Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kedvező változások a szociális rendeletben

Több kedvező döntés született az idősek és a rászorulók számára az önkormányzati képviselő-testület novemberi ülésén. A közgyógyellátás, az adósságkezelés, valamint a házi segítségnyújtás terén történő változások sok ember életét könnyíthetik meg a következő esztendőkben.

Bővül a közgyógyellátásra jogosultak köre

November végétől jelentősen nő a közgyógyellátást igénybe vehető emberek száma. Az önkormányzat a jogosultsági jövedelemhatár megemelésével segíti a rászoruló időseket.

Szoboravatas_Marton_Aron_tiszteletere

Szoboravatás Márton Áron tiszteletére

Öt évvel ezelőtt teret neveztek el róla, most pedig a nevét viselő téren szobrot állítottak tiszteletére. Márton Áron, a magyar kisebbség jogaiért, a vallás- és lelkiismereti szabadság érvényesítéséért küzdő egyházfő életművét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pokorni Zoltán polgármester méltatta az önkormányzat által szervezett szoboravatón.

Díjat kapott Sepp Csaba gyermekorvos

A közismert és köztiszteletnek örvendő gyermekorvos, az I. és a XII. kerület házi gyermekorvos-szakfelügyelő főorvosa, Sepp Csaba – több évtizeden keresztül végzett kimagasló szakmai munkássága elismeréseként – Batthány-Strattmann-díjat vett át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől október végén. Az ünnepség köszöntőjében a miniszter méltatta mindazok munkáját, akik orvoslásra, gyógyításra tették fel életüket. A kitüntetett orvossal hegyvidéki rendelőjében beszélgettünk.

Táplálkozásterápiával a betegségek ellen

A táplálkozásterápia élettani hatásairól, a helyes ételtársítások gyógyító erejéről, valamint a civilizációs betegségek és a táplálkozás kapcsolatáról esett szó a Virányosi Egészségvédő Klub legutóbbi előadásán. Dr. Medgyesy Gábor gondolatébresztő szavaiból a többi között arra is fény derült, mi a különbség a lakoma és a táplálkozás között.

Elfeledett vízipálmák

A vízipálma csupán egy a sok szobanövény között. Napjainkban nem sokra becsüljük, pedig számtalan jó tulajdonsága ideális lakótárssá teszi. Ráadásul illusztris rokonsággal is dicsekedhet.

A_Hegyvidek_kozmuvelodeseert_kituntetve

A Hegyvidék közművelődéséért kitüntetve

A Magyar Köztársaság ezüst érdemkereszt kitüntetésben részesült Gonda Attila. A Hegyvidéki Önkormányzat oktatási és közművelődési irodájának közművelődési referensét a díjról, annak előzményeiről és további terveiről kérdeztük.

Erőszak az iskolákban

Az iskolai osztályokban előforduló durvaság, lekezelés, kirekesztés, valamint klikkesedés jelenségeiről tartott előadást a Jókai Klubban Járó Katalin iskolapszichológus. Az MTA kutatója a Mérei Projekt gyakorlati tapasztalatain keresztül az okok mellett a negatív folyamatok lehetséges megoldásaira is felhívta a figyelmet.

Önkormányzati segítség

A gazdasági válság hatására a Hegyvidéken is egyre több családnak jelent gondot lakhatással kapcsolatos kötelezettségei teljesítése. Az önkormányzat ezért kibővítette az adósságkezelő szolgáltatásra jogosultak körét.

Pro_Sanitate-dijas_vedono

Pro Sanitate-díjas védőnő

Farkas Györgyné védőnőt sok évtizedes munkája révén szinte mindenki ismeri a Svábhegyen. 1972 óta, amikor a pályára került, több ezer gyerek cseperedését segítette, ma már az ő gyermekei a védencei. A Hegyvidéki Önkormányzat GESZ Védőnői Szolgálat körzeti védőnőjének október végén – a Batthyány-Strattmann László születésének 140. évfordulója alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen – kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate-díjat adományozott a nemzeti erőforrás miniszter.

Zugligeti siker az Erkel-sakkversenyen

Talán Kahlich Endre sem gondolta 1992-ben, hogy az általa megálmodott Erkel Ferenc Sakk Emlékverseny majd’ két évtized elteltével is ott lesz a kerület legfontosabb közösségi és sporteseményei között. Pedig, köszönhetően a Virányosi Közösségi Ház mindig gondos szervezésének és nem utolsósorban a hegyvidékiek sakkszeretetének, a tizenkilencedik viadal is közönségsikert aratott.

Diakosszefogas_a_vorosiszap-katasztrofa_karosultjaiert

Diákösszefogás a vörösiszap-katasztrófa károsultjaiért

A hegyvidéki iskolák tanulói ismét bebizonyították, hogy ha a szükség úgy hozza, példamutató lelkesedéssel sietnek a bajbajutottak segítségére. Az elmúlt hetekben a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára szerveztek adománygyűjtő akciókat a kerületi oktatási intézmények.

 

Diákok az ősanyag nyomában

A műszaki és természettudományokat, valamint az amerikai Fulbright-ösztöndíjakat népszerűsítő országos program nyitó rendezvényének helyszíne volt az Arany János Általános Iskola és Gimnázium. Csörgő Tamás fizikus egy újonnan felfedezett, korábban soha nem tapasztalt tulajdonságokkal bíró anyagról tartott előadást a diákoknak.

„Az álmaimat hosszú távra tervezem”

Régóta tervezzük, hogy beszélgetünk Piros Ildikó színművésszel. Az alábbiakból kiderül, folyamatosan játszik, tanít, és persze ott a családja is, nagyon ritkán ér rá. Most, dacára a karácsonyi készülődésnek, sikerült leülnünk egy tenyérnyi, mozgalmas kávézóban.

A csúcsra jutott a Faláb SC

„Nomen est omen”, azaz a név kötelez – tartja a mondás. Úgy látszik azonban, a régi bölcsesség a sportban néha érvényét veszíti. Legalábbis ez volt a helyzet az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban immár harmadik alkalommal meghirdetett 12 órás focigálán, amelyet idén az újonc Faláb SC nyert meg.

Öregdiákok – örökifjú osztálytársak

Különleges osztálytalálkozó helyszíne volt az egyik közkedvelt hegyvidéki vendéglő. A Németvölgyi úti „Mackós” iskola 1953-ban végzett fiúosztályának tagjai adtak randevút egymásnak – s ezúttal lapunknak is. Bár a rendezvény nem kötődött jubileumhoz, mégis érdemes a figyelemre. Az egykori 38 fős osztályból – 1956 után – többen külföldre, néhányan pedig sajnos már örökre távoztak, az állandó mag, a mintegy 15 fős társaság azonban egyre gyakrabban, immár évente kétszer igényli egymás társaságát.

Advent a Hegyvidéken

Az Advent a Hegyvidéken elnevezésű programsorozat idén december 5-től december 23-ig vár mindenkit a megszokott helyszínen, a XII. kerületi Polgármesteri Hivatal melletti téren, valamint a Kiss János altábornagy utca, Böszörményi út, Margaréta utca közötti szakaszon. A kézműves vásár mellett családi rendezvények és kulturális programok is várják az érdeklődőket.

Ingyenes aerobik Katus Tamással

A tervek szerint januártól régi-új mozgásformával gazdagodik a kerületi polgároknak ingyenes sportolási lehetőséget biztosító Sportos, edzett Hegyvidék program kínálata. A Katus Tamás nevével fémjelzett, elsősorban fiataloknak szóló, intenzív aerobikfoglalkozásokon neves oktatók mozgatják meg az érdeklődőket.