A_betegek_lelkevel_is_foglalkozik

A betegek lelkével is foglalkozik

A Zugligeti úti rendelőben dolgozó dr. Tulipánt Katalin háziorvos huszonnégy éve szolgálja a környék betegeit. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy páciensei többségével sikerült szoros, bizalmi kapcsolatot kialakítania. Kitüntetése alkalmából kérdeztük őt munkájáról.

– Én vagyok az egyedüli orvos a családban, a felmenőimet ugyanis jobban érdekelte a közgazdaságtudomány, édesapám is közgazdász volt – tekint vissza a kezdetekre a Hegyvidék Egészségügyi Ellátásáért Díjjal kitüntetett dr. Tulipánt Katalin háziorvos. – Engem viszont már gyermekkoromban vonzott a biológia, amikor csak tehettem, eljártam az állatkertbe, ahol akkoriban rengeteg előadást, bemutatót szerveztek. Megnéztem az összes természetfilmet a televízióban – sajnos nem volt valami sok –, szüleim pedig, akik támogatták az elhatározásomat, a kedvemért az Élet és Tudományra is előfizettek.

Annak ellenére, hogy orvos akart lenni, mégis egy pillanatra „félrelépett”, és beiratkozott a közgáz-előkészítőre. Mi ennek az oka?

– Talán volt bennem egy hajszálnyi bizonytalanság, hiszen édesapámtól sok mindent megtanultam a közgazdaságtanból, nagyon jó tanár volt, a legbonyolultabb összefüggéseket is pillanatok alatt elmagyarázta. Érettségi előtt ezért elmentem egy féléves felkészítő kurzusra, ami tetszett is, végül mégsem ezt a pályát választottam.

Közben azért élt az orvosi vonal, hiszen előfelvételizett a Szovjetunióba. Akkoriban ez nem volt szokatlan?

– Tulajdonképpen egy próbáról volt szó, be kell vallanom, féltem a felvételitől, és szerettem volna megtudni, hogyan is zajlik a vizsga. Ráadásul orosz–latin tagozatra jártam a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba, így kapóra jött a szovjet lehetőség. Minden remekül ment, egyedül a fizikával akadtak gondjaim, ezért nem vettek fel, bár még mentő kérdéseket is kaptam. Egyébként egyáltalán nem bántam az elutasítást, hiszen igazán nem akartam elhagyni az országot, azt viszont első kézből megtudhattam, melyik tantárgyra kell még inkább ráerősítenem.

Ez sikerült, hiszen felvették az orvosira. Hogyan teltek az egyetemi évek?

– Büszke vagyok arra, hogy első nekifutásra bejutottam! Érdekes, hogy később még a közgazdasági ismereteimnek is hasznát vettem, első évfolyamon ugyanis ennek köszönhetően megnyertem egy tanulmányi versenyt. Ami az egyetemet illeti, akkor kezdtem élvezni a tanulást, amikor már találkozhattunk a betegekkel. Leginkább a fül–orr–gégészet, a belgyógyászat és a pszichiátria érdekelt, az emberi elme bonyolultsága mind a mai napig lenyűgöz. Hogy mégsem lettem pszichiáter, annak közvetve egy beteg volt az oka, aki az egyik vizsgálaton annyira rám ijesztett, hogy beláttam, ez a szakma nem nekem való.

Hogyan került a Hegyvidékre?

– Tíz évig dolgoztam a Péterffy Sándor kórházban, amit igazi alma materemnek tekintek, ezért is volt nehéz elhagyni az intézetet, és megpályázni a háziorvosi állást a tizenkettedik kerületben. Akkor már három gyermeket neveltem, a negyedik születésekor úgy gondoltam, hogy sok már az ügyelet. Bár könnyebb lett az életem, a szívem sokáig visszahúzott. Mindez huszonnégy éve történt, azóta itt vagyok a Hegyvidéken.

Mi a legfontosabb különbség a kórházi és a körzeti orvosi munka között?

– Egészen mások a helyi betegek, mint akikkel a kórházban találkozik az orvos. Lehetőség van megismerni a családjukat, ha ez sikerül, kialakul egy olyan bizalmi viszony, ami hosszú évekre, akár évtizedekre meghatározza az orvos és a beteg kapcsolatát. Nekem bő tíz esztendő kellett ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, ennyi időt szántunk egymás megismerésére a körzettel.

Milyen újdonságokat vezetett be az elmúlt huszonöt év alatt?

– A legfontosabb gyakorlati változás, hogy hét éve már bejelentkezésre érkeznek a betegek. Ezt is meg kellett szokni, de ma már a páciensek örülnek a rendszernek, hiszen korábban az is előfordult, hogy négy-öt órát kellett várni a rendelőben. Rendszeresen tartunk szűréseket, az onkológiával és az önkormányzattal közösen meghirdetett vastagbélrákszűrés keretében hatszáz betegnek juttattuk el a gyűjtőtartályt, amit ötszázan visszaküldtek. Ez kiugróan jó arány, annak pedig különösen örülök, hogy a szűréssel négy ember életét sikerült megmenteni.

A szokásos állapotfelméréseken is figyelmet fordít a leggyakoribb betegségek kiszűrésére?

– A vércukor- és vérnyomásmérést a meghirdetett szűrésektől függetlenül szinte mindig elvégzem. Bárki jön hozzám, először mindig felteszem a kérdést: a lelke rendben van? Azt hiszem, pályám egyik legnagyobb sikere, hogy ezt nyugodtan megtehetem. Fontosnak tartom, hogy egy évben egyszer mindenki eljöjjön hozzám, ha valamiért ez nem történik meg, közvetlenül, vagy ismerősökön, barátokon keresztül próbálok üzenni. Sajnos, a fiatalok ebből a szempontból önfejűek, bár egy jelentős részük meglátogat, sokan először inkább az internetről akarnak tájékozódni. A mindennapi munka során komoly segítséget jelent a János kórház közelsége, ahová bármikor küldhetem a betegeimet. Ha tehetem, meglátogatom őket a kórházban, aminek kifejezetten örülnek, hiszen érzik, hogy a bajban is igyekszem velük lenni. Ez különösen lényeges egy olyan körzetben, ahol nagyon sok az idős – az elmúlt húsz évben három száz év feletti betegem is volt.

Melyek manapság a leggyakrabban előforduló betegségek?

– Egyre több a pánikbeteg és a depressziós, szerencsére többségük megosztja velem a legmélyebb fájdalmait, félelmeit, ami hozzájárul a gyógyuláshoz. Rendkívüli módon nő a daganatos betegek száma, főleg az emlő, a vastagbél, a bőr, a prosztata és a tüdő elváltozásai gyakoriak. Jellemzőek a szív- és érrendszeri betegségek, ebben a körben azonban szép eredményeket tudunk felmutatni: az A típusú panaszok, illetve a családi anamnézis alapján sokakat sikerült már megmenteni. Ebben rengeteget segít az asszisztensem, aki sok napi feladatot levesz a vállamról, Andrea nővér személyében megtaláltam az „igazit”. Nem szabad elfeledkezni az önkormányzatról sem, amelynek kerületi egészségügyi prevenciós programjai valamennyi háziorvos munkáját megkönnyítik.

Knp.