Noi_labdarugas

Női labdarúgás:bajnok felnőttek, remeklő utánpótlás

Túlzás nélkül fantasztikus fél éven van túl a Hegyvidék SE másodosztályban vitézkedő női labdarúgócsapata: a hölgyek pontveszteség nélkül zárták a tavaszi szezont, így végül tízpontos előnnyel szerezték meg a bajnoki címet. A jövő is biztosítottnak tűnik, ugyanis a Luganóban megrendezett nemzetközi labdarúgótornán az U17-es korosztály ezüst-, a Húsvéti-kupa legjobb csapatának választott U14-es lányok pedig bronzérmesek lettek. A sikerekről Dénes András szakosztályvezetővel beszélgettünk.

Valóban ennyire rózsás a helyzet, amennyire az eredmények mutatják?

– A sportban soha nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, ami nem is baj, hiszen ez az, ami a leginkább előrevisz. Büszkék lehetünk azonban a lányainkra, akik a legelső fordulóban, még tavaly augusztusban elszenvedett vereség után, egyetlen döntetlen kivételével minden meccset megnyerve, „utcahosszal” nyerték meg a bajnokságot, így jutottak vissza a legjobbak közé. A siker értékét növeli, hogy Korcsogh Orsolya edző a többségében középiskolás korú lányokból vadonatúj csapatot épített. Molnár Rózsán, rutinos középpályásunkon kívül csak a télen az NB I-es Győri Dózsából „hazatérő” Molnár Dorka és Dénes Dorka játszott korábban az élvonalban – ők jelentős erősítésnek számítanak.

A svájci nemzetközi tornán elért siker nagyszerű apropó arra, hogy beszéljünk az utánpótlásról is. Véleménye szerint a mostani fiatalok idővel beépülhetnek a nagycsapatba?

– Tudni kell, hogy a női labdarúgás a fiatalok sportja, és ezt nem csak a hölgyekkel szembeni „kötelező” udvariasság mondatja velem. Még a legjobbak között is rengeteg a tinédzser, a mi csapatunk átlagéletkora nem éri el a húsz évet. Ebben a környezetben felértékelődik az utánpótlás szerepe, nem véletlen, hogy munkatársaimmal kitüntetett figyelemmel kísérjük a kicsik fejlődését. Éppen ezért a női szakág kettős feladattal vágott neki a 2011–2012-es bajnoki évnek. Ebből az egyik, a felnőttcsapat eredményes szereplése tökéletesen sikerült, de nincs ok panaszra a másik ügyben sem: célunk volt, hogy a főként hegyvidéki vállalkozók által biztosított TAO-s forrásokat, valamint a „főszponzor” XII. kerületi önkormányzat – nem csak az anyagiakban jelentkező – kiemelkedő támogatását kiaknázva erős utánpótlást építsünk fel. Büszkén mondom, hogy a játékosok és a versenyző csapatok számát, az edzők szakképzettségét, a működés feltételrendszerét tekintve a női szakágunk a manapság sokat emlegetett férfi NB I-es licenc követelményeinek is megfelelne.

Ha már szóba került az NB I-es licenc, idekívánkozik a kérdés: mi a különbség a női és a férfilabdarúgás között?

– A szabályrendszer, a követelmények azonosak, ettől eltekintve azonban óriásiak a különbségek. Ahogy a legtöbb sportágban, a kézi-, a vízilabdában, az atlétikában vagy a teniszben a két nem közötti fizikai különbség kizárja az összehasonlítás lehetőségét. A lányok többsége később kezd focizni, és miután a játékosok száma, a (ki)választási lehetőség is szerényebb, még az NB I-ben is jelentős képzési hiányosságok tapasztalhatók. Én azonban nem ezt látom a legnagyobb problémának. A női futball társadalmi elfogadottsága, médiaszereplése, támogatói háttere egyelőre nem teszi lehetővé, hogy a lányok számára a sportolás egyben egzisztenciát is jelentsen. Így, bár a felnőttcsapat játékosai a munkájuk, tanulmányaik mellett hetente négyszer, néha ötször edzenek, mégsem kecsegtethetjük őket azzal, hogy ebből egyszer meg tudnak majd élni. Ilyen körülmények között nehéz még több munkára ösztökélni őket, és elvárni például azt, hogy az edzésen átessenek a terhelés okozta fájdalomküszöbön – hogy csak egy, a magas szintű sporttal járó kellemetlenséget említsek.

Mi lehet a kiút?

– Nem illik azt válaszolni, hogy nem tudom, pedig talán ez áll legközelebb az igazsághoz. Igyekszünk azért megoldásokat találni, idén már volt arra példa, hogy edzőként foglalkoztattunk játékosokat, segítve ezzel azokat, akik a sport világában igyekeznek egzisztenciát építeni. A másik, amit „hozzáadott értéknek” tekinthetünk, a külföldi tornák lehetősége. Ilyen volt Lugano, ahol a lányok olasz, francia és svájci ellenfelekkel találkoztak, és nem csupán érmeket szereztek, hanem Nagy Barbara révén a gólkirályi címet is hazahozták. Ráadásul az U14-eseknél egyértelműen a mi Prekovics Emesénk volt a legjobb kapus. Már most nagyon készülnek a lányok az őszi, barcelonai Costa Brava-kupára, illetve két saját nemzetközi tornánkra: a Balaton Summer 2012-re, amelyre a Szombathely és a Ferencváros mellett szlovák, horvát és osztrák csapatokat várunk, valamint a 2000-es korosztály számára a soproniakkal közösen meghirdetett Mesterhármas 2012 tornára, ami a tervek szerint magyar–osztrák–szlovák közös rendezvény lesz.

Knp.