Küzdelem a láthatatlan szemét ellen

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét szervezői ebben az évben a láthatatlan szemét elleni küzdelem témakörével motiválják a vállalkozó kedvű önkénteseket. Magánszemély kategóriában tavaly egy kerületi szomszédunk lett a fődíjas, így kézenfekvő volt, hogy őt, Szöllősi-Sebestyén Zitát kérdezzük a tapasztalatairól és terveiről.

– Hogyan lesz valakiből díjnyertes önkéntes?

– A környezetvédelem témaköre régóta közel áll hozzám, sok akció kidolgozásában vettem részt, így minden adott volt, hogy regisztráljak az Európai Hulladékcsökkentési Hétre, de arra nem számítottam, hogy díjat is nyerek. Akkor azt gondoltuk, a „Nyisd ki a szemedet és csökkentsd a szemetet!” szlogenhez úgy tudunk csatlakozni, ha nem az óceánokban úszó műanyagok problémáját feszegetjük, hanem – lokálpatriótaként – itt, a kerületben próbáljuk közel hozni a gyerekekhez a szemétkérdést.

– Az iskolai szemléletformáló alkalom azt mutatta, hogy ez egészen jól sikerült!

– Igen! A koncepciónk az volt, hogy nem általánosságokból, vagy mesterkélt példákból indulunk ki, hanem az osztály szemeteséből. Arra kértük az osztályfőnököt, hogy egy héten át gyűjtse a szemetet, amit aztán a gyerekekkel kiborítottunk az asztalra, és szétválogattuk. A visszajelzések alapján különösen a fiúk körében volt nagyon népszerű a szemétben turkálás. A háromnapos foglalkozáson próbáltuk egyensúlyban tartani az elméleti és gyakorlati feladatokat, s végül eljutni a hétköznapokban is használható ötletekig. A gyerekek és tanáraik is elmondták, hogy az ilyen érzékenyítő alkalom ma még ritka, ezért hiánypótló az iskolákban.Kuzdelem_a_lathatatlan_szemet_ellen

– Milyen eredményt hozott az akció?

– Eredmény volt például, hogy a részt vevő gyerekek között akadt olyan, aki elhatározta, a Zero Waste, azaz hulladékmentes elvek szerint szeretne élni. Persze megbeszéltük vele, hogy ha ez most még nem teljesen sikerülne, akkor is nagyon fontos minden apró lépés a cél szempontjából. Általánosságban azt vettük észre, hogy a friss tudással hazatérve a gyerekek segítenek szüleiknek a hulladékcsökkentés terén. Az is eredmény, hogy az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében végrehajtott kísérleti oktatás sikerét látva a Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodája felkért minket, minden kerületi iskolába vigyük el a programot. Sajnos ezt a szándékot a járványhelyzet átmenetileg keresztülhúzta.

– Milyen korosztályt céloz a program?

– Alapvetően a legfogékonyabb, óvodás és alsó tagozatos gyerekeket, de mivel a foglalkozás alapja a saját szemét szétválogatása, így középiskolások, vagy akár egy irodai közösség számára is hasznos és szórakoztató lehet. Sokszor tapasztaljuk, hogy a gyerekek jártasabbak a szelektálás szabályaiban.

– A díjnyertes kezdeményezés után az idén milyen akcióval készül az Európai Hulladékcsökkentési Hétre?

– Bár a gyerekek és az oktatás továbbra is közel áll a szívemhez, a jelenlegi vírushelyzetben más irányba kell fordulnunk. Az idei téma a láthatatlan hulladék, ami a gyártási folyamatok során keletkező, így a fogyasztó számára valóban láthatatlan szemét mérséklésére irányul. Ezt a gondolatot szerettük volna összehozni a környezetünkben élő idős emberekkel, akik a járvány miatti bezártságban még nehezebb helyzetbe kerültek. Arra gondoltunk, hogy ők otthonról leginkább a tudásukkal segíthetnek biztonságosan a társadalomnak. Megismertük a függönyvarrással foglalkozó győri Szintetika Kft.-t, ahol sok textilhulladék keletkezik. Nagy nyitottsággal fogadták az ötletet, hogy valami hasznos készüljön ebből a hulladékból. Így azt találtuk ki, hogy elhoznánk a maradék anyagokat, amikből a vállalkozó kedvű önkéntesek bevásárláshoz szatyrot varrnának. Az organza anyagokból zöldséges-gyümölcsös zsák, a vastagabb, sötétítőanyagból pedig kiflinek, zsömlének való zsák készülne. Az idei programunk neve: Csomizz!

– Mi történik a kész zsákokkal?

– Felvettük a kapcsolatot a Hegyvidéki Zöld Irodával, együtt szervezzük, hogy ki tudjuk helyezni a zsákokat a Hegyvidék élelmiszerboltjaiba és piacaira, amelyeket mindenki ingyen elvihet, és reményeink szerint jó sokáig használhat, rengeteg nejlonzsákot megspórolva mindannyiunknak. A még körvonalazódó akcióban, persze, jó lenne valahogy jelezni a zsákokon, hogy milyen anyagból és milyen segítséggel készültek és kerülnek ingyen a vásárlókhoz. Reméljük, ez a kis reklám másokat is a hulladékcsökkentésre ösztönöz majd, mert ha mindenki egy kis részt vállal a feladatból, együtt hegyeket tudunk megmozgatni.

– Ha valaki kedvet érez egy kis varrogatáshoz, hol jelentkezhet?

– A programot a XII. kerületben, valamint talán Fóton és Sóskúton szeretnénk meghirdetni. A varrásra még néhány nap áll rendelkezésre, hogy az Európai Hulladékcsökkentési Hétre, november 21–29-re már a boltokban lehessenek a zacskók. Persze nyitottak vagyunk arra is, hogy a későbbiekben is biztosítsuk a maradék anyagokat azoknak, akik szívesen varrnak. Egy rövid kérdőív kitöltésével a greenandcare.hu/csomizz honlapon, a digitális térben kevésbé járatosaknak pedig a +36-20/454-1440-es telefonszámon lehet jelentkezni. Nagyon kíváncsian várjuk, milyen fogadtatása lesz az idei ötletünknek!

B. I.