S_a_hegyrol_egyre_omlott_ala_az_ar2

"S a hegyről egyre omlott alá az ár"

Napjainkban sokszor érezzük kiszámíthatatlannak az időjárást, értetlenül állunk a hirtelen jött lehűlések, a váratlanul ránk törő jégesők előtt. Panaszkodunk és emlékezni vélünk, hogy régen nem volt ennyire szeszélyes az idő. Pedig a múltban is történtek hasonlók, amire példaként az egyik legpusztítóbb vihart idézzük fel, ami valaha a kerületet érte.

Minden idők egyik legnagyobb felhőszakadása lepte meg a budaiakat 1875. június 26-án délután hat óra tájban. Kellemes, meleg esővel kezdődött, még örültek is neki az itt lakók. Miután elállt, a házukból előmerészkedők döbbenten néztek fel a budai hegyek irányába, ahol sötét, fekete felhőkből villámlás fénye látszott el messzire.
A Tabánban és a Krisztinavárosban élők szájtátva bámulták az égi jelenséget, azonban akkor még nem gondolták, mi vár rájuk. A budai hegyekben néhány perc leforgása alatt olyan mennyiségű csapadék hullott le, ami végzetessé vált a víz útjában lévő valamennyi épület számára.
A vihar központja éppen az Ördög-árok vízgyűjtőterületét érte, a patak vize alig egy órán belül hirtelen emelkedni kezdett. Akkor még nem volt beboltozva az Ördög-árok, amely ma a felszín alatt fut a Hűvösvölgytől a Városmajoron át a Maros utca vonalán, átszeli a Vérmezőt, végül az Erzsébet-híd lábánál a Dunába ömlik.
A gyorsan hömpölygő, saras áradat ellepte a Városmajort és a Vérmezőt. A Tabán vonalában 1875-re már befedték a patakot, de az a sok hordaléktól eldugult, és a víz új medret vájt magának a Tabán épületei között. Olyan hatalmas volt a nyomása, hogy a bedugult csatorna, mintha dinamittal robbantották volna fel, a levegőbe repült, elpusztítva a felette álló házakat. A Városmajor szomszédságában, a mai Széll Kámán téren működő Drasche téglagyár gőzgépének kazánja a rázúduló víztől felrobbant, és felgyújtotta a környező házakat.
Az áradat mindent elmosott, ami az útjába került. Az áldozatok között volt Regita Vincéné lisztárus is, aki közvetlenül az árok partja mellett lakott. A lánya éppen látogatóban volt nála a hét hónapos kisbabájával, amikor leszakadt az ég. A lány hazaszaladt, hogy megnézze a lakását, gyermekét pedig az édesanyjánál hagyta. Soha többé nem látta őket: az asszony eltűnt, a csecsemő testét Százhalombattánál találták meg.
Az áldozatok számát nem lehetett felmérni pontosan. A Szent Rókus Kórházban tizennyolc, a Szent János Kórházban kilencvenkét halott feküdt. A hajósok is számtalan holttestről beszéltek.
Jókai Mór, aki ez idő tájt a Svábhegyen, a Költő utcában lakott, így számolt be a viharról a Hon című lap hasábjain:

„Hat óra után váltam meg a szerkesztőségtől. Mire az Alagúthoz értem, már elkezdett esni az eső. Jó meleg eső volt, zivatar, szél kísérete nélkül; még jólesett, hogy elverte a port. A Servita gunyhóig (egykor a Szent Orbán tér felett állt) vezető veszedelmes mély úton minden baj nélkül átjutottunk; itt leptek meg a legelső villámlások, s azokkal együtt a zápor teljes erővel megeredt.
Az út közepén állt két gyalog szekér, egyik vassal, másik boros palaczkokkal terhelve, mindegyiket két suhancz vontatta volna, ha lehetett volna. Ezeket egyenesen az árba hajtatva kellett elkerülnünk; hogy mi lett a gyalogszekerekből öt percz múlva, azt az Isten tudja.
Lovaink meg voltak rémülve, nem akartak a vízárral szemben haladni, és ha csak egy perccel elkésünk, nem jutunk el a házhoz, mert a lefelé vezető út rohanó hegyipatak medrévé változott. […] Öt perc múlva elkezdett a jég esni, eleinte apró mogyoró alakú, majd […] tyúktojás nagyságú darabokat szedtem föl. Irtózatos pusztulás volt. […] Egy óra múlva arasznyi jég borította a hegyeket. A Mártonhegy, Orbánhegy, Sashegy, Kis Svábhegy fehérek voltak, mint télen. A Vérmező egy nagy fehér lapot mutatott. S a hegyről egyre omlott alá az ár, a mennydörgést utánzó robogással betemetve a szőlőket, elseperve gátakat úgy, hogy némely szőlőt a romhalmaz és iszap alól soha nem lehetett többé kiásni.”

A felhőszakadás miatt komoly károk keletkeztek a fogaskerekűben is. Egy évvel korábban, 1874-ben indult el az első járat a Városmajorból; a tulajdonosoknak a vihar 8200 forintos számlát okozott. Az áradás elvonulása után a Duna közelében álló Rác fürdőt egyméteres iszapréteg fedte.
A tragédiáról egész Európa tudomást szerzett. Londonban, Bécsben és Párizsban is gyűjtést szerveztek a károsultaknak. London polgármestere, ottani bankárok, kereskedők jelentős adományokat juttattak el a helyreállításhoz, és komoly támogatást adott Egyiptom angol alkirálya is. A segélyekből újjáépülhetett a Tabán, valamint erősebb boltozatot kapott az Ördög-árok, és 1876-ra meghosszabbították a befedését a Maros utca mentén a Városmajorig.S_a_hegyrol_egyre_omlott_ala_az_ar1

B. A.