„A rám bízott emberek szeretete a legnagyobb elismerés”
Kiváló szakmai munkájáért Szociális Ellátásért Díjat kapott Németh Lajosné. A Hegyvidéki Gondozási Központ szociális gondozója több mint három évtizede foglalkozik a rászorulókkal, jelenlegi munkahelyén két évtizede dolgozik.
Hogyan került közelebbi kapcsolatba a szociális munkával?
– Talán furcsán hangzik, de már gyerekként az ápolási szakma érdekelt, jól éreztem magam az idősek körében, szívesen segítettem nekik a ház körüli munkákban. Úgy hozta a sors, hogy harminc évvel ezelőtt, az általános iskola elvégzése után kénytelen voltam munkát vállalni, először az első kerületi napközi otthonos óvodában dajkaként dolgoztam, később a Csalogány utcai iskolába, majd az első kerületi idősek klubjához kerültem. Aztán férjhez mentem, közben a tizenharmadik kerületbe költöztem, így gyes után Angyalföldön helyezkedtem el mint csecsemőgondozó.
Aztán következett a Hegyvidék?
– Húsz évvel ezelőtt egy rokonom invitálására jöttem a tizenkettedik kerületbe, amit nem bántam meg, hiszen kiváló körülmények fogadtak. Képesítés nélküli gondozónőként vettek fel, majd 2000-ben megszereztem a szociális gondozó és ápoló szakképesítést, és már szakfeladatokat is elláthattam. Ez a világ különösen közel áll hozzám, hiszen tulajdonképpen már korábban is foglalkoztam ápolással. Annyi változás azért volt, hogy a képesítés megszerzését követően a szakfeladatok is – például a sebkezelés, vagy az ágyban fürdetés – bekerültek a munkakörömbe. Egyébként az ápolásnak nagyon szigorú protokollja, fogásai vannak, nem mindegy, hogyan nyúlunk az idős, bennünk megbízó emberekhez.
Említette, hogy igyekszik képezni magát. Milyen végzettségeket szerzett az évek során?
– A miénk olyan hivatás, amelyben az empátia, az emberszeretet a legfontosabb, azonban ahhoz, hogy az egyre növekvő kihívásoknak valóban meg tudjunk felelni, elengedhetetlen a folyamatos tanulás. Ezért veszek részt az elérhető továbbképzéseken, a többi között vizsgát tettem elsősegélynyújtásból és az idősek helyes étkezésének nyomon követése szempontjából rendkívül hasznos gerontológiából. Büszke vagyok arra, hogy elsajátítottam a jelnyelv alapjait, ami azért fontos, mert korábban volt egy hallássérült idős ember a körzetemben, akivel így sokkal könnyebben tudtam kommunikálni. Azt gondoltam, ha ő használja a jelnyelvet, nekem is kutya kötelességem ezen a módon is kapcsolatot tartani vele. Mondanom sem kell, nagyon hálás volt érte.
Pontosan milyen feladatai vannak?
– Figyelemmel kísérem a személyi higiénét, az élelmiszerek beszerzését, biztosítom a gondozottak érdekvédelmét. A gondozói munka az utóbbi két évtizedben rengeteget változott, régebben inkább a bevásárlásra, fürdetésre koncentráltunk, manapság viszont több szakmai feladatot is ellátunk. Úgy látom, a családok egyre kevesebb időt, energiát tudnak áldozni idős rokonaikra, ezért is rendkívül fontos a gondozási központok munkája.
A gondozáson kívül mivel foglalkozik?
– Bekapcsolódtam az önkormányzati jelzőrendszeres házi segítségnyújtás rendszerébe, délután négytől reggel nyolcig minden hónapban egy hétig, illetve ebben az időszakban hétvégén huszonnégy órában ügyeletesként dolgozom. Szó szerint emberek élete függhet attól, hogy milyen döntéseket hozok.
Nem zavarja a felelősség?
– Egyáltalán nem! Inkább motivál, hogy hatvan ember biztonságára ügyelhetek. Szerencsére igazi életveszélyes helyzettel nagyon ritkán találkozom. Az elmúlt egy évben két beteghez riasztottak, akik mindketten a tökéletesen működő jelzőrendszernek köszönhetik, hogy végül komolyabb következmények nélkül átvészelték az agyi rohamukat. Egy másik alkalommal katéterelzáródáshoz riasztottak, a lakásból azonnal mentőt hívtam, a János kórházban pedig elhárították az veszélyt.
Általában miért kérnek segítséget a jelzőrendszert használó idős emberek?
– A legtöbben elesnek a lakásban, ilyenkor azonnal a helyszínre sietek, és segítek. Az esetek többségében nem is kell mást tenni, hiszen a gondozottjaink szinte kivétel nélkül képesek önállóan mozogni, ha viszont megszédülnek, vagy elbotlanak, akkor egyedül már nagyon nehezen kelnek fel.
Az elismerés odaítélésének indoklásában a szántódi táborban végezett munkája is szerepel.
– Évek óta részt veszek az idősek szántódi üdültetésében, 2010-ben első alkalommal táborvezetőként is megpróbáltam kellemessé tenni a pihenésüket. Kézműves-foglalkozásokat, gipsz- és üvegfestést szerveztem, valamint egy táncversenyt, amit tánctanítás előzött meg. Nagy sikert aratott a program, ahogyan a szellemi vetélkedő is.
Harminc éve dolgozik másokért. Mi a szép a segítő hivatásban?
– Számomra felemelő érzés, ha azt látom, sikerült egy kis boldogságot, örömet csempészni a rám bízott emberek életébe. Amikor egy demens beteghez megyek, aki azt mondja: „Marcsika úgy vártam már, hogy jöjjön, annyi örülök, hogy itt van!” Számomra ez az igazi fizetség.
Mit szólt, hogy díjjal ismerték el a munkáját?
– Ez az első ilyenfajta elismerés, amit kaptam, és nagyon jólesett! Külön köszönet jár Szokoli Erzsébet intézményvezetőnek és Elek Anikó szakmai vezetőnek, akik nem csupán felterjesztettek a díjra, hanem évek óta támogatják és segítik a munkámat.
Knp.