Kartevoirtas_a_Gesztenyes_kertben

Kártevőirtás a Gesztenyés kertben

"Hogy ebben az évezredben is gyönyörködhessünk szépségükben, és szívhassuk az általuk biztosított friss levegőt, árnyat adó lombjuk alatt sétálgatva" – írta az idei Gesztenyés kerti famentés meghívójára a hegyvidéki akciót immár tizenkilenc éve szervező Gerstl József. A Novotel szálloda főkertésze elégedett lehet, hiszen ezúttal is több százan vettek részt a jubileumi, ötvenedik környezetvédelmi rendezvényén.

A szakemberek szerint az utóbbi években érezhetően javult a Gesztenyés kert fáinak állapota, amiben Gerstl Józsefnek is komoly szerepe van. A környezetvédő kertész ugyanis évek óta famentő programot szervez a kerületiek körében rendkívül népszerű parkban.
„A hagyományos gesztenyefák legnagyobb ellensége az aknázómoly, ennek a kis kártevőnek köszönhetően pusztulnak ki városszerte ezek az egyébként gyönyörű, sokszor száz évnél is tovább élő növények. Sokat segít az egyre szélesebb körben elterjedt permetezés és a fák beoltása, azonban ha biztosra akarunk menni, még a tél beállta előtt össze kell gyűjteni és megsemmisíteni a lehullott faleveleket, mert a bogarak lárvái ebben a számukra ideális közegben vészelik át a hideg időt. Amikor tavasszal kikelnek, még nyoma sincs a vegyszeres védelemnek, így a rovarok komoly károkat okozhatnak a fák lombozatában – mesélte Gerstl József, aki a kerület szülöttjeként szívügyének tekinti a Gesztenyés kert fáinak megóvását. – Szüleimmel először a Böszörményi úton laktunk, aztán egyéves koromban a Márvány utcába költöztünk, édesanyám a mai napig ott él. Édesapám egy kerületi faipari szövetkezet elnöke volt. A húgom évtizedek óta az Ugocsa utcában lakik. Szabadidőm jó részét a Gesztenyés kertben töltöttem, rengeteget fociztunk, bejártuk a parkot a többi gyerekkel. Bár később elköltöztem a kerületből, a kertészkedésnek köszönhetően mégis hegyvidéki maradtam."
Gerstl József első munkahelye a Rozmaring TSZ volt, innen a Honvédelmi Minisztérium kertészetéhez került, majd a Sportkórházban kapott főkertészi megbízatást. 1982-ben éppen a születésnapján nyílt meg a Novotel, amit „égi jelnek” tekintett, és azonnal megpályázta a kertészetvezetői állást. „A kórház már nem adott elég feladatot, új kihívást kerestem, így kapóra jött a szállodai lehetőség. Majd’ kéthektáros zöldterületért felelek, egy igazi oázisért, ami teljes mértékben kielégíti a szakmai ambícióimat. Azt szokták mondani, hogy fát az unokájának ültet az ember; én azon vagyok, hogy a mostani korosztályok is élvezzék a munkám gyümölcsét” – hangsúlyozta a szakember.
Ezek után nem véletlen, hogy az első környezetvédelmi akcióját is a Gesztenyésben szervezte, a szálloda közelében több mint két évtizede elültetett fák azóta már termőre fordultak. Sikerként könyveli el a Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnáziumban a tanulókkal közösen elvégzett növénytelepítéseket, de igazán a Gesztenyés kert fáinak aknázómoly-mentesítésére büszke. Az ötlet nem tőle származik: húsz évvel ezelőtt ugyanis a Svábhegyi Alapítvány kiplakátozta a Gesztenyés kertet, hogy felhívja a figyelmet az aknázómoly veszélyeire. A szervezet ennél tovább nem jutott, Gerstl József azonban igen.
„Először heten voltunk, a feleségemmel, a két lányommal, egy alkalmazottammal és két kutyasétáltatóval kezdtük el összeszedni a lehullott leveleket a novemberi, nagy hidegben” – emlékezett a kezdetekre a famentő. Az évek során aztán egyre nőtt a létszám, számos közéleti ember is tiszteletét tette a programon. Eljött az elkötelezett környezetvédő hírében álló Bíró Ica, elfogadta a meghívást Bajor Imre, Csongrádi Kata, Rékasi Károly és az évek óta állandó vendégnek számító Bálint György, valamint a gereblyét is szívesen forgató Sándor György "humoralista".
„Az utóbbi tíz évben soha nem voltunk száznál kevesebben, ma már ott tartunk, hogy háromszáz főben maximáltuk a résztvevők számát, ennél több érdeklődő ugyanis egyszerűen nem tud hatékony munkát végezni” – újságolta a lelkes környezetvédő. Az idei famentés jubileumi rendezvény volt, hiszen Gerstl József az ötvenedik környezetvédelmi akcióját szervezte meg. Ami a jövőt illeti, mint mondta, szeretné folytatni misszióját, hiszen úgy látja, bőven akad tennivaló a parkban.
Szerinte érdemes lenne teljesen felújítani a Gesztenyés kert növényzetét, annál is inkább, mert a nyolcvan-száz éves fák többsége beteg; tavaly egy harmincméteres óriás dőlt ki a viharban a Budapest Kongresszusi Központ előtt. A legjobb az lenne, ha valamennyi fertőzött fát kivágnák, s a helyükbe az aknázómolynak és a városi klímának jobban ellenálló, rózsaszín virágú, kevesebb termést hozó példányokat ültetnének el. Ez azonban korántsem egyszerű feladat, mert a lakosság nehezen értené meg, miért távolították el a kívülről egészségesnek tűnő növényeket. Az átfogó parkrehabilitációig tehát marad a megelőzés, az avar és a falevelek összeszedése, amit Gerstl József az ígérete szerint jövőre is megszervez.

Knp.