Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Palyazat_a_Kaszas_Attila-dij_kisplasztikajanak_elkeszitesere

Pályázat a Kaszás Attila-díj kisplasztikájának elkészítésére

A Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület nyílt, országos pályázatot ír ki a 2008-ban alapított Kaszás Attila-díj kisplasztikájának elkészítésére. Sikeres pályázati lebonyolítás esetén a győztes pályaművet 2014-ben adják át első alkalommal a Kaszás Attila-díj díjazottjának a Pécsi Országos Színházi Találkozón.
A pályázat célja:
a Kaszás Attila-díj szellemiségét kifejező alkotás elkészítése, melyet a mindenkori Kaszás Attila-díjas színművész ünnepélyes keretek között kap meg. A díjat a Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az alapítók a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul. A Kaszás Attila-díjat azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállaltak társulatukon belül. A díj alapításakor fontos szempont volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a Kaszás Attila-díjról, hanem a színészek maguk közül válasszák ki az általuk legalkalmasabbnak tartott kollégát.
A pályázók köre:
a kiíró e műfajban referenciával rendelkező, munkájukat hivatásszerűen végző szobrász alkotók pályaműveit várja.
Pályázati útmutatás:
maximum 35 cm magas kisplasztika megalkotását várjuk, amely kifejezi a Kaszás Attila-díj szellemiségét. A díj jelmondata: „Embernek lenni nem szerep.” A kiíró sem a kisplasztika karakterére, sem anyagára, sem a választott technikára vonatkozó megkötést nem tesz, de elvárja mindezek korszerűségét. Előnyben részesítjük azokat a megoldásokat, amelyek nem közvetlen módon igyekeznek ábrázolni Kaszás Attila személyét.
A pályaművek beadásának helye és ideje:
a pályázatokat a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Irodájára (fszt. 29. szoba) kell személyesen eljuttatni.
Beadási határidő: 2014. január 30.
Cím:
Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal, Oktatási és Közművelődési Iroda, 1126 Budapest, Böszörményi út 23–25. (fszt. 29. szoba).
További információk:
Gonda Attila (gonda.attila@hegyvidek.hu), Praimajer Mária (praimajer.maria@hegyvidek.hu). Telefon: 224-5990. Mobil: 06/30-619-21-26.

A pályázati kiírás teljes szövege elolvasható a www.hegyvidek.hu internetes oldalon.

Pokorni Zoltán polgármester