Akciok_a_zoldteruletek_biztonsagaert

Akciók a zöldterületek biztonságáért

Szigorúan ellenőrzik a zöldterületek rendeltetésszerű használatát a Hegyvidéki Közterület-felügyelet munkatársai. Bár az utóbbi hónapokban sokat javult a helyzet, a legutóbbi akciójuk során is több szabálytalansággal találkoztak. A legtöbb gondot továbbra is a közterületeken italozók és a parkokba beköltöző hajléktalanok jelentik.

A hegyvidéki közterület-felügyelők a napi, rendszeres járőrtevékenységük mellett különböző akciók során is fellépnek a közterületeket illegálisan használókkal, valamint a szemetelőkkel és a tiltott helyen italozókkal szemben. Munkájuk eredményeképpen az utóbbi hónapokban több alkalmi hajléktalanszállást sikerült felszámolni, valamint érezhetően javult a legsűrűbben látogatott hegyvidéki parkok tisztasága.
„Amióta a főváros kitiltotta a hajléktalanokat az aluljárókból, a fedél nélküliek egy része megpróbált beköltözni a hegyvidéki zöldterületekre – adott helyzetjelentést Dávid Gábor, a Hegyvidéki Közterület-felügyelet vezetője. – Önmagában a jelenlétük nem sért semmilyen jogszabályt, azonban a rendeletek rájuk is vonatkoznak: nem használhatják életvitelszerűen a közterületeket, nem szemetelhetnek, és szeszesitalt sem fogyaszthatnak a nyílt utcán, vagy a parkokban.”
Dávid Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy kényszerítő eszközökkel nem élhetnek, azonban ha szükséges, a hajléktalanokat is megbírságolják. A közhiedelemmel ellentétben ennek igenis van visszatartó ereje, ugyanis a be nem fizetett büntetést közmunkásként kell ledolgozniuk. „A legnagyobb problémát a közterületekre illegálisan beköltözők jelentik, hiszen ez legtöbbször együtt jár a környezetszennyezéssel és az italozással. Éppen ezért a megelőzésre koncentrálunk, azonnal megtesszük a szükséges intézkedéseket, ha tudomást szerzünk egy új hajléktalantanyáról. Általában sikerül rábeszélni a hajléktalanokat a távozásra, a hátramaradt lomokat, nejlonokat pedig elszállíttatjuk” – tette hozzá Dávid Gábor.
A XII. kerületi zöldfelületek védelméről 2010-ben elfogadott rendelet szerint tilos növényzettel fedett területeken kempingezni, illetve azon ideiglenes szálláshelyet létesíteni. A rendeletben foglalt előírások betartását a közterület-felügyelő és az önkormányzat polgármesteri hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője ellenőrzi; aki megsérti az előírásokat, szabálysértést követ el, és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Legutóbb a Gyógyfű utca egyik eldugott zugában számoltak fel egy kalyibát, valamint elvitették a városmajori templom környékén az út mellé és a bokrok alá kitett székeket, illetve matracokat. Az utóbbi helyen egyébként sok a feladat, a Széll Kálmán tér, valamint az ingyenkonyha közelsége is közrejátszik abban, hogy a hajléktalanok szívesen töltik az éjszakát a parkban. Ennek nyomai pedig jól láthatók: a padok környékén eldobált műanyag boros flakonok, összetört üvegek és szemét részben az ő számlájukra írható.
„Az ellenőrzések során megpróbálunk humánus módon fellépni, első alkalommal megkérjük az italozót, hogy tegye el az üveget, és lehetőség szerint hagyja el közterületet. Ezzel elkerülhető a szabálytalanság megismétlődése, ami már biztosan bírságot vonna maga után” – hangsúlyozta a szakember, aki úgy látja, az ellenőrzések hatása egyre inkább érezhető. A játszóterekről, a házak beugróiból, a kapualjakból szinte teljesen eltűntek az alkalmi lakók, és sokat segített a Zugligeti úti volt villamos-végállomás épületének lezárása is. A befalazott ajtók és ablakok, úgy tűnik, megakadályozzák a beköltözést.
Dávid Gábor szerint fokozatosan csökken a közterületi italozás is. A hajléktalanok többsége mára megtanulta a szabályokat, inkább a Normafa környéki kirándulók, valamint a parkokba kiülő fiatalok adnak munkát e téren a közterület-felügyelőknek.Akciok_a_zoldteruletek_biztonsagaert2

mm.