Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Peronkapuk a Déliben

Peronkapukat szereltek fel a Déli pályaudvaron a jegy nélkül utazók számának csökkentése érdekében. A peronzár kialakítása 36 millió forintba került, a MÁV számításai szerint azonban a beruházás néhány hónapos üzemeltetés után megtérül.
Peronkapuk a Déliben

A vasúttársaság először tavaly nyáron a Nyugati pályaudvaron állított fel hasonló kapukat, amelyek meghozták a várt eredményt: azóta a jegyeladásokból mintegy 130 millió forint többletbevétel keletkezett – igaz, ezzel párhuzamosan a büntetések összege is csökkent. Míg a Nyugatiban csak a vágányok egy részénél van jegyellenőrzés a fel- és leszálláskor, a Déliben valamennyi vágánynál igyekeznek kiszűrni a bliccelőket.

A Déli pályaudvar új kerítésrendszere összesen négyszáz méter hosszú, tizenöt személy- és négy járműkapuval. A mozgássérültek továbbra is az Alkotás utcai bejárat felől tudják megközelíteni a vonatokat, a mentők és egyéb járművek pedig az Alkotás utca szervizútjáról, távirányítású kapun át juthatnak be a pályaudvarra.

A MÁV-Start Zrt. tervei szerint még idén a Keleti pályaudvaron is peronkapukat alakítanak ki, 2008 első félévében pedig Kőbánya-Kispest, illetve Kelenföld állomáson helyeznek üzembe hasonló rendszert.

-z-