Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Osszejottek_a_lombikbebik

Összejöttek a lombikbébik

Idén tartotta tizennegyedik lombikbébi-találkozóját a Szent János Kórház közel húsz éve működő Budai Meddőségi Centrumának volt pácienseiből alakult Budai Lombikbébi Közhasznú Egyesület. A kezdetek óta több mint tizenötezer pár fordult segítségért az intézethez, amelynek közreműködésével közel ötezer újszülött baba jöhetett világra.

A Budai Lombikbébi Egyesület összejövetelei minden évben több száz családot mozgatnak meg, ilyenkor boldog szülők és vidám kisgyerekek zsivaja tölti be a találkozó állandóan változó helyszíneit. Ezúttal egy budai kertvendéglőben találkoztak, ahol a gyerekek önfeledten játszottak, énekeltek és táncoltak – anélkül, hogy tudnák, milyen különlegesek ők.
A Szent János Kórház Budai Meddőségi Centruma 1992-ben indította el lombikbébiprogramját a gyermekre vágyó házaspárok részére. „Franciaországban, Le Havre-ban ismerkedtem meg az in vitro fertilizációval, azaz a lombikbébimódszerrel” – mesélte dr. Konc János, a központ vezetője az egyesület találkozóján. A főorvos felidézte, hogy egy hónappal a centrum létrehozását követően már sikert könyvelhettek el, és kilenc hónapra rá világra jöttek az első babák. Veronika, a kórház első lombikbébije 1993 júliusában született, így ő nemsokára felnőtt korú lesz.
A lombikbébiprogram óriási lépésekkel haladt előre az elmúlt években. A Budai Meddőségi Centrumban olyan új technikákat vezettek be elsőként hazánkban, mint az embriók megtapadását segítő lézeres embriótok-meghasítás, a petesejtfagyasztás, vagy a férfiak meddőségi problémájára megoldást nyújtó mikroinjekciós eljárás, aminek során fagyasztott hereszövetből nyert spermiumokkal történik a megtermékenyítés. Több mint tizenötezer pár fordult segítségért a Budai Meddőségi Centrumhoz az elmúlt majd’ húsz évben, s közel ötezer gyermek született.
„Magyarországon az OEP finanszírozásában évente hétezer lombikbébiprogramot indítanak az ország különböző központjaiban, ebből közel ezeregyszáz kezelést végeznek a Szent János Kórházban” – mondta dr. Konc János, aki úgy véli: nem elegendő az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által még 2003-ban meghatározott, azóta változatlanul hagyott hétezres keretszám. A hasonló népességszámú Csehországban például tizenkétezer páciensnél húzták meg az éves létszámhatárt. Nálunk egyébként páronként öt kezelésig nyújt támogatást az állam, ami legtöbbször elegendő a sikerhez – ám a Budai Meddőségi Centrumban előfordult már olyan eset is, amikor a tizenkettedik próbálkozás után született meg a várva várt gyermek.
A főorvos ismeretei szerint mintegy 140 ezer meddő pár él hazánkban. Közülük 40 ezer küszködik valamilyen egészségügyi problémával, aminek leküzdésére 15-20 ezer esetben nyújthat megoldást a lombikbébi-eljárás. A program iránti keresletet növeli, hogy manapság egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás ideje: sok nő szeretne a harmincas évei végén, negyvenes évei elején gyermeket vállalni, ám ebben a korban már rohamosan csökken a termékenység.
A Szent János Kórház Budai Meddőségi Centrumában kezelt emberek tizenöt évvel ezelőtt alapították meg a Budai Lombikbébi Közhasznú Egyesületet. Gurabi Attila, a szervezet elnöke a tizennegyedik lombikbébi-találkozó alkalmából elmondta: a közel ezerötszáz tagot számláló nonprofit civil szervezet az elmúlt másfél évtizedben teljes erejével harcolt a hazai lombikbébiprogram társadalmi elismertetéséért, szakmai fejlesztéséért, valamint gyakorlati elősegítéséért. A hatékonyság növelése érdekében új orvosi műszereket és eszközöket vásároltak az intézet számára, valamint sok esetben hozzájárultak az arra rászoruló egyesületi tagok gyógyszeres kezeléséhez.

z.