Együtt zenéltek

Harmadik alkalommal rendezték meg a Virányos Általános Iskola és a szomszédos Budapesti Japán Iskola közös tanévzáró gálakoncertjét. A jeles zenei évfordulókhoz kapcsolódva a megszokott népdalok és klasszikus zenei összeállítások mellett Haydn és Bartók Béla művei színesítették a programot.
Több esztendeje áll baráti kapcsolatban a közös sportudvart használó Virányos Általános Iskola és a Budapesti Japán Iskola. Az intézmények diákjai nem csupán a tanórai szünetekben járnak össze, jó néhány barátság is kialakult a gyerekek között. Ráadásul a japán nebulók tornaóráit a magyar iskolában tartják, míg a virányosiak japánnyelv-oktatásában a szomszédos intézmény tanárai is részt vállalnak.
 
„A két ország szülöttei a jó kapcsolat ápolása érdekében számos szabadidős programon vesznek részt együtt” – emelte ki a koncert megnyitóján Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes. A virányosi iskola igazgatója elmondta: a sport és a játék után ezúttal a zene kapta a főszerepet. A közös éneklés nem csupán a hallgatóságnak jelent örömet, hanem a gyerekek számára is hasznos, hiszen a muzsika szinte észrevétlenül segíti egymás kultúrájának megismerését.
 
Hasonlóképpen vélekedett a másik intézmény vezetője, Ajoma Noboru is, aki hangsúlyozta: a japán hercegi pár látogatásakor adott műsorukkal a magyar és japán gyerekek már bizonyították, hogy közösen milyen szép dolgokat képesek megvalósítani. Az együttzenélés szerinte olyan erő, ami képes még tovább mélyíteni a két ország kapcsolatát.
 
Az igazgatók szavait az idei műsor is alátámasztotta. A repertoár minden eddiginél színesebb volt: a már megszokott népdalés komolyzenei összeállítások mellett – kapcsolódva az idei év zenei jubileumaihoz – Bartók Béla és Haydn művei is elhangzottak a koncerten. A vidám tanévzáró gála végén a két iskola diákjai közösen énekelték el egymás dalait.
 
(m.)