Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Húsz szálért egy tombolajegy

– Mi ellen tiltakoznak?
– Nem tiltakozunk, gyűjtjük a parlagfüvet.

A rövid párbeszéd egy kellemes, nyár eleji napon zajlott a fogaskerekű svábhegyi megállójánál, ahol néhány fi atal állt egy pultnál. A pulton feliratok a parlagfű veszélyére hívták fel a figyelmet. A képeken ott volt a „rém”, amely az országban százezrek életét teszi tönkre júliustól októberig. A gyógyszerekre kiadott pénz százmilliókra rúg, a gazdasági teljesítmény csökkenése milliárdos tétel.

Fontos tehát, hogy mindenki felismerje a látszólag jellegtelen növényt, amelynek a pollenjei százmilliós nagyságban áramlanak a levegőbe. Makacs kórokozóról van szó: a csíraképessége megmarad nyolc-tíz évig is. Nem lehet tehát fi gyelmen kívül hagyni csupán azért, mert ma már kevés van belőle.

Mert valóban kevesebb a parlagfű – itt, a hegyen egészen biztosan. A Széchenyi-hegyi Regionális Egyesület (RegE) 1994-ben kezdte gyűjteni módszeresen a növényt. Az 1995-ös adat: július 22-én 26 000 szál volt a „termés”, augusztus végén, az AUGUSZTIÁLIS-on pedig további 50 000 szál gyűlt össze (az akciót a RegE 1999-ig folytatta). Az egyesület száz szál parlagfűért adott egy tombolát, a sorsolást pedig az AUGUSZTIÁLIS-on rendezték. A főnyeremény egy mountain bike volt, amelyet a RegE számos szponzor meggyőzésével tudott megvásárolni.

Húsz szálért egy tombolajegy
Parlagfűért mountain bike

Aki egy kicsit is ismeri a parlagfű élettani tulajdonságait, tudja: a tétlenség nagyon veszélyes! Mert a talajban továbbra is rengeteg mag van, s a talaj megbolygatása, a parkosítás (paradox módon) ismét belobbanthatja a növény elterjedését.

Csak dicsérni lehet a kezdeményezést, hogy akkor is tegyünk a parlagfű ellen, amikor a begyűjtése igencsak nehézkes: úgy kell felkutatni a növényt, mert júniusban még csak néhány centis méretű, és elszórtan található. A parlagfűirtással nem szabad leállni, mert a hegy a környező területekről visszaszennyeződik. Örülni kell annak, hogy az MSZP helyi szervezetének kezdeményezésére néhány fiatal (Szabó Róbert, dr. Horváth-Czinger Annamária, Csecserits Artúr, Leventisz Jorgosz, Tiner György és dr. Kereső Zoltán) kézbevette az ügyet. Az külön örvendetes, hogy a RegE ötletét átvéve a motiváló elem most is egy mountain bike volt. Igaz, ezúttal egy tombolajegyért csak húsz szál parlagfüvet kellett leadni, de ezt ma nehezebb összegyűjteni, mint tizenhárom éve a százat. Azon a szép júniusi napon mintegy nyolcszáz szál gyűlt össze.

Ennyi a történet. Jó, hogy egy szép és hasznos ügy folytatódik. Talán egyszer eljutunk oda, hogy mindenki felismeri a parlagfüvet, lehajol és kihúzza a földből, ha lát egyet. És addig tesszük ezt közösen, amíg egyetlen szál sem marad a hegyen.


Rakusz Lajos
a RegE korábbi elnöke