Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Utazas_egy_eredeti_Ikarus-620-on

Utazás egy eredeti Ikarus-620-ason

A Miskolci Városi Közlekedési Zrt. által korhűen felújított Ikarus-620-as típusú autóbusz közlekedett 56-os jelzéssel a Moszkva tér és a Hűvösvölgy között szeptember 10-én. Az öt forduló mindegyike megtelt nosztalgiázó és érdeklődő utasokkal, a szerény, 400 forintos viteldíj inkább csak jelképes hozzájárulás volt a sokak gyermekkorát idéző buszozáshoz.
A jármű az egykori útvonalán állt ismét forgalomba a más hétvégeken a Városligetben közlekedő, nyitott Ikarus-630-as kabrióval együtt, amelyre a nosztalgia jegyében az 56E jelzésű menettábla került. Az IK-620-as az 1960-as években, illetve az 1970-es évek első felében meghatározó kocsitípus volt Budapesten és Miskolcon a városi forgalomban. A XII. kerület szinte valamennyi viszonylatán előfordult, hosszú időn át közlekedett 21-esként, 28-asként, 90-esként és 90Y-ként is, azonban a forgalom növekedésével egyre kevésbé tudott lépést tartani.
Csak remélni tudjuk, hogy a fővárosban vendégeskedő IK-620-as, amely a „saját lábán” tért haza Miskolcra, legközelebb valamelyik hegyvidéki vonalunkon is feltűnik majd.

Kertész István