Újjáélesztett romok

Bizonyára sokan emlékeznek még a kilencvenes évekből a Városmajor utca 44. alatti toldozott-foltozott épületekre. Akkoriban valószínűtlennek tűnt, hogy Barabás Miklós többször átépített egykori otthona egyszer ismét a régi fényében ragyogjon. Pedig ez történt, az önkormányzat felújíttatta a villát, és a fejlesztés 2004-ben elnyerte az Europa Nostra-díjat. A Kulturális Örökség Napján több mint háromszáz látogatónak mutatták be az épületet, illetve névadóját.
Barabás Miklós eleinte a diáktársait örökítette meg, majd a Nagyváradon népszerű divatüzletet vezető Mertili Rózát már a pénzkereset reményében rajzolta le – saját vallomása szerint ez volt az első és utolsó képe, amelyet nem megrendelésre készített –, amiért "fizetségül" ingeket kapott. Az olajfestés alapjait 1828-ban Kolozsvárott egy Gentiluomo nevű olasz festőtől tanulta meg, majd Bécsben felvételizett a Képzőművészeti Akadémiára. Nagy nehézségek, éhezések árán elvégezte az akadémiát, ezt követően divatos arcképfestőként ért el komoly sikereket Bukarestben. Elsősorban orosz és román katonatisztektől kapott megbízást, az ottani múzeumokban ma is számos képét őrzik.
Immár jómódú festőként egyéves tanulmányútra ment Olaszországba, itt ismerkedett meg későbbi feleségével, a svájci Bois de Chesne Zsuzsannával. 1835-ben visszatért Budapestre, ahol Széchenyi István vette pártfogásába, egyebek között egész oldalas újságcikkben számolt be Barabás Miklós művészi talentumáról. Ennek köszönhetően özönlöttek a megrendelések, a reformkorban szinte nem akadt olyan híres ember, akit ne festett volna meg.
Első Petőfi-képéről Jókai Mór azt írta, hogy ez a legigazibb festmény a költőről, míg Liszt Ferenc házi koncerttel köszönte meg a róla készült művet. Gróf Batthyány Lajost is megfestette – érdekesség, hogy Haynau bevonulásakor a teljes alakú portrét, a család többi képével együtt, Barabás Miklósnál helyezte biztonságba az első magyar felelős miniszterelnök felesége.
A Városmajor utcai szőlőt Barabás 1840-ben vásárolta meg, a már meglévő présház és ­pince mellé saját tervei alapján építtette meg a ma is látható, klasszicista stílusú villát. A háromhelyiséges épület bal oldali szobáját használta ő – később egy műtermet is kialakított az épület mellett –, középen volt a szalon, a jobb oldalon pedig egy másik lakószoba kapott helyet. Bár a konyha a borospince felett, a vincellérházba került, az étkezések helye a szalon volt. Eredetileg egyfajta nyári rezidenciának szánta az épületet, aztán annyira megszerette, hogy végleg ideköltözött. Egészen 1870-ig számított kissvábhegyi lakosnak, akkor adta el az ingatlant.
A későbbi tulajdonosok szinte mindegyike alakított valamit az épületeken. A kertben végrehajtott legnagyobb változtatások Szántó Endre nevéhez fűződnek, aki a szőlők helyére rózsabokrokat ültetett. A gyártulajdonost az ötvenes években deportálták, az üresen maradt villába és a melléképületekbe hat családot költöztettek. Átalakították a présházat és a pince előterét, a villához egy külön konyhát „ragasztottak”, a ma is látható kút kovácsoltvas kerítését pedig egyszerűen elvitték a méhbe.
A lakások állaga ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – folyamatosan romlott, az 1990-es évek végére az épületek szinte lakhatatlanná váltak. Ekkor döntött úgy a XII. kerületi önkormányzat, hogy a lakók elhelyezését követően eredeti állapotában állítja helyre a villát.
Basa Péter építész tervei alapján kezdődött meg a munka, a tervek elkészítésekor részben az a Barabás Miklós-akvarell adta a szükséges támpontokat, amelyen a művész saját villáját és annak kertjét örökítette meg. A rekonstrukció során a villaépület igényes kertészeti kulisszák közé került, megnyitották a présházat és a borospincét, az új építmények pedig a lehető legjobban belesimulnak a környezetbe.

MM.