Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elhunyt Balsai József

Elhunyt Balsai József
Hatvannégy éves korában elhunyt dr. Balsai József, aki 1998-tól 2006-ig a hegyvidéki önkormányzat képviselőjeként dolgozott.

Balsai József életének szinte minden mozzanata a kerülethez kötődött: a Beethoven utcában nőtt fel, az általános iskola első hat osztályát a Kiss János altábornagy utcai Tanítóképzőben járta ki – a 7. és 8. osztályt csak azért a XI. kerületi, Köbölkút utcai iskolában végezte el, mert a Tanítóképző felső tagozatát akkor megszüntették. Középiskolai tanulmányait is Hegyvidéken, az újonnan induló Táncsics gimnáziumban folytatta.

A gimnáziumi évek után jogi egyetemet végzett, s a diplomaszerzést követően a kilencvenes évek elejéig vállalati jogtanácsosként tevékenykedett: sokáig az Országos Vízügyi Hivatal intézményeinél dolgozott, később a Dél-budai Vendéglátó-ipari Vállalat tanácsadója volt. Munkáitól függetlenül mindvégig a kerületben élt: a házasságát követően feleségével a Nárcisz utcába, majd a Határőr útra költözött. 1992-ben, amikor édesanyja halálával megüresedett a szülői lakás, a Beethoven utcában kezdte meg öcscsével, Balsai Istvánnal ügyvédi praxisát.

Balsai József ekkoriban már aktív közéleti szerepet is vállalt: 1988-tól kezdve, miután többedmagával megalapította az MDF helyi szervezetét, politikusként lépett fel különböző kerületi ügyekben. Először 1998-ban, az MDF és a Fidesz közös listájáról bejutva kapott lehetőséget arra, hogy önkormányzati képviselőként tevékenykedhessen; 2002-ben pedig, miután változások történtek az MDF-ben, a Fidesz–KDNP színeiben került listás szavazatokkal a képviselőtestületbe. Az önkormányzatban képviselőként, valamint a jogi, illetve a tulajdonosi bizottság tagjaként igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy Hegyvidék látványos fejlődésnek induljon.

Gyászoló testvére, Balsai István lapunknak elmondta: bátyja büszke volt arra, hogy munkájával hozzájárulhatott a házak megszépítéséhez, a burkolatok megújításához, a parkok rendbetételéhez. Lelkesen támogatta új emlékművek létrehozását, s nagy örömet jelentett számára, hogy sok év után a kerület átvehette és felújíthatta a János-hegyi Erzsébet-kilátót. Mint Balsai István fogalmazott: bár bátyja munkásságának még hosszú folytatása lehetett volna, élete így is tartalmas volt – amennyire csak tellett tőle, kivette részét a kerület közösségi feladataiból.