Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
valtozasok

Változások a parkolásban: új kerületi övezetek és zónák

Magasabb díjkategóriába és két fizetőövezetbe sorolta a főváros a kerületet, így júniustól a korábbinál lényegesen többe kerül egyórányi parkolás a hegyvidéki közterületeken. Januártól további változások várhatók, a fővárosi rendelet értelmében ugyanis további zónákra osztják a kerületet. Ennek eredményeképpen a remények szerint csökken a kerületen belüli autóhasználat, egyúttal nő a lakossági parkolóhelyek száma. Hátrányosan érinti ugyanakkor a hegyvidéki polgárokat, hogy a következő évtől lakásonként már csak egy lakossági várakozási engedély adható díjmentesen.
A díjfizetés rendjének kialakításakor a belső budai gyűrű vonalát vette figyelembe a főváros. Ennek értelmében három övezet jött létre: a budai belvároshoz közelebb eső sávban 290 forintért, az ennél távolabbi utcákban 220 forintért lehet egy óráig várakozni, míg a kerület hegyvidéki területein továbbra sem kell fizetni a parkolásért. A határoló utak mentén, mint amilyen a Böszörményi út vagy a Kékgolyó utca, a magasabb díjszabást alkalmazták. A fővárosi rendelet ezt a BKV Zrt. egy utazásra érvényes vonaljegye árának megfelelő összegben határozta meg.
 
Lovas Pál szerint az új rendelet céljaival egyet lehet érteni, hiszen tagadhatatlan, hogy sürgősen orvosolni kell Budapest parkolási és közlekedési gondjait, a kivitelezés azonban nem támogatható. Egyre rosszabb a város levegője, a mindennapos, órákig tartó dugók kimutathatóan rontják az itt élők egészségi állapotát. Az alpolgármester szerint mindez annak köszönhető, hogy az elmúlt húsz évben a főváros vezetése semmit nem tett a forgalmi terhelés csökkentése érdekében.
 
Szinte minden bevezető út átvisz a városon, nincsen körgyűrű, a központi területeken megvalósuló beruházásokhoz, a felépített közintézményekhez, szállodákhoz évekig nem volt kötelező parkolóhelyeket biztosítani. Ennek eredménye, hogy ma Budapest egyes részei szinte lakhatatlanok. Dilettantizmus, átgondolatlan fejlesztések jellemzik az elmúlt két évtized városvezetését – emelte ki Lovas Pál. A méregdrága Combinók, a jó sokáig készülő új metróvonal, a forgalomcsillapítás elodázása vezetett a mai állapotokhoz, amikor az új parkolási rendelet már csak a tűzoltásra elég. Arra szolgál, hogy eltakarja a bajokat, koncepciót imitáljon a koncepciótlanságban. A kisembereken veri el a port, mert emelni akkor lehet a parkolási díjakon, ha közben vannak P+R parkolók, vannak elkerülő utak, és van működő tömegközlekedés, ami valódi alternatívája az autózásnak – fogalmazott az alpolgármester.
 
Hogy mindez nem létezik, az Lovas Pál szerint a városvezetés tehetetlenségét mutatja. A Hegyvidék kénytelen tudomásul venni és végrehajtani a főváros döntését, még akkor is, ha erről korábban nem történtek egyeztetések. A kerületet érintő díjemelésről az alpolgármester elmondta: eddig a Hegyvidék, Budapesten egyedüliként, a legalacsonyabb kategóriába tartozott, ezért félő volt, hogy sokan „parkolónak” használják majd. Az új rendszerben a kerület alsó harmada a második, a középső része pedig a harmadik díjövezetbe került, ami megegyezik a határoló kerületek besorolásával. Az egyes övezetbe a fővárosi fenntartású Alkotás utca, a Szilágyi Erzsébet fasor és a Magyar jakobinusok tere tartozik.
 
Januártól további hat zónára bontják a fizető övezeteket. Erre azért van szükség, mert a fővárosi rendelet szerint kétezer parkolóhely felett zónásítani kell az övezeteket. A zónákon belül az ott élők továbbra is ingyen parkolhatnak, azonban ha átmennek egy másik zónába, már nekik is fizetni kell. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ingyenes lakossági várakozási engedéllyel rendelkező Városmajor utcai lakos a Németvölgyi úton már kénytelen lesz parkolójegyet váltani, ugyanakkor az engedélyek a határoló utak mindkét oldalára érvényesek lesznek.
 
A zónásítás hatására várhatóan csökken a kerületen belüli autóhasználat, de ennél is fontosabb, hogy a központi területeken élők könnyebben találnak majd parkolóhelyet otthonuk közelében. A zónahatárokról a későbbiekben adunk tájékoztatást.
 
MM