KRESZ-verseny ovisoknak

A kerületi óvodákból nyolcnyolc nagycsoportos vett részt azon a játékos KRESZ-vetélkedőn, amelyet a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány a rendőrséggel közösen szervezett az Orbánhegyi Óvodában. A legjobbak esélyt kaptak arra, hogy fővárosi, majd országos szinten is megmutassák, milyen jól tudják hasznosítani közlekedési ismereteiket elméletben és gyakorlatban.

Hatalmas gyerekzsivaj kísérte az Orbánhegyi Óvodában az országos Mini-KRESZ verseny kerületi selejtezőjét: az ovisok nagy lelkesedéssel biztatták egymást az ügyességi vetélkedőkön, s kitörő örömmel fogadták csapataik sikerét. Az ügyességi próbák keretében a csapatok a tornateremben kijelölt szlalompályán kerékpárral, rollerrel, illetve futva teljesítettek egyegy távot. Itt a gyorsaság volt a legjobbak kiválasztásának szempontja - szemben a gondolkodásra serkentő feladatoknál, ahol a biztonságos közlekedés legfontosabb szabályait kellett alaposan átgondolni.

A KRESZ-kérdésekre adott válaszok alapján elmondható: a gyerekek jól ismerik a közlekedési előírásokat. A versenyt szervező Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány képviselője, Illés Zoltán őrnagy lapunknak elmondta: a nagycsoportosok kiváló felkészültsége nagyrészt annak köszönhető, hogy ma már minden óvodában tanítanak közlekedési ismereteket, de a szülők nevelőmunkája is legalább ilyen fontos tényező. Igaz - tette hozzá -, az ovisok néha már a felnőtteknél is jobban tudják, mi a helyes magatartásforma a közlekedési helyzetekben: nem ritka például, hogy a gyerekek figyelmeztetik szüleiket, ha elfelejtették becsatolni a biztonsági övet az autóban.

Illés Zoltántól megtudtuk: alapítványuk az Országos Baleset-megelőzési Bizottsággal közösen, a tavaly rendezett országos közlekedési verseny mintájára, idén is meghirdette a Pindur Pandúr Mini-KRESZ vetélkedőt. A fővárosban a kerületi selejtezőket a rendőrkapitányságok közlekedésbiztonsággal foglalkozó munkatársaival együttműködve szervezték meg - a hegyvidéki verseny lebonyolításában Duzs Norbert közlekedési előadó közreműködött.

A XII. kerületi óvodások versenyén ezúttal a zugligetiek teljesítettek a legjobban, így ők képviselhetik a kerületet a fővárosi elődöntőn, illetve sikeres szereplés esetén az Orczy-kertben sorra kerülő, gyereknapi országos döntőn. Mivel a kerületi vetélkedőn nemcsak a Zugligeti Óvoda növendékei, hanem a többi intézményből érkezett gyerekek is nagyszerű teljesítményt nyújtottak, a szervezők minden ovist megjutalmaztak egy-egy ajándéktárggyal, illetve névre szóló emléklappal.

kd