Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A csúcsra jutott a Faláb SC

„Nomen est omen”, azaz a név kötelez – tartja a mondás. Úgy látszik azonban, a régi bölcsesség a sportban néha érvényét veszíti. Legalábbis ez volt a helyzet az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban immár harmadik alkalommal meghirdetett 12 órás focigálán, amelyet idén az újonc Faláb SC nyert meg.

Falábak ritkán diadalmaskodnak labdarúgótornán, a harmadik John Gold Cup (Arany János Kupa) azonban ezt a hagyományt is megtörte. A csak nevében ügyetlen Faláb SC csapata ugyanis meggyőző teljesítménnyel mindenkit maga mögé utasított a 12 órás focimaratonon.
Két évvel ezelőtt a diákönkormányzat azzal kereste meg az iskola vezetését, hogy szeretnének egy olyan hagyományteremtő sporteseményt szervezni, amire minden egykori és jelenlegi „aranyos” diák büszke lehet. Így született meg a John Gold Cup12 órás focitorna, amit azóta minden esztendőben, a rendezvényt felkaroló Vitárius Balázs földrajztanár segítségével, változatlan lelkesedéssel és sikerrel rendeznek meg az iskolában.
Az első John Gold Cupon tizenkét csapat vett részt, tavaly és ebben az évben már tizennégyen szálltak harcba a vándorkupáért. Időközben a mezőny is színesedett, hiszen míg az első két gálán a hazaiakon kívül csak az öregdiákok csapatai indulhattak – idegenlégiósok foglalkoztatását engedélyezték –, a nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal külsős alakulatokat is fogadtak. Az első kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnáziumból érkező csapatok azonban nem bizonyultak illemtudó vendégnek, különösen a végül harmadik helyre befutó Paramericano okozott nehéz perceket a többieknek.
Reggel nyolckor a csoportmeccseken indult útjára a labda, hogy a szépszámú közönség legnagyobb örömére tizenkét órán át megállás nélkül pattogjon az iskola tornacsarnokában. Délután rendezték a helyosztókat, kora este pedig a dobogós helyekért küzdöttek a csapatok. Ekkor már az erőnlét és a játéktudás mellett az idegek is főszerepet kaptak, nem véletlen, hogy mindkét elődöntőben a lehető legkisebb különbségű győzelmek születtek. A Paramericano egy góllal kapott ki a későbbi bajnoktól, míg a G-Force büntetőkkel harcolta ki a továbbjutást.
Meglepetésre a döntő volt a legsimább, az újonc Faláb SC, esélyt sem adva ellenfelének, négy nullás győzelmet aratott. Mint minden rendes focitornán, díjazták a „leg”-eket is, a kapusok között Akay Bencét választották a legjobbnak, míg a gólkirályi címet Kovács András szerezte meg.

A_csucsra_jutott_a_Falab_SC(Em.)