Nagyüzem a balatoni táborban

Ahogy a Fülemile úti napközis tábor, úgy a szántódi üdülőtábor is egész nyáron várja a gyerekeket. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően a nyaralók továbbra is kedvezményesen vehetik igénybe a végig teljes kihasználtsággal működő tábor szolgáltatásait.

Összesen százhúsz fő elhelyezésére van lehetőség a faházakban, a vendégeket az iskolák igényeinek megfelelően hat-tizennégy napos turnusokban fogadják – tudtuk meg Kissné Baumann Gizellától, a tábort üzemeltető XII. kerületi Szabadidősport Központ szakmai igazgatójától. A kerület hét önkormányzati fenntartású általános és középiskolája mellett évek óta a KIMBI óvoda is a balatoni üdülést választja. Hagyományosan Szántódon tartja gólyatáborát a Tamási Áron és a Városmajori Gimnázium, míg a kerületi katasztrófavédelmi és honvédelmi programban részt vevők közül negyven díjazott is itt töltheti el jutalomüdülését.

Nagyüzem a balatoni táborban
Rajtuk kívül, az önkormányzat jóvoltából, a népjóléti iroda szervezésében nyugdíjasok, illetve a Családsegítő Szolgálaton keresztül nagycsaládosok és szociálisan rászoruló hegyvidéki polgárok választhatják nyaralásuk helyszínéül a Balatont. Rövid időre festők, szobrászok veszik birtokba az üdülőt, hiszen két hétre a Hegyvidéki Művésztelep is Szántódra költözik.

Az elhelyezés mellett az ellátásra sem lehet panasz, a napi háromszori étkezést évek óta a Csülök Bt. siófoki étterme biztosítja, a finomságokat pedig a tábor HCCP előírások szerint üzemelő konyháján készítik elő. Elismerés az üzemeltetőknek, hogy az ÁNTSZ értékelése szerint a szántódi az egyik legjobban karbantartott balatoni nyári üdülőtábor.

Változatos az itt nyaralók öszszetétele, a tábor mégis elsősorban a gyerekeknek szól. Őket várja a homokos foci- és a salakos röplabdapálya, a pingpongasztal és az uniós előírások szerint átalakított játszótér, no meg a gyerekek legnagyobb kedvence, a saját balatoni stég. A nyugalmasabb időtöltésre vágyók kipróbálhatják a szabadtéri óriássakkot, rossz idő esetén pedig a központi kőépületben társasjátékozni, filmet nézni lehet. A heti programot minden iskola önállóan alakítja, a strandoláson kívül kirándulás, városnézés és szekértúra is várja a táborlakókat.

mm