Babits Mihály a Hegyvidéken
Jó néhány helytörténeti munkában olvashatunk arról, hogy Babits Mihály többször megfordult a Hegyvidéken. A Nyugat első nemzedékének jeles képviselője, sajnos, leginkább az egészségi állapota miatt járt errefelé, ám ettől függetlenül is kedvelte ezt a környéket.
Babits Mihály, akit a Magyar Tudományos Akadémia tagjává is választottak, Szekszárdon született 1883. november 26-án, és itt, a Hegyvidéken, a Siesta Szanatóriumban hunyt el 1941. augusztus 4-én. Élete során minden esetben a gyógyulást keresve érkezett Budára, és mivel a legtöbb gyógyintézmény a Svábhegy különleges klímájára alapozta a betegek kezelését, így a XII. kerület területe elkerülhetetlen volt Babits számára.
Babits beszélgetőfüzetei alapján – amelyek a Szépirodalmi Kiadó gondozásában jelentek meg – rekonstruálni lehet, mikor és hol kúrálták a költőt. Ötvenegy éves volt, amikor (1934-ben) az orvosok először felfigyeltek a hangos és nehéz levegővételére, s mivel állapota nem javult, 1935. január 10-től beutalót kapott a Városmajor utca 68. alatt működő János Szanatóriumba.
Itt dr. Schill Imre főorvos megvizsgálta, és megállapította, hogy a légzési rendellenesség asztmának tudható be. Bár nem lett jobban, március 8-án Babits elvállalt egy szereplést a Városmajorban, ahol Amor Sanctus-estet rendeztek, és a költő maga is előadott fordításaiból.
A légúti panaszok mellett vesekő is kínozta, az ebből fakadó fájdalmakat a Zugligetben lévő Révész Szanatóriumban pihente ki 1935. április 5. és 15., valamint május 1. és 14. között. A következő évben ugyancsak vesebántalmak miatt feküdt be a János Szanatóriumba, ahol május 27-től június 2-ig kezelték. Ezt követően néhány napot töltött közeli ismerőse és tisztelője, Basch Lóránt Városmajor utca 48. alatti lakásában (itt működött egykor a Nyugat emlékmúzeum), ahol légszomj és fuldokló köhögés kínozta.
1937 áprilisában daganat okozta gégeszűkületet állapítottak meg nála, és orvosai azonnali operációt sürgettek. A hír és a műtétre való lelki felkészülés ágynak döntötte Babitsot – a megpróbáltatásokat először a Margitszigeti Nagyszállóban, majd a Zugligeti út 83.-ban családja körében pihente ki.
A műtétet 1938. február 10-én Rudolf Nissen végezte el a Városligeti fasorban lévő Park Szanatóriumban. Előtte napokon át folyt a felkészülés a János Szanatóriumban, ahol egyebek között EKG-vizsgálatot is végeztek Babitson február 5-én. Április 7-én engedték haza, de továbbra is be kellett járnia röntgenkúrára. Állapota folyamatosan javult, így augusztus 18-ra befejezhette a Jónás könyvét.
1939 elejét Mátraházán töltötte, de februárban újra a Hegyvidékre jött, a svábhegyi Mirabella Szállóban lakott és dolgozott. Erről az évről nincs több információnk, ám 1940-ben újra rosszabbodott az állapota, ami azonban csak átmenetinek bizonyult. Ennek ellenére, külföldi útjáról hazatérve, április 25-én befeküdt a János Szanatóriumba.
Szükség is volt erre, mert május 12-re nyelési nehézségei odáig rosszabbodtak, hogy dr. Schill Imre elrendelte, a költőt orrszondán át kell táplálni. Ez az állapot egészen június 11-ig tartott. Ettől kezdve folyamatosan romlott az egészsége: november 18-án már a Siesta Szanatóriumban feküdt (a mai Országos Onkológiai Intézet helyén, a Ráth György utcában), ahol gyomorműtétet végeztek el rajta. A valószínűsíthetően életmentő beavatkozást követően november 25-én elhagyta az intézményt.
1941. március 3-án megtartotta akadémiai székfoglaló beszédét, majd nem sokkal utána befeküdt a János Szanatóriumba, de nem sokáig bírta a kötöttségeket, így Esztergomba utazott, ottani házában dolgozott nagy fájdalmak közepette. Augusztus 3-án mentővel vitték a Siesta Szanatóriumba, másnap itt hunyt el.
Sajnálatos, hogy Babits Mihály főként betegségei révén került kapcsolatba a Hegyvidékkel, azonban minden bizonnyal kedvelte ezt a környéket, hiszen rendszeresen visszajárt ide: gondoljunk csak a családjával eltöltött zugligeti napokra, vagy a Városmajorhoz fűződő társasági kapcsolataira.
B. A.