Enni vagy nem enni

Az anorexia akár végzetes is lehet

Az anorexia nervosa szó szerint az étvágy elvesztését jelenti, kóros soványságnak is szokták mondani. A bulimia nervosa falási rohamokkal, majd a bevitelt ellensúlyozandó kiadással (önhánytatással, túlzásba vitt edzéssel stb.) jelentkező betegség.

Sokféle megközelítésből próbálták már a szakemberek az anorexia és a bulimia okát megtalálni, számos könyvet, tanulmányt találunk a tüneteiről is. Azt azonban nem tudjuk elég sokszor hangsúlyozni – mondja dr. Tóth Zoltán pszichiáter főorvos –, hogy e zavaroknak a kezelésénél, csakúgy, mint például a láznál is, a gyógyuláshoz az okot kell megtalálni és megszüntetni. A felszíni kezelés, azaz a kilók akár erőszakkal történő visszaszerzése is, csak a tünetek javulását eredményezi, gyógyulás a kiváltó ok megszüntetésével érhető el.

Az újszülöttnek, a kisgyermeknek ebben az angyali időszakában nincs nemisége, ekkor evészavara sem értelmezhető – magyarázza a pszichiáter főorvos. Ilyenkor a gyermek az anyjával azonosul, az életben maradási szükségletei hozzá kötődnek. A nemiség kialakulását követően a fiúgyermek leválik az anyjáról, ha kellő önereje van, akkor a megfelelő időben, több-kevesebb próbálkozás után egy, az anyjához hasonló nőre talál. Ha azonban az anya félreértelmezi a gyerekéhez fűződő viszonyát, a fiúnak is lehet nehézsége az önazonosulásában, az önmagára találásban. Különösen, ha nincs olyan apa- vagy férfi minta a közelében, példakép, akitől megtanulhatná a férfiszerepeket.

A lánynál – jó esetben – az anyuka a példakép, vele azonosul a gyerek. Ha az anya jól viszonyul hozzá, az utódját, egy jövendőbeli nőt lát benne, akkor a kislány érése zavartalan lesz, és éli a saját életét. Ha azonban az anyuka a saját, esetleg kevéssé jól sikerült gyermekkorát, önmegvalósítási lehetőségeinek újraélését látja, ha a kislányában tulajdonképpen önmagát akarja megvalósítani, vagy ha a „túlságosan jó” anyuka mindentől megvédi, a lánynak nincs lehetősége önmagává válnia. Az anya éli a gyermek életét, a gyerek az anyjáét. 

A nemi identitás fejlődésétől, 10-11 éves kortól kezdve ez nem egészséges. A kislány innentől már egy kicsi nő, aki nem azonos az édesanyjával. Ilyenkor kell saját magává válnia, és az anyukájának segítenie kell az önállósodását – figyelmeztet dr. Tóth Zoltán. Ha az anyuka csupa jó szándékból és/ vagy tudattalanul még a falatot is megrágja a kislány helyett, a gyerek nem tudja „lerúgni magáról az anyját”. Nem talál semmilyen eszközt a saját identitásának kifejezésére, a szabadulásra.

Ne egymás életét éljék!

Aztán előbb-utóbb rájön, hogy a táplálkozását tudja uralni. Hiszen egész kiskorában is maga döntötte el, hogy mit eszik meg, és mit nem. Öntudatlanul elkezdi megjeleníteni magát abban, hogy „úgy és azt eszem, ahogy és amit akarok, vagy nem akarok!” A saját testének alakításával fejezi ki a szabadságát, elkezd aszketikusan edzeni, naponta több órán keresztül gyötörni magát, sokszor nem evéssel párosítva az önkínzást. A düh és az agresszivitás a bulimiában jelenik meg, amikor „megzabállak téged és mindent, amit lehet”, azaz orálisan magáévá tesz mindent, de „akkor szabadulok meg tőled, amikor akarok, kihánylak, kihányok mindent, amit megettem”. Ez bizarr kettősséget, a függetlenség illúzióját és a szenvedély rabságát okozza. Látszatfüggetlenséget, szabadságot él meg az evés és a hányás szabályozásával. Sajátos csibészi viszonyt alakít ki magával a beteg, hiszen titokban kell tartania, mit tesz. Kalandregényt épít fel, hazudik mindenkinek, anyukájának, apukájának és legfőképpen saját magának. Saját függetlenségét látja a nem evésben. Ha másért nem, ezért csodálják majd a többiek, megmutathatja, hogy más, különbözik.

Az ilyen helyzetben lévő kislánnyal nehéz őszintén beszélni, mert az általa valósnak hitt lényt kellene elárulnia, tulajdonképpen saját magát. Ehhez a feladathoz mindenképpen külső, erőteljes, következetes orvosi segítség szükséges. Meg kell értetni vele, hogy az önmagává válásnak más útját válassza. A család ilyenkor kevés, hiszen az anya lelkének is komoly próbatétel, hogy ne akarja magának megtartani a lánygyermekét, hanem támogassa önállósodni. Az orvos tudományos felszereltségével és határozottságával segíti a kislányt, hogy ne csak látszatra, hanem a valóságban is önmaga legyen. Nehéz és hosszú folyamat ez, hiszen általában az anyuka sem tudja, mit csinál, „csak a legjobbat akarja”. De, mint tudjuk, „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve” – emlékeztet a pszichiáter főorvos.

A túlságosan óvó viselkedés ellenpólusa, a nem törődő anyai viselkedés is okozhat evészavarokat, sőt, a duciból sokat fogyó lány is áteshet a ló túloldalára, lehet anorexiás. Minden fiziológiai szükséglet átcsaphat túlzásba, pótcselekvésbe, és kényszerré, szenvedéllyé válhat, gondoljunk csak a tisztaságmániára vagy a túlzásba vitt sportolásra.

A bulimia sokszor anorexiával végződik, az anorexia súlyos, akár végzetes betegség is lehet. A bulimia esetén jobbak az életkilátások, mert a düh és az agresszió kitör a betegből. Az anorexiás önmagát zárja el, leválasztja magát az anyjáról, a világról, az életről is akár, visszatérhet az angyalvilágba, a nemtelenségbe, hiszen egy bizonyos testsúly alatt nincs menstruáció, nemi identitás sem.

A bulvársajtó sokszor a mai divatot, a modellvilágot okolja az anorexia elterjedéséért. Ez részben igaz – véli dr. Tóth Zoltán. Kétségtelen, hogy az önmagává válás, az önbizalom problémáit jelentősen felerősíti, hogy a topmodellek nagy része anorexiás. 

Az anorexia, bulimia testi tudathasadás. Ha a korábbi lapszámunkban már említett számítógépes hasonlatra gondolunk, ahol a hardver a test, a szoftver az agy, és a szoftverben valami elromlik, a tükörképünk és általa az énképünk torzulhat, és a szubjektív kép válik valóssá, a realitás elvesztheti a jelentőségét. Ezért is fontos, hogy az anorexiát lehetőleg időben észrevegyük, és kezeltessük, méghozzá nem tünetileg. Azaz nem pusztán a testsúly növelése a cél, hanem a szoftvert kell jól beállítani, az énképet, az önértékelést helyrerakni, tehát komoly közös munkája van betegnek és orvosnak egyaránt.

Barabás Juli