Szobrok és emlékművek a kerületben (4)

Negyedik szobornéző sétánkat kezdjük a zugligeti Kossuth-szoborral! Amikor 1913. június 22-én felavatták a szobrot, a helyet Népmulató-rétként ismerték, és a szomszédságban egyáltalán nem volt még beépített rész. Nem csoda, hogy az államférfi fi a, Kossuth Lajos Tódor igen érdekesnek találta ezt a helyet. Az emlékmű állításában segédkező Báthori Sigray Pálhoz írott válaszlevelében tesz említést róla. „A számos szobor és mellszobor között, melyek a Hazában megörökítik atyám emlékét, eddig nincs, amely érdekesebb helyen állna, mint a zugligeti mellszobor: közel ahhoz a helyhez, ahol ő a hazáért szenvedni kezdett, és ahol ő első lépéseit tette azon az úton, amely a nemzetnek jövőt adott, neki személyesen pedig a számkivetésbeni halált, de örök életet a nemzet kegyeletében. Fogadja kérem igen tisztelt Uram köszönetem ismételt kinyilatkoztatását és kiváló tiszteletem kifejezését” – áll Kossuth Lajos Tódor Milánóból írt levelében.

Tóth István szobrászművész másfélszeres életnagyságú szobra terméskövekből összeállított, lépcsőzetes kiképzésű talapzaton nyugszik. A konglomerát  sziklatömböket Sigray Pál hosszas utánajárással válogatta ki a környéken. Az előző idézetből is kitűnik, hogy Kossuthot a közeli villában (Istenszeme) fogták el az 1837. május 4-éről 5-ére virradó éjszaka. Ezt a jelenetet is megörökítette a művész a talapzatra helyezett domborművön.

A szobor felállításának elképzelését a Zugligeti Egyesület vetette fel, amelynek egyik leglelkesebb szószólója Sigray Pál volt. Nem csoda, hogy ő lett a szoborbizottság elnöke is, és tekintélyes pénzadománnyal segítette azt a gyűjtést, amit az I. kerületi szabadelvű polgárok között indítottak, és összesen hétezer koronát eredményezett. (Akkor még külön XII. kerület nem volt, a szóban forgó terület is az I. kerülethez tartozott.)

Szobrok és emlékművek
A Wodianer-emlék
Az ünnepség hazafias jellegét kidomborította, hogy a főváros területén ez volt az első Kossuthszobor. A Himnusz eléneklése után dr. Szebeni Antal  országgyűlési képviselő mondott beszédet, majd Sigray Pál ünnepi szónoklata után leleplezték a művet. Ezután Bárczy István polgármester a székesfőváros nevében átvette a szobrot, Ábrányi Emil pedig elszavalta a Kossuth-szobor a hegyen című versét. A koszorúzás után a Budapesti Munkás Dalkör elénekelte a Szózatot, majd a Kossuth-nótával záródott az ünnepség.

Nem közterületen, de bárki által felkereshető helyen, a János kórház két pavilonja közötti parkban találjuk a Báró Wodianer Albert-emléket. Hűvös László alkotása carrarai márványból készült, és másfélszeres életnagyságú, vékony lepelbe burkolt női alakot ábrázol, amely jól láthatóan reménykedve tekint az ég felé. A művet a főváros tanácsának elhatározására hozták létre, emléket állítva annak az embernek, aki anyagilag támogatta, hogy díszes otthon létesüljön a lábadozó betegek számára.

Az a kórházi szárny, amely előtt a szobor áll, eredetileg a Wodianer-gyógyépület volt. Antal Gyula fővárosi közegészségügyi tanácsnok rövid beszédben adta át az alkotást a fővárosnak 1912. október 13-án. Dr. Vaszilievits János alpolgármester megemlékezett Wodianer Albertről, aki mecénása volt az említett intézmény létrehozásának. Külön feljegyezték, hogy a koszorúk egyikét a szintén Wodianer Albert által alapított árvaház egyik növendéke helyezte el.

Némileg meglepő: a János kórház megkérdezett dolgozói – orvosok, ápolók, titkárnők – közül senki nem tudta megmondani, hogy az intézményben egyáltalán van ilyen emlékmű, azt meg főleg nem, merre találom. Bár mindenki nagyon segítőkész volt, ám amikor azt hallották, hogy egy bárónak állított emlékről van szó, arra tippeltek, már biztos eltűnt az előző rendszerben… Egy harmincas évek elején készült fénykép alapján (ezt közöljük a cikk illusztrációjaként) sikerült megtalálni épségben a szobrot, amely ma is ugyanígy néz ki, sőt a környezete sem sokat változott. A fotót nagyjából most is el lehetne készíteni.

Sorozatunk befejezéseként ejtsünk néhány szót az emléktáblákról is. Ezek is mesélnek koruk ízlésvilágáról, arról, hogy akkoriban mit és kit tartottak megörökítésre érdemesnek. A jóval alacsonyabb költségek miatt magánszemélyek is gyakrabban állítottak emléktáblát.

Erzsébet királyné emlékére már 1884-ben szürkegránit-táblát helyeztek el kőből épített almon a János-hegyen, majd ezt 1911-ben újból megtették. Szintén Erzsébetnek Bernáth István és felesége, Quáry Emmi fehér márványból készült emléktáblát állított a Diana utca 25-ös számú villa kapuoszlopára 1929-ben.
Ugyanők 1926-ban Görgey Artúrról hasonló módon emlékeztek meg. Görgey másik tábláját 1927-ben a Városmajor utca 68., az akkori János szanatórium épületén helyezte el a Hadimúzeum és a szanatórium vezetősége közösen. A harmadik Görgey-táblát a Hadimúzeum a zugligeti Angolkisasszonyok parkja régi Laszlovszky-villája falára tétette fel szintén 1927-ben. Fery Oszkár, Borhy Sándor és Menkina János közös vörösmárvány-tábláját a Tanítóképző épületének sarkán (akkor: Fery Oszkár utca 40.) a csendőrség állította 1921-ben.

Halmos János és Márkus József tábláit ifj . Peizmann Ferenc készítette, és Glück Frigyes állíttatta fel a Normafánál 1906-ban. Gömöri Havas Sándor fehérmárvány-emléktábláját a hajdani Jánoshegyi vendéglő melletti sziklán 1894-ben helyezték el – érdekes módon az állíttató „a budai hegyvidéket élvező közönség” volt.

Szomorú tragédiát idézett fel a Budakeszi út 48-as ház előtt a Karner Ruppert osztrák autóversenyzőre emlékeztető kis kőoszlop, amelyet Déván István, az Autómobil Motorsport szaklap főszerkesztője állíttatott 1931-ben. Sajó Sándor Csörsz utca 1. alatti, fehér márványból készült tábláját a Kisfaludy Társaság helyezte el 1933-ban. A János-hegyi kilátó falára a magyar szállodások 1926-ban szintén márványemléktáblát tettek ki. Egy ismeretlen svábhegyi lakos 1861-ben Széchenyi István-emléktáblát helyezett el a Széchenyi-hegyen, egy kőpadon.

Ezeknek az emléktábláknak a java része megsérült vagy nyomtalanul eltűnt.


Kertész István