Vadasparki mesék

Gagó gólya fel és le ugrál Gyula bá' munkaasztalán.

- Teljesen olyan, mintha az igazi lenne...

Az asztal szélére lebben, megnézi magát a falon lógó, fényét vesztett tükörben. Billegeti a testét, kényesen emelgeti a lábait, forog körbekörbe.

- Tökéletes. Tö-ké-le-tes - hajtogatja oldalra billentett fejjel. Marci harkály a vállára ereszkedik. Együtt szemlélik tükörképüket.

- Mint a régi szép időkben... - sóhajt a harkály. Komikus mozdulatokkal rázza tolldíszes fejét, az ikrekből kipukkan a nevetés. Az öreg erdész a szerszámait rakosgatja vissza a ládikóba, gondosan megtörülgetve minden egyes darabot az olajos ronggyal. Néha felpillant, s a szakember szemével mustrálja kiskelep megjavított műlábát. Valóban, alig lehet megkülönböztetni az igazitól. Ki fog tartani néhány évig. Eszébe jutnak a kezdeti, kemény hónapok, amikor magához vette az elárvult kisgólyát, és felnevelte. Amikor először jött el az ideje, hogy az ősz beálltával elrepüljön a meleg délre, a többiekkel együtt, Marci harkállyal a hátán, aki nem volt hajlandó itthon maradni legjobb barátja nélkül.

Gyula bá' a homlokára csap.

- Kari, Vali, gyertek közelebb, hadd fejezzem be Gagó történetét arról, miképpen veszítette el a lábát a messzi Egyiptomban!

Az ikrek felmásznak a magas fapadra. Az öreg leveszi orráról a vénséges, rozoga szemüveget, és óvatos mozdulatokkal beteszi az asztalon heverő tokjába. Mesélni kezd.

Emlékeztek, ott hagytuk abba, hogy Gagó és Marci augusztus közepén egy nagy csapat gólyával felröppentek Szarvasárok mezejéről, és elindultak Egyiptom felé. Tettek néhány kört Budakeszi és a Vadaspark fölött, majd amikor úgy érezték, izmaik bemelegedtek, követték a tapasztalt vezérgólyát a delelő nap felé. A Duna medre fölött haladtak, hogy ne kelljen átrepülniük az Erdélyi Havasok magas csúcsai fölött.

Két nap alatt tették meg az utat Mohácsig, az ország déli határáig. Az elsőéves gólyák miatt indultak ilyen lassú tempóban, hogy legyen idejük hozzászokni a hosszú repülésekhez. De Marci harkály az első nap estéjén már olyan fáradt volt, hogy nem is érdekelte a vacsora. Ott gubbasztott egymaga egy folyó menti bokor alján, míg a többiek elmentek békászni. Másnap reggel már Gagó nyakába kapaszkodva emelkedett a magasba, s amíg úton voltak, úgy használta barátja széles hátát, mint vadászrepülőgépek az anyahajót. Repkedett a gólya körül, ha elfáradt, leszállt rá. Természetesen nem bírták az iramot úgy, mint a csapat többi tagja, akik ráadásul elkezdtek türelmetlenkedni.

- Így soha nem érjük el a Nílus folyót! - mondogatták. Gagó és Marci eleinte csak el-elmaradoztak, de mire leértek a Duna-delta vidékére, végképp leszakadtak a társaságtól. Kiskelep egyáltalán nem aggódott.

- Addig, amíg ilyen terülj-asztalkámra bukkanhatunk, mint ez a lápvidék, én nem félek! - csattogtatta a csőrét. - Én sem! - szajkózta barátját a harkály. Napokat bóklásztak a sekély, meleg vizű mellékágak gázlóiban. Gagó termetes békákat hapsikolt fel a nádszálak között, Marci megtermett kukacokat kopácsolt ki az ártéri, korhadt fák törzséből. Amikor elérték a tengerpartot, nem jutottak szóhoz annyi víz láttán. A kisgólya ösztöne azt súgta, forduljanak délre, a tengerpart mentén.

A Boszporusz-csatorna fölött repültek át Ázsiába. Maguk alatt látták Isztambul mecsetjeinek tornyait, a híres török nagyváros ezernyi utcáját, autóját. A nagy folyók rendszerét követték az Anatóliai-magasföldön át, s a gyakran felbukkanó tavak partjain éjszakáztak. A legnagyobbnál, a félig kiszáradt Tuz Gölü mocsaraiban egy teljes hetet töltöttek el fekete gólyák társaságában. Iskenderun öblénél érték el a Földközi-tengert, innen délre fordultak, a tengerpart szélét követve.

Elhaladtak az arab mesék országai, Szíria és Libanon mellett, majd Izraelt maguk mögött hagyva átrepültek a Szuezi-csatorna fölött, s megérkeztek Afrika földjére, oda, ahol Egyiptom legnagyobb folyója, a Nílus ezer ágra szakadva ömlik a tengerbe. Az iszapos, langyos vizekben hemzsegtek a halak, békák és siklók, a pálmafák ágain a hernyók és kukacok, lepkék és bogarak. A Nílus folyamát kutatva elkalandoztak a nagy kikötőváros, Alexandria felé, majd átröpültek a fáraók piramisai fölött, maguk alatt látták Egyiptom legnagyobb metropoliszát, Kairót, néhány nappal később pedig az egyiptomi királyok földjét, Luxort.

Gagót az ösztöne egy Ászúan nevű város felé irányította. E helység után a Nílus hatalmas tóvá szélesedik ki, amely tele van öblökkel, kisebb félszigetekkel. A partokat buja növényzet borítja, sok helyen még a fák is vízben állnak. Igazi madárparadicsom ez a hely, zsúfolásig tele gólyákkal. A két barát egy Kalábsha nevű falucska templomromjai mögött vert tanyát, a nádasban. Látótávolságon belül csak egyetlen kunyhó állt, amelyben egy magányos arab fiú élt. Mahmud - mert így hívták - órákig elnézte a gólyákat maga körül, amint vadásztak, pihentek, vagy egymással szórakoztak, civakodtak.

Egy napon Gagó, a kiskelep a szokásosnál mélyebbre gázolt a vízben, mint annak előtte. És ekkor megtörtént a baj. Forrni kezdett körülötte a sárga iszapos víz. Hatalmas nílusi krokodil bukkant fel a mélyből, elkapta a gólya egyik lábát, s lerántotta őt a víz alá. Gagó csapkodni kezdett a szárnyaival, amivel elérte, hogy mindketten ismét a felszínre bukkantak.

Ekkor pillantotta meg őket Marci, aki éppen egy akáciafát "doktorolt" a közelben. Mint a puskagolyó, úgy lőtte ki magát a fa törzséről, egyenesen a krokodil feje búbjára. A csőrével akkorát koppintott a krokodil homlokára, hogy az ijedtében elengedte kiskelepet, és egy hátra szaltóval eltűnt a mélyben. Igen ám, de az ütközéstől Marci elájult. Ott lebegett a víz színén a két madár, mint akikből elszállt a lélek. A krokodil minden pillanatban visszatérhetett.

Mahmud, aki rémülten nézte végig a jelenetet, lélekszakadva rohant a tó partjára. Gondolkodás nélkül belegázolt a vízbe, és felszedte a két élettelen madarat. Még meg sem fordult, amikor a krokodil ismét támadott. Centiméterekre a vízből kiugró Mahmud sarkai mögött csattantak össze a félelmetes állkapcsok.

Marciból csak ki kellett rázni a vizet, amit lenyelt a becsapódás pillanatában, s máris magához tért. De Gagóval baj volt. A bal lába úgy összeroncsolódott, hogy Mahmudnak nem volt más választása, le kellett vágnia, ha nem akarta, hogy a gólya elvérezzen.

Az arab fiú hetekig ápolta kiskelepet. Marci idejének jó részét azzal töltötte, hogy Gagó számára fogdosott halat és békát a sekélyes parti vizekben. A siklóktól félt, azokat nem merte bántani. A déli nyár derekán Mahmud botból faragott kezdetleges műlábat a gólyának, felszíjazta az épen maradt lábszárra, és megtanította vele járni. Mire eljött az egyiptomi ősz, Gagó már vidáman kopogott ide-oda a műlábbal, amelynek csak egy baja volt: nem tudta maga alá hajtani. Így vágott neki a hosszú útnak hazafelé ismét a kiskelep, Marcival a hátán. A falábon vízmentes nejlonzacskóba csomagolva egy üzenet állt, amelyben Mahmud elmesélte, mi történt a gólya lábával, s egyben megkérte a gólya magyarországi költőhelyének lakóit, hogy csináljanak Gagónak egy ügyesebben működő műlábat.

Mint tudjátok, én neveltem fel kiskelepet, így a gólya hozzám tért vissza azon a helyi tavaszon. Megtaláltam az arab fiú levelét, a többit tudjátok.

Kari és Vali az ablakhoz szaladnak. Odakint, a Vadaspark előkertjében a gólya és a harkály azt játsszák, hogy menet közben átugorják egymást. Ez könnyen megy Gagónak, annál rosszabbul Marcinak. A gólya túl magasnak bizonyul a számára. Kiskelep végül is megszánja barátját, s leguggol a harkály előtt. A gyerekek elkerekült szemmel nézik, amint Gagó mindkét lába úgy hajlik be, mint azoknak a gólyáknak, akik még soha nem találkoztak nílusi krokodillal...