Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Kortars_muveszek_a_Krisztina_Palace-ban

Kortárs művészek a Krisztina Palace-ban

Ritka kezdeményezés sorozatnyitó rendezvényének adott otthont a Krisztina Palace. A Nagyenyed utcai kiállítóteremben – az Art Market Budapest szervezésében – az őszi Kortárs Képzőművészeti Vásár kezdetéig bemutatkozási lehetőséget kapnak a vásáron megjelenő galériák, alkotók. Az első tárlaton Bak Imre képeit ismerhette meg a közönség.
A kiállítást megnyitó Vértes Gábor műgyűjtő az alkotó képeit így jellemezte: „Bak Imre sajátságosan Bak Imre, egyetlen perc kellett, hogy ráérezzek lényegére és megszeressem képeit” – mondta, majd hozzátette, hogy amikor tíz évvel ezelőtt a hasonló stílusú festők képeit kitette irodája falára, kollégái még megmosolyogták, mára azonban közülük nem egy ugyancsak a képek gyűjtője lett.
Bak Imre festményei eredendően geometrikus szerkezetűek, az 1990-es évektől már építészeti tagozatok strukturálják a képteret, amely egyre perspektivikusabb, racionálisabb és transzcendentálisabb, egyre színesebb, derűsebb. Kassák Lajos, Korniss Dezső és az Európai Iskola neoavantgárd hagyományainak folytatója és lépést tart a nemzetközi képzőművészeti törekvésekkel – olvasható a művész életrajzában. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, festői pályája indulásakor Georges Braque és Molnár Sándor kubista alkotók művészete hatott rá. 1968-tól több tucat egyéni és csoportos kiállításon vett részt, műveit a hazai mellett megismerhette például a német, lengyel, olasz, osztrák, svéd, szlovén, cseh, francia, mexikói, távol-keleti és ausztrál közönség is.
Az ősszel kezdődő Art Market Budapest 2011 kortárs képzőművészeti vásárnak a Millenáris Park ad majd otthont.

A.