Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Rendhagyo_kornyezetora

Rendhagyó környezetóra

„Nekem az egyetlen reményem ebben a világban csak a gyerekekben van, belőlük még minden lehet, bennük még rengeteg lehetőség van, éppen ezért nagyon oda kell figyelni rájuk, mindenre meg kell tanítani őket. Ebben nagy felelőssége van minden felnőtt embernek” – ezekkel a szavakkal ajánlja Csukás István Kossuth-díjas író a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. környezeti nevelőprogramját.
A környezettudatos gondolkodás iskolai népszerűsítése érdekében az FKF összefogott a Felelős Szülők Iskolájával. Az együttműködés eredményeképpen életre hívott környezetvédelmi road show hegyvidéki állomásán az Arany János iskola első és második osztályos diákjai ismerkedhettek meg a szelektív hulladékgyűjtés szabályaival.
Bemelegítésképpen a gyerekek a Da Vinci Learning televízió bálnákról szóló filmjét nézték meg. Kiderült, hogy egyes bálnafajok úszás közben elérik az ötven kilométer/órás sebességet, ráadásul akár száz évig is elélnek.
Nehéz lencsevégre kapni őket, hiszen csak akkor jönnek fel a víz felszínére, ha levegőt kell venniük. A fogas cetek közé tartoznak a delfinek is, amelyek szintén tüdővel lélegeznek. Agyuk térfogata megegyezik az emberével, ennek ellenére intelligenciájukat nem lehet pontosan megállapítani.
A vetítés után következett a rendhagyó környezetismeret-óra, amelyen Orendi Éva röviden bemutatta az FKF tevékenységét. A környezeti nevelő mesélt a kukás- és locsolóautók mindennapi munkájáról, ismertette az otthoni szemétgyűjtés legfontosabb szabályait, valamint külön is felhívta a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára.
Szóba kerültek a szelektív szigetek, a gyerekek segítség nélkül felsorolták, hogy melyik színű gyűjtőedénybe milyen típusú hulladék kerül: papír a kékbe, műanyag a sárgába, fémdoboz a szürkébe, fehér üveg a fehérbe, színes üveg a zöldbe. Azt viszont már nem tudta mindenki, hogy a legújabb rendszer szerint az újrahasznosítható fém- és a műanyag hulladékok felcserélhetők, ezeket ugyanis a nejlonzacskókhoz hasonlóan a szürke és a sárga tartályba is bele lehet dobni. A későbbi hasznosítás érdekében szennyezett papír – például a zsíros, ételmaradékos pizzás doboz – nem keveredhet a szelektíven gyűjtött hulladék közé, ennek a kommunális kukában a helye.
Orendi Éva elmondta, hogy már lehet jelentkezni az FKF Hulladékmágia című pályázatára, amelyen a környezetvédelemmel, hulladékgazdálkodással és köztisztasággal kapcsolatos rajzokkal, rövid írásokkal, illetve különböző technikájú alkotásokkal vehetnek részt a gyerekek. Mindenképpen érdemes bekapcsolódni a programba, hiszen valamennyi pályázót megajándékozzák, míg a támogatóknak köszönhetően az iskolák értékes könyvcsomaggal gazdagodnak.

(Környezetvédelemmel kapcsolatos érdekes feladványok, játékok: www.edupress.hu/tudasproba)

Os.