Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jankovics Marcell a Hegyvidék új díszpolgára

A Hegyvidéki Napok keretében díszpolgárt avatott a kerület. Jankovics Marcell a Barabás Villában rendezett ünnepségen vehette át a címet. A kitüntetett hangsúlyozta: ez az elismerés sokat jelent a számára, mert érzi mögötte a barátságot és a szeretetet.

Jankovics Marcell ahhoz a nagy generációhoz tartozik, amelynek egy jelentős része már gyermekkorában elveszítette az élet élhető lehetőségeit, ám mégis kivívta helyét abban a hazában, amely az elmúlt időben a legkevésbé volt az – ekképp foglalta össze barátja életútjának körülményeit Szemadám György a díszpolgári cím átadása alkalmából tartott köszöntőjében. A festőművész kifejtette: Jankovics Marcell hátrányos helyzetű gyerek volt, mert ő is, mint sokan mások, megbűnhődött felmenői soha el nem követett bűneiért. Ezért kellett átélnie a kitelepítést és a börtönbe zárt apa hiányát.

Jankovics Marcell
Jankovics Marcell és Pokorni Zoltán

A pannonhalmi bencéseknél töltött gimnáziumi évei még tetézték hátrányos helyzetét. Ezzel a háttérrel esélye sem volt a továbbtanulásra, pályája így a segédmunkási létből indult. Egy véletlen folytán jutott be a Pannónia filmstúdióba 1960-ban, sok hozzá hasonló „gyanús elem” közé, ahol viszont a tehetségének köszönhetően öt év múltán már önálló rendezőként dolgozhatott. Karrierje innen megállíthatatlan volt, alkotásait számos nemzetközi díjjal jutalmazták.

Jankovics Marcellt ma már mindenki ismeri – nemcsak rajzfilmrendezőként, hanem kultúrtörténeti ismeretterjesztő könvvek szerzőjeként, illetve újabban mesekönyvek illusztrátoraként is. „Ki tudja, milyen utakra indul még szellemi kalandokat keresve?” – tette fel a kérdést Szemadám György, aki szerint egy dolog biztos: soha nem fog megállni, nem éri be ennyivel, tovább folytatja önmaga keresését.

Pokorni Zoltán az ünnepségen arról szólt, hogy a díszpolgári címet az önkormányzat az emberi teljesítmény megbecsüléseként, illetve közösségépítő szándékkal bocsátja ki: „Keressük azokat, akikkel lelkileg azonosulni tudunk, felnézünk rájuk.” A polgármester úgy látja, azokat a sztárokat szeretjük, akik nem viselkednek sztárként – akik valamiben kiválóak, de tudjuk rokonszenves emberként, barátként is becsülni őket. Meggyőződése, hogy a Hegyvidék díszpolgárai, Dr. Nemes Attila, Nagy Tímea, Makovecz Imre, Jankovics Marcell ilyenek.

„Megtisztelő, hogy a hegyvidéki díszpolgárok grémiumának tagja lehetek” – mondta meghatottan Jankovics Marcell azt követően, hogy Pokorni Zoltántól átvette a díszpolgári címmel együtt járó emlékplakettet. Elmesélte, hogy bár az I. kerületben született, ma pedig a II. kerületben, a Pasaréten él, gyermekkorától kezdve sok szál köti őt a Hegyvidékhez, ahol a felmenői is nyugszanak. Előadóként sokat járt a Zugligeti úti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (az intézmény korábban a Magyar Iparművészeti Egyetem nevet viselte), illetve mostanában rendszeresen hívják vendégnek a kerület általános iskoláiba. A Hegyvidék Galéria is több ízben kérte már fel kiállításainak megnyitására.

„Elég eleven a kapcsolatom a kerülettel, mégis meglepett a felkérés, különleges ajándék ez számomra” – árulta el érzéseit a díjazott. Jankovics Marcell hangsúlyozta: nagyszerű dolog, hogy díszpolgári címmel jutalmazzák, e díj mögött ugyanis érzi a barátságot és a szeretetet; míg a szakmai díjakat felülről adják, addig ezt az elismerést egy közösség bizalmából veheti át.

z.

JANKOVICS MARCELL 1941-ben született Budapesten. Kapcsolata a magyar népművészettel és néprajzzal egész művészetére jellemző, ezt példázza a Magyar népmesék-sorozat, a János vitéz vagy a Fehérlófi a című fi lmje is. Az alkotó 1974-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat kapott, 1984-ben érdemes művész lett. Sisyphus című fi lmjét 1975-ben Oscar-díjra jelölték. 1977-ben elnyerte a cannes-i Arany Pálmát a Küzdők című fi lmjével, a Fehérlófi a pedig 1984-ben Los Angelesben megkapta a minden idők legjobb rajzfi lmjének járó díjat. 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével jutalmazták munkásságát.