A_kozepulet-tervezes_a_szakma_csucsa

„A középület-tervezés a szakma csúcsa”

Az 1953-ban alapított és 1992-ben újraszabályozott Ybl Miklós-díj a legrangosabb magyar építészeti kitüntetés, a környezet építése, alakítása és értékmegőrzése érdekében kifejtett alkotó tevékenységért adományozható. Ebben az évben öten részesültek a magas állami elismerésben, köztük a Hegyvidéken élő Szabó Tamás János. A Finta Stúdió vezető tervezőjével kedvenc házairól, szakmai hitvallásáról, a jelen építészeti kihívásairól beszélgettünk.

Szakmai körökben az Ybl-díjat az építészek „Oscaraként” emlegetik. Milyen érzés ilyen fiatalon felérni a csúcsra?

– Negyvenévesen azért annyira nem tartom magam fiatalnak, az viszont ebben az életkorban valóban furcsa érzés, hogy már most életműdíjat kaptam. Ennek az az előnye, hogy innentől kezdve már kortalannak érezhetem magam, ahogyan – remélem – az épületeim is azok. Egyébként, mielőtt megkérdezné, eddig sem díjakban, hanem munkákban gondolkodtam. Az Ybl-díj persze óriási elismerés, hiszen ennél nagyobb kitüntetést magyar építész nem kaphat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek újabb célok, hiszen minden megépült új épület egyszerre cél, kihívás és elismerés is.

Ha az Ybl-díj a legfontosabb elismerés, akkor egyben belépő a sztárépítészek világába is?

– Egyáltalán nem! Vannak sztárépítészek, akik a jó értelemben vett celeb kategóriába tartoznak, őket elsősorban egy-egy ikonikus épület emel a csúcsra. A szakemberek többsége azonban átlagos megrendeléseket kap, amiket igyekszik a legmagasabb színvonalon teljesíteni. Éppen ezért az Ybl-díjjal nem jár együtt a sztárépítész titulus, ez sokkal inkább egy jelzés, hogy valaki a mindennapi építészetben tudott maradandót alkotni.

Iskolásként gondolta volna, hogy ilyen sikereket ér el választott szakmájában?

– Ha a gimnázium első két évére gondolok, biztosan nem! Akkoriban ugyanis még régésznek készültem, álmom volt megtalálni Attila koporsóját. Úgy kerültem az építész pályára, hogy amikor fakultációt kellett választani, a dátumok magolása helyett inkább a matematika–fizika mellett döntöttem. Mivel rajzolni mindig is szerettem, a tanárom megkérdezte, miért nem megyek építésznek – örökké hálás leszek neki ezért a kérdésért.

A Finta Stúdió munkatársaként a legkülönbözőbb feladatokban vállalt szerepet. Melyik épület áll a legközelebb a szívéhez?

– Nehéz lenne egyet kiválasztani a sok közül, minden munkámat szeretem. Ha nem így lenne, akkor meg sem valósulnak, hiszen csak olyan házat adok ki a kezeim közül, amelyikkel elégedett vagyok. Inkább a szívem csücskeiről beszélnék. Ilyen az a Plájer Jánossal közösen megálmodott második kerületi villa, amely megkapta a Pro Architectura-díjat. Ez volt az első megrendelésem, amikor a megbízó elhitte, hogy olyan házat tervezek neki, amelyben örömét leli majd. Legalább ennyire büszke vagyok a Hegyvidéken található Kalóz úti családi házra, ami a természeti viszonyok miatt jelentett komoly kihívást. Gyakorlatilag nem volt telek, a ház egy szakadékban épült, ezért egy bonyolult támfalrendszert is létre kellett hozni. Említést érdemel a Kereskedelmi és Hitelbank épülete, egy hatalmas, ugyanakkor racionálisan működő irodaház, ahol ötvözni kellett a funkciót az élhető terekkel. Meggyőződésem, hogy a középület-tervezés a szakma csúcsa, egyszerűen azért, mert itt lehet a legszabadabban formálni az épületbelsőt. A stílusok jönnek-mennek – ami nem változik, az az igény a jól használható és szabadon alakítható, intuitív belső terekre.A_kozepulet-tervezes_a_szakma_csucsa1

Jó ideje a XII. kerületben él. Építészként hogyan jellemezné szűkebb pátriáját?

– Talán nem használok nagy szavakat, ha azt mondom, hogy a Hegyvidék a választott hazám. Amikor több mint tíz éve Székesfehérvárról Budapestre költöztem, a feleségemmel a Beethoven utcában találtuk meg álmaink otthonát. Azóta is itt élünk, a gyermekeink már itt születtek. A Hegyvidék természeti szépségekben rendkívül gazdag városrész, százféle arca van. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért engem elsősorban az érdekel, ahogyan a kerület a szemünk láttára fejlődik. Ennek egyik legjobb példája a megújult MOM Kulturális Központ, amely úgy tartotta meg értékeit, úgy lett modern, hogy közben meg sem próbál archaizálni. Ha rajtam múlna, még több ilyen kis központ jönne létre a Hegyvidéken azoknak a természetes gócosodásoknak a helyén, ahol egyébként is naponta találkoznak az emberek.

Ilyen lenne a Széll Kálmán tér is?

– Amennyiben a Finta Stúdió terve valósul meg, akkor igen! Amikor elkészítettük a koncepciót, először megnéztük, merre mennek az emberek, hogyan használják a teret. Felrajzoltuk a jellemző gyalogos csapásirányokat, ezekhez képest határoztuk meg azokat a helyeket, ahová a különböző funkciók, vagy térelemek kerülnének. Olyan humánus megoldásban gondolkodtunk, ami semmit nem akar rákényszeríteni a használókra, éppen fordítva: az épített környezetet igazítja az emberhez. Ez az a fajta organikus látásmód, ami véleményem szerint a leginkább előreviszi a modern építészetet.

Knp.

 

A másik hegyvidéki Ybl-díjassal, Eleöd Ákos építésszel készült beszélgetésünket májusban olvashatják lapunkban.