Nemes_bosszut_allt_a_Hegyvidek-Ybl

Nemes bosszút állt a Hegyvidék–YBL

Helyenként kifejezetten tetszetősen játszott, sőt meglepetésgyőzelmet is aratott a Hegyvidék–YBL WPC, a XII. kerületi vízilabdacsapatnak végül mégsem sikerült továbblépnie a Magyar Kupa második fordulójába. A három első ligás ellenfelet felvonultató csoportban a sikernek számító harmadik helyen zárt a gárda.

Először adott otthont vízilabda Magyar Kupa-csoportmérkőzéseknek a XII. kerület, ami különösen annak ismeretében számít sportdiplomáciai sikernek, hogy az első fordulóban a hegyvidéki volt az egyedüli budapesti helyszín. A kiírásnak megfelelően a Hegyvidék–YBL WPC mellé három első osztályú csapatot sorsoltak, a Groupama Honvéd, a PVSK-Füszért és a Kaposvári Vízilabda Klub tehát papíron mind esélyesebbnek számított a házigazdánál.
Köllő Attila edző és játékosai azonban nem törődtek az előzetes esélylatolgatásokkal, és mindenképpen pontot, pontokat akartak szerezni a Sportmax uszodájában. Ebben számíthattak a hegyvidéki publikum segítségére is, az önkormányzat jóvoltából ugyanis a kerületiek szokás szerint valamennyi meccset ingyen tekinthették meg.
Szükség is volt a biztatásra, a Honvéd elleni első meccsen ugyanis húsz góllal maradt alul a társaság (2–22). Bár Köllő Attila a medence széléről többször korholta játékosait, azt azonban ő is tudta, hogy a Hegyvidék–YBL-nek nem a sokszoros bajnok ellen kell győzni. „A Honvéd kiemelkedett a csoportból, velük egy közönségszórakoztató meccset akartunk játszani, ami, úgy érzem, sikerült. Lőttünk két gólt, voltak szép megmozdulásaink, a nagyobb tudás előtt azonban fejet kellett hajtanunk” – foglalta össze röviden az edző a látottakat.
Néhány órával később a stabil első osztályú Pécs ellen már sokkal jobban ment a hazaiaknak. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a pécsiek csak az utolsó negyedben tudták a maguk javára fordítani a mérkőzést (11–13). Köllő Attila szerint a játék képe alapján akár nyerhettek volna, ami nagy szó, hiszen az ellenfél tavaly az előkelő hetedik helyen végzett az OB I-ben, és mások az anyagi, illetve infrastrukturális lehetőségei.
A javuló teljesítmény ellenére az első két meccsen elúszott a továbbjutás, a végén mégis örülhettek a hazaiak. Utolsóként azok a kaposváriak következtek, akikkel alig néhány hónappal ezelőtt az OB I/B bajnoki címéért játszottak ki-ki meccset a Sportmaxban. Akkor a somogyi csapat ünnepelhetett, most viszont fordult a kocka, a Hegyvidék–YBL WPC két vállra fektette riválisát (8–7).
„Nagyon örülünk a győzelemnek, ez egyfajta elégtétel számunkra az elveszített bajnoki döntő után. Igaz, most kisebb volt a tét, de megmutattuk, hogy első osztályú csapat ellen is van esélyünk a győzelemre. Úgy érzem, erőben már most megállnánk a helyünket a legjobbak között, ha pedig játékban is sikerül fejlődni, a bajnokság végén ott lehetünk az első háromban” – fogalmazott óvatosan Köllő Attila, aki külön kiemelte a friss igazolásokat. A több poszton bevethető, Vasas-nevelésű Gyarmathy Viktor, a legutóbb Franciaországban játszó Sziklai Tamás, a háromszoros All American All-Star játékos Rex-Kiss Endre, az Aix-en-Provence csapatával francia bajnoki ezüstérmes Ádám Tamás és a honvédos éveket is maga mögött tudó Ádám Zoltán érkezésével nőtt a variációs lehetőségek száma. Ráadásul most már nem fordulhat elő, hogy a kipontozódások vagy sérülések miatt a meccsek végére „elfogy” a csapat.
A csoportmeccseket a helyszínen tekintette meg, sőt kezdődobást is végzett Váczi János alpolgármester. Szerinte a látottak alapján szép jövő előtt áll a csapat. „Továbbra is az a cél, hogy közönségszórakoztató meccseket játsszon a Hegyvidék, szeretnénk egy erős utánpótlásbázist kialakítani a kerületben – hangsúlyozta. – Ehhez pedig az szükséges, hogy a gyerekek testközelből tapasztalják meg a vízilabda légkörét. Ha sikerülne a feljutás, nagyon örülnénk, az elvárás azonban a dobogós helyezés megszerzése.”

Ám.