Aki üvegbe formázza a fényt
Az üveg hideg és törékeny anyag, ugyanakkor forró és plasztikus. Örökké változó és illuzórikus természete gondolatokat ébreszt, lélekről árulkodik. Aki megműveli, az szerelemről, fájdalomról, örömről, reményről és álmokról mesélhet nekünk. A világhírű üvegművésszel, Kazushi Nakada professzorral beszélgettünk, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tárgyalkotó Intézeti Tanszékén vezet üvegműhely-gyakorlatokat ebben a szemeszterben.
– A globális kereskedelem jóvoltából megállíthatatlan folyamat az üvegkultúra terjeszkedése kelet felé. Napjainkban már az egész világon sokféle változatban és szinten együtt él a modern művészet a tradicionálissal, az analóg tervezés a digitálissal, az ösztönös ihlet a kőkemény designnal.
Miért éppen az üveg érdekli önt?
– Az édesapám kerámiaművész. A nyomdokaiba akartam lépni, de más, kifejezőbb, érzékenyebb anyagot kerestem. Az üveg nagyobb kihívást jelent, mint az agyag. Nem csupán művészi szemléletet, de technológiai tudást, kémiai és fizikai ismereteket is feltételez, a kézügyesség és a tervezni tudás elengedhetetlen. Az üvegnek lelke, filozófiája van.
Úgy tudom, kalandos út vezetett a diplomáig…
– Az 1980-as évek derekán Japánban egyetlen üvegszak működött, a Tokiói Egyetemen, amely főiskolai diplomát ajánlott. Az oktatás színvonala gyenge volt ahhoz, hogy egy művész elismert legyen professzionális körökben. Kerestem egy magánintézményt, ahol egyetemi szinten tanulhattam. A patinás „Kawasaki” Művészeti Iskola nyújtotta az általam elképzelt nívójú üvegoktatást. A diploma megszerzése után Dániában, egy üvegművészeti stúdióban lettem gyakornok. Mialatt mások a portfólióikat bővítették, addig énrám a „söprögetést” és hasonló gyakorlati munkákat bíztak. Meg kellett szereznem a doktori fokozatot ahhoz, hogy Európában, az üvegművészet hazájában megbecsüljenek. A londoni Royal College of Art üvegtanszékén töltöttem doktoranduszi éveimet. Témavezető tanárom, David Hamilton tanácsára fogadtam el egy Helsinkiből érkező tanári ajánlatot. Az Aalto, teljes nevén a Helsinki Képző- és Iparművészeti Egyetem üvegművészeti tanszékén vagyok szenior professzor.
A skandináv népek nem ismernek viccet a munka terén.
– Apám sokszor megfordult Finnországban, ismeri a helyi művészeket, így felkészített az ottani életstílusra. A finn tanszékvezető professzorom hamar felismerte, éppen úgy értek a „forró” munkához, az üvegfúváshoz, mint a „hideg” műveletekhez, a csiszoláshoz és fényezéshez. Hála dániai időmnek, otthonosan mozogtam a laboratóriumi munkák terén is. Kiemelt – így lettem a legfiatalabb előadó professzor.
Megfordult a kocka, ön tanítja az európai hallgatókat az üvegművészet kialakulásának bölcsőjében, Európában!
– Úgy érzem, mindent megtanultam, amit a kontinens nyújthat a hozzám hasonlónak. Ezt a tudást, keverve némi távol-keleti ízzel és misztikummal, most fel tudom ajánlani a fiatalabb művész aspiránsoknak. A művészet nemzetközivé vált, és az alkotóról az alkotásra terelődött a hangsúly. Nézzen körül a földkerekség jelentősebb egyetemein! A kép egyre tarkább, a nemzetek keveredése elfogadott tény.
Miképpen került kapcsolatba a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tárgyalkotó Intézeti Tanszékével?
– Finn professzorom elindított egy szakmai projektet, s rám bízta annak gyakorlati kivitelezését. A téma sikere hallatán a MOME rektora, dr. Kopek Gábor – aki tisztában van az Aalto nemzetközi tekintélyével – felkért, hogy tanácsadói minőségben segítsem felmérni és tovább fejleszteni az idén százharminc éves budapesti egyetem új, átalakult struktúrájában az üvegoktatás szintjét.
Miből áll a munkája?
– A múlt évben megfigyelőként vettem részt az egyetem életében. Összegyűjtöttem az információkat a Design Intézet és az azon belül működő intézeti tanszék működéséről, felmértem az oktatási szisztémát, majd megformáltam a véleményemet, és tanácsot adtam a rektor úrnak. Ez év januárjától művészeti felügyelőként közvetlenül is kapcsolatba kerülök a hallgatókkal.
Mennyi ideig marad nálunk?
– A szerződésem tíz látogatásra szól. Ez azt jelenti, hogy hathetenként iderepülök Helsinkiből, és tíz-tizennégy napot töltök el a MOME tanszékén. Gyakorlatilag a nappali munka befejeztével az estéimet mindkét helyen a másik ország egyetemének dolgaival töltöm, laptop mellett.
Mi a különbség egy üveggel dolgozó iparművész és egy üvegművész között?
– Az előbbi egy technológiai munkasor része. Van, aki tervez, van, aki az olvasztás technikáján dolgozik, egy másik elkészíti a sablont, és ismét egy másik a végső finomítási munkálatokkal fejezi be a feladatot. Az iparművész specialista. Az üvegművész viszont maga végzi el az egész folyamatot a tervezéstől a kész alkotásig, úgy is mondhatnánk, ő egy komponista.
A sokoldalúság tehát alapkövetelmény?
– Igen. Ez az alapja a modern oktatási programnak Helsinkiben, a MOME-ban és más egyetemeken, amelyeket ismerek. „Generalistákat”, vagyis tehetséges művészeket képezünk, akik sok mindenhez értenek, széles a látókörük. Az egyénre van bízva, később mely területen „merül mélyebbre”.
Tanítási módszerében van, ami speciálisnak tekinthető?
– Osztályaimban megkövetelem, hogy mindenki vezessen munkanaplót, vagyis írjon le mindent, amit választott hivatásáról tud, gondol, hall, elképzel. Az írás láthatóvá, elfogadhatóvá vagy vitathatóvá teszi mindazt, ami máskülönben megfoghatatlan lenne nemcsak a kívülálló, de maga a hallgató számára is. Az alkotás és gondolkodás alapja a szókincs gazdagsága.
Minek nevezné saját munkáit?
– Környezetem üvegbe fagyott pillanatainak. Képekben látom a világot magam körül, melyek az örök változás reflexiói, a végtelenből merülnek fel, és a végtelenbe tűnnek el.
Akárcsak egy tükörszoba falairól visszaverődő képek sorozata?
– Pontosan. A művészet az a tudomány, amely az emberi érzeteket integrálja az élet folyamába. A tanítványaimmal vitatkozunk, de az érvek nem elválasztanak bennünket, hanem megerősítik a művészműhely közösségét, és képesek leszünk az újraalkotásra. Sokan mondják a nagyvilágban, „hej, Kazushi, emberek vagyunk, mi nem tudunk változtatni a dolgok menetén”. Ám ha megvan bennünk a vágy a változásra, és van hozzá elég akaraterő, akkor bele tudunk szólni a világ folyásába. S így van ez a művészetben is. Magunkba kell szívni a tradíciót, művészi örökségünket, ugyanakkor hozzá kell tennünk a magunkét is, hogy jelezzük, itt voltunk és alkottunk mi is, még ha csupán egy küllőnyit forgattunk művészeti ágazatunk kerekén.
Somogyvári D. György