Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Folytatni_kell_a_megfontolt_epitkezest

Folytatni kell a megfontolt építkezést

A mostani nehéz gazdasági helyzetben hallatlan érték, hogy egy politikai családba tartozik a kormány, a főváros és a kerület, mert könnyebben szót értenek, hiszen azonos az értékrendjük és a politikai kultúrájuk – vallja interjúnkban Pokorni Zoltán, aki immáron második ciklusát kezdheti meg hegyvidéki polgármesterként.

A kerület újraválasztott vezetője ígéri: folytatódnak az út- és intézményfelújítások, a MOM Kulturális Központ és a biopiac mellett a Gesztenyés kertet is megszépítik, az egykori Fácán vendéglő területén pedig, amennyiben azt megkapják az államtól, művelődési házat alakítanak ki.

A Hegyvidék egyéni választókörzeteiben kivétel nélkül a Fidesz–KDNP képviselőjelöltjei kapták október 3-án a legtöbb szavazatot, ön pedig polgármesterjelöltként a fővárosban a harmadik legtöbb szavazatot, a voksok több mint kétharmadát szerezte meg.

– Megköszönöm minden választónak a részvételt. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik bíztak bennem és rám voksoltak, de azoknak is, akik fontosnak tartották, hogy elmenjenek szavazni, véleményt nyilvánítsanak a kerület jövőjét illetően, még akkor is, ha nem bennem látták a legideálisabb polgármesterjelöltet. Örülök annak, hogy az egyéni körzetekben a polgárok bizalmából kivétel nélkül a Fidesz–KDNP jelöltjei szereztek mandátumot. Mivel a választókerületek növelésével együtt az egyéni képviselők száma néggyel csökkent, ezért teendőik bővültek, de biztos vagyok benne, hogy meg tudnak majd birkózni a nagyobb feladatmennyiséggel. Gratulálok az MSZP, az LMP és a Jobbik képviselőinek is, akik kompenzációs listáról kerültek be a testületbe, összesen öten. Remélem, ahogy az elmúlt négy évben, a következő ciklusban is indulatoktól, pártpolitikai civakodástól mentes munkát tudunk folytatni, a képviselők félre tudják tenni a szűkös pártpolitikai szempontjaikat, és az itt élők érdekeit helyezik előtérbe. Véleménykülönbségek természetesen voltak a különböző pártok képviselői között, de a kérdések túlnyomó többségében sikerült konszenzusra jutni; bízom benne, hogy ez most is így lesz.

Budapestnek hatvanöt év után először van konzervatív főpolgármestere Tarlós István személyében. Milyen előnyökkel jár ez a kerület számára?

– Ebben a nehéz gazdasági helyzetben hallatlan érték, hogy egy politikai családba tartozik a kormány, a főváros és a kerület, mert könnyebben szót tudunk érteni, hiszen azonos az értékrendünk és a politikai kultúránk. Ha dúskálnánk a pénzben, ez talán kevésbé lenne fontos, de most nagyon sokat számít, hogy a politikai vetélkedés nem hátráltatja az ügyek menetét. Nagyon nehéz feladat vár Tarlós Istvánra és csapatára, hiszen Demszky Gábor irányítása alatt a főváros működése kaotikussá vált. Az ugyanakkor, hogy a főváros vezetését átvette a jobboldal, egész Budapest, így a Hegyvidék számára is új lehetőségeket nyit, hiszen nem a szembenállás, rivalizálás, hanem az együttműködés és a közös gondolkodás jellemezheti ezentúl a kerület és a főváros viszonyát. Hiányzott például a párbeszéd az önkormányzat és a fővárosi közműcégek között, ez is az oka annak, hogy a közművállalatok sokszor hibaelhárítás, vészhelyzet ürügyén, előzetes egyeztetés nélkül szétzúzták a drága pénzen felújított kerületi utakat. Közlekedésfejlesztési kérdésekben is szorosabb kapcsolatra van szükség. Ilyen egyebek között a fogaskerekű meghosszabbításának ügye; amiatt ugyanis, hogy nem lehet a járattal eljutni a Moszkva térig, ma meglehetősen kihasználatlanul közlekednek a szerelvények.

Mire számíthat az önkormányzat a kormánnyal való szorosabb együttműködésben?

– Állami pénzből finanszírozott nagyberuházásokra a polgári kormány által megörökölt gazdasági helyzetben nincs esély. Ezekre nincs forrás, mert az előző években elköltötték. 2011 és 2013 között minden évben 2500-3000 milliárd forint körüli összeget kell az államnak visszafizetnie a korábban felvett hitelek miatt. Uniós forrásokból is kevesebb van, mint az elmúlt években, hiszen a 2006–2013 közötti időszakra meghatározott támogatási keret 80%-át az előző kormány már felhasználta. Ami a jelenlegi kormány és az önkormányzatok kapcsolatát illeti, e tekintetben van remény arra, hogy a feladatmegosztások mai rendszerét újragondoljuk. Például az oktatásban nagyobb állami szerepvállalásra lenne szükség, hiszen az elmúlt nyolc évben reálértéken felére csökkent a központi finanszírozás. Az iskolák államosítása általánosságban nem lenne ideális, de jó megoldásnak tartanám, ha a béreket központilag garantálná a kormány. Magasabb bérekre és magasabb színvonalú oktatásra lenne szükség – ehhez azonban 200-250 milliárd forint pluszforrás kellene, amit csak többéves távlatban lehet előteremteni.

Az ön által kezdeményezett országos iskolai programokra lesz fedezet?

– A kerületben az önkormányzat finanszírozásában kipróbáltunk néhány olyan szakmai programot, amelyekre büszkék lehetünk, és szeretném, ha országosan is elterjednének. Ilyen a mindennapos iskolai testnevelés, az önkéntes karitatív munka, valamint a valamennyi diák számára elérhető határon túli osztálykirándulás. Ez utóbbi program valósulhat meg a leghamarabb, a jövő héten szavaz a parlament arról, hogy egy kétmilliárd forintos keretre pályázhassanak a határon túli kirándulást szervező osztályok.

Az oktatás kiemelt terület a Hegyvidéken?

– Visszatekintve az elmúlt négy évre, sokat költöttünk oktatási intézményeink fejlesztésére: rendbe tettük az Arany János iskola külső homlokzatát, a Tamásiban új tornatermet építettünk, két új óvodát nyitottunk, új bölcsődei csoportokat indítottunk. – úgy, hogy eközben az országban sok helyen iskolákat és óvodákat kellett bezárni. Ezen az úton szeretnénk a továbbiakban is haladni, folytatnunk kell a megfontolt építkezést. Az elkövetkező években például újabb iskolai sportpályákat újítunk fel. A sportot továbbra is az országos átlagot meghaladó mértékben támogatjuk – a költségvetés több mint 2%-át fordítjuk erre a célra.

Folytatni_kell_a_megfontolt_epitkezest1Négy évvel ezelőtti választási programjában első helyen szerepelt az utak rendbehozatala. Milyen eredménnyel teljesítették a feladatot?

– Az elmúlt években 12 ezer kátyút tüntettünk el, és 49 utcát újítottunk fel 24 kilométer hosszúságban. Csak tavaly közel egymilliárd forintot fordítottunk útrekonstrukcióra. Folytatnunk kell ezt a munkát a továbbiakban is, hiszen még bőven van tennivaló. Köszönettel tartozom annak a félszáz kerületi polgárnak, aki társadalmi munkában, a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület tagjaként, végigjárta a kerület útjait, és részt vett a felújítások előkészítésében, ütemezésében. Az ő lelkiismeretességüknek is köszönhető, hogy ma összehasonlíthatatlanul jobb állapotban vannak a hegyvidéki utak, mint néhány éve.

Mostani kampányában a biztonság, rend és nyugalom megteremtése kapott hangsúlyt. Mit tehet az önkormányzat ezek érdekében?

– Kiváló az együttműködésünk a helyi rendőrséggel, amit szeretnénk erősíteni. Igyekszünk növelni a járőrök számát, eszköz- és pénztámogatást adunk, továbbá rendőrlakás-támogatást biztosítunk. Szeretnénk a helyi civil szervezetekkel egyeztetve biztonságosabbá tenni a Városmajort: a főváros támogatásával bekerítenénk a parkot, ezzel együtt pedig kamerarendszert építenénk ki a területen. A cél az, hogy a Városmajor valóban parkként, pihenőhelyként funkcionálhasson. Ennek jegyében át kell majd gondolni azt is, mit lehetne kezdeni a Városmajori Szabadtéri Színpad mai lelakott, lepusztult épületével. Véleményem szerint olyan műszaki megoldással kellene felváltani a mostani elavult létesítményt, ami lehetővé tenné, hogy ne foglaljuk el az év nyolc hónapjában feleslegesen a park egy jelentős részét, de maximálisan feleljen meg a szabadtéri színpadi elvárásoknak is.

Folytatni_kell_a_megfontolt_epitkezest2A Gesztenyés kert rendbetételére mikor kerülhet sor?

– Változatlanul zajlik, és jövőre fejeződik be a MOM Kulturális Központ és a biopiac korszerűsítése, a Sirály utcai mélygarázs építése és felette egy sétálóutca kialakítása. Ezután következhet a Gesztenyés kert megújítása – a sétányok, a zöldfelület rendbetétele, illetve az új ’56-os emlékmű elkészítése. Hosszú távon visszaadnánk a parknak a Budapest Kongresszusi Központ előtti parkoló területét is, úgy, hogy e helyütt mélygarázs épülne, a tetején zöldfelülettel. Ennek megvalósítására – mivel az önkormányzat saját erőből nem tudja finanszírozni – korábban kiírtunk egy pályázatot, jelentkező azonban nem akadt. Bízom benne, hogy a környék fejlődése, illetve a gazdasági helyzet javulása révén néhány év múlva már találunk befektetőt.

A következő ciklusban más terület fejlesztése is elkezdődhet?

– Reményeink szerint végre megkapjuk az államtól a Zugligeti Általános Iskolával szemközti, évek óta üres BM-kiképzőhelyet, ahol egykor a híres Fácán vendéglő működött. A területen egy korszerű művelődési házat alakítanánk ki, amely kiválthatná a Jókai Klubot, ez ugyanis mára kinőtte jelenlegi épületét. Vannak további terveink, amelyek természetesen nagyban függenek a gazdasági környezettől, de a következő négy évben is azért dolgozunk, hogy valamennyi kerületi polgár azt érezze, jó élni a Hegyvidéken.

K. D.