Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az_ANTSZ_szerint_jo_a_helyzet

Az ÁNTSZ szerint jó a helyzet

Budapesti összehasonlításban kedvezőnek ítéli a kerület köztisztasági helyzetét az Állami és Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat. Az ÁNTSZ a társhatóságok, illetve a Főkert részvételével a nyári időszakban kéthetente bejárásokat tart a kerületben.

Tavasztól őszig kéthetente ellenőrzi a kerület köztisztaságának állapotát az ÁNTSZ. A bejárásokra a társszerveket is meghívják, hogy közösen találjanak megoldást a hiányosságokra, illetve eljárjanak a szabálytalankodókkal szemben. A legfontosabb feladat, hogy kiszűrjék a járványügyi szempontból veszélyes gócpontokat, aminek része a vendéglátóhelyek hulladékkezelésének nyomon követése.
A köztisztasági őrjáratokon kiemelt figyelmet kapnak a kerület nagyobb forgalmú közterületei, a parkok, főbb gyalogos útvonalak, illetve a kirándulóövezetek. Útba ejtik és ellenőrzik azokat a területeket is, amelyek állapotát a kerület lakosai leveleikben kifogásolnak. Állandó célpont a Moszkva tér, a Normafa környéke, illetve a Gesztenyés kert és a városmajori park. A bejárásokon az ÁNTSZ közegészségügyi-járványügyi felügyelői mellett a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt., a Fővárosi Kertészeti Zrt., a BKV, a Hegyvidéki Közterület-felügyelet, valamint az önkormányzat munkatársai is részt vesznek.
A társszervek közreműködésére azért van szükség, mert a budapesti közterületek felügyeleti, illetve illetékességi szempontból több hatósághoz tartoznak. A közös bejárás segíti a gyors és hatékony intézkedések megtételét, hiszen a hivatalok közötti levelezés nélkül már a helyszínen eldől, melyik szervnek kell eljárnia az adott ügyben – mondta el lapunknak dr. Tóth Mária, az ÁNTSZ I–II–XII. kerületi Intézetének tiszti főorvosa. Hozzátette: a legtöbb gondot az illegális szemétlerakás, a hajléktalanok közterületi jelenléte és a kutyasétáltatás szabályainak megsértése okozza. Az utóbbi esetében jelentős javulás tapasztalható, a többség ugyanis összeszedi a kutyagumit kedvence után. Sokat segít ebben az önkormányzat is, hiszen a kerület egyre több pontján találkozni kutyapiszokgyűjtőkkel.
Dr. Tóth Mária szerint ugyanakkor még több tárolóedényre lenne szükség, mert még mindig vannak olyanok, akik azért nem takarítanak fel kutyájuk után, mert nincs a környezetükben zacskóadagoló. Számos lakossági bejelentés érkezik a galambok miatt is, és az esetek többségében az derül ki, hogy a fertőzéseket terjesztő madarakat valamelyik lakó szoktatja a társasházhoz. Ennek ellenére a Hegyvidéken kifejezetten jónak mondható a köztisztasági, járványügyi helyzet, komolyabb hiányosságokkal évek óta nem találkoznak a felügyelők.
Vannak azért problémásabb területek. Ilyen a városmajori park, ahol a beköltöző hajléktalanok miatt a lakosság nem tudja használni a kiépített közösségi tereket. A fedél nélküliek nem törődnek a köztisztasággal, a szemetet szétszórják a padok környékén, alvóhelyeket alakítanak ki a bokrok között, illetve a templom oldalában. Többük kutyát tart, és a jellemzően nagytestű állatokat szájkosár nélkül, szabadon hagyja futkosni. Ez egyébként sajnos más kutyatulajdonosokra is igaz, hiába épített az önkormányzat kutyafuttatót az egyébként fővárosi fenntartású park felső részén, a szabadjára engedett állatokkal mindenfelé találkozni lehet.
Visszatérő problémát jelent a kerület hegyvidéki területein, különösen a Zugligeti úton és a Diós árok mellett hagyott lombhulladék. Az ÁNTSZ helyi vezetője szerint mindez azért érthetetlen, mert a kukák mellé kihelyezett FKFV Zrt. emblémás hulladékgyűjtő zsákokat a közterület-fenntartó ingyen elszállítja.
Minden igyekezet ellenére csak lassan javul a Moszkva tér állapota, ahonnan nagyon hiányzik egy ingyenes nyilvános illemhely. Ennek hiányában a hajléktalanok a környező utcákat, köztük a XII. kerületi közterületeket, kapualjakat, telefonfülkéket használják WC-nek.
A bejárások október végéig folytatódnak a következő hetekben az Istenhegyi úton, a Moszkva téren, az Eötvös és a Győri út környékén, a Törökbálinti úton, a Diós árok térségében, a Fodor utcában, valamint az Alkotás utca, Csörsz utca vonalában végez ellenőrzéseket az ÁNTSZ. Több helyszínen visszatérő vizsgálatot tartanak, s amennyiben szükséges, százezer forintig terjedő végrehajtási pénzbírságot szabnak ki. A hajléktalanok esetében igazán jó megoldást eddig nem sikerült kitalálni.

mm.