Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Gazdalkodj_akkusan

Gazdálkodj akkusan!

Kihirdették a fővárosi bölcsődék és óvodák számára meghirdetett elem- és akkumulátorgyűjtő verseny eredményét. A Hegyvidéken a Svábhegyi Bölcsőde teljesített a legjobban – a díjátadó ünnepséget is itt tartották meg a szervezők.

Véget ért a Gazdálkodj akkusan elnevezésű budapesti verseny, amit még tavaly ősszel hirdetett meg a CCR REBAT Nonprofit Kft., valamint a KisKert Környezetvédelmi Egyesület. Kimerült elemeket, elhasználódott akkumulátorokat, tönkrement mobiltelefonokat gyűjtöttek a bölcsődékben és óvodákban, hogy tudatosítsák a gyerekekben: otthon is keletkeznek veszélyes hulladékok, amelyek speciális kezelést igényelnek környezetünk megóvása érdekében.
A fővárosban először megrendezett versenyen 316 intézmény indult, ezek összesen 22 tonna veszélyes hulladékot gyűjtöttek össze – ismertette az eredményeket a KisKert Környezetvédelmi Egyesület elnöke a Svábhegyi Bölcsődében, a budai régió versenyzőinek részvételével tartott díjátadó ünnepségen. Gálovics Ágnes kerületenként egy első, egy második és egy harmadik helyezettet hirdetett ki, akik 30, 20, illetve 10 ezer forint értékű játékcsomagot, illetve kertápolási cikkeket vehettek át. Különdíjat kaptak mindazok, akik 3,5 kilogrammnál több használt elemet gyűjtöttek össze.
Kerületünkből tizenhét résztvevő közül a harmadik helyezést a Mother Goose Óvoda érte el, a másodikaknak járó díjat a Happy Garden Családi Napközi vehette át. A győztes a Svábhegyi Bölcsőde lett, amely kiemelkedő teljesítményéért különdíjat is kapott. „Jelentkezésünkkel azt akartuk elérni, hogy a kisgyermekekben és szüleikben is kialakuljon a motiváltság: minden esetben környezetkímélő módon cselekedjenek – összegzett Kis Katalin, a svábhegyi intézmény vezetője. – Úgy érzem, sikerült erősítenünk a gyerekek és a magunk gondolkodásában is a környezettudatos szemléletet.”

z.