Teli_veszelyek_a_lakasban

Téli veszélyek a lakásban

Az idén már több mint száz szén-monoxid-mérgezéses esethez kellett kivonulniuk a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóinak, Budapesten négyen estek áldozatául a gyilkos gáznak. Veszélyesek a téli időszakban, különösen az ünnepek idején elszaporodó lakástüzek is, amelyeket kis odafigyeléssel szintén megelőzhetünk. Összeállításunkban az ezekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük egybe.

A figyelmeztető felhívások ellenére a szén-monoxid-mérgezés még mindig az egyik leggyakoribb háztartási baleset. Általában a nem megfelelő műszaki állapotú, vagy helytelenül használt tüzelőberendezés, illetve a rosszul működő kémény okozza.
A színtelen és szagtalan szén-monoxid rendkívül agresszív gáz, belélegezve a tüdőn keresztül a vérbe kerül, ahol kétszázötvenszer intenzívebben kötődik a hemoglobinhoz, mint az oxigén, ezáltal megakadályozza az oxigénfelvételt. Ezért lényeges a megelőzés, ami szó szerint életet menthet.
A legfontosabb, hogy műszaki biztonsági felülvizsgálat elvégzésére is jogosult szakemberrel ellenőriztessük a lakásban működő tüzelő- és fűtőberendezések, valamint a kémények műszaki állapotát. Azokat a helyiségeket, amelyekben a tüzelőberendezések találhatók, rendszeresen szellőztessük, ezzel ugyanis megakadályozható a mérgező gázok felhalmozódása. Szigorúan tilos elzárni a szellőzőnyílásokat, az áteresztőképességüket pedig időszakonként ellenőrizni kell.
Feltétlenül érdemes beszerezni szén-monoxid-érzékelőt. Ajánlatos minőségi, az EN 50 291 vizsgálati szabványnak megfelelő készüléket vásárolni, hiszen ezek sem kerülnek többe tízezer forintnál, azonban lényegesen megbízhatóbbak az olcsóbbaknál.
Indokolatlan fejfájás, szédülés, émelygés, a látás- és hallásképesség csökkenése esetén fennáll a szén-monoxid-mérgezés gyanúja. Ilyenkor azonnal el kell zárni a nem elektromos árammal működő főző- és fűtőkészülékeket, majd az ablakok kinyitása után sürgősen elhagyni a lakást.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra hívja fel a figyelmet, hogy gázüzemű, vagy vegyes tüzelésű fűtési eszközök használatakor az új típusú nyílászárók legyenek ellátva megfelelő szellőzőnyílással. A tökéletesen záródó ablakok és ajtók miatt ugyanis megszűnik a lakás természetes szellőzése, ami hozzájárulhat a szén-monoxid-mérgezés kialakulásához. Érdemes átnézetni a régebbi típusú nyílászárókat is, különösen azoknál az ingatlanoknál, amelyekben konyhai elszívó berendezés működik.

A legfontosabb tanácsok:

  • Rendszeresen ellenőriztessük a kéményeket, a kazánokat, kályhákat; a berendezéseket mindig szakemberrel szereltessük be!
  • Szereljünk fel otthonunkban szén-monoxid-érzékelő jelzőkészüléket!
  • Ügyeljünk arra, hogy a lakás szellőzőnyílásai mindig szabadon maradjanak!

*

Az utóbbi években a téli időszakban bekövetkező tűzesetek szinte kivétel nélkül emberi mulasztás miatt alakultak ki. Éppen ezért a saját érdekünkben tegyük meg azokat az egyébként legtöbbször rendkívül egyszerű, mindössze a szokásosnál egy kicsivel több odafigyelést igénylő óvintézkedéseket, amelyek segítenek megelőzni a nagyobb bajt!
Mindig engedjük be a kéményeinket ellenőrző szakembereket, s ha tehetjük, a szokásos évi felülvizsgálattól függetlenül a fűtési időszak előtt még egyszer nézessük át a füstgázelvezetőket. Gyakorta előfordul, hogy a kályhák körül tárolt tüzelőanyag lobban lángra, ezért az éghető anyagokat tartsuk távol a nagyobb hőt kibocsátó készülékektől.
Szilárd tüzelésű kályhába soha ne öntsünk éghető folyadékokat, mert ennek könnyen súlyos robbanás és sérülés lehet a következménye. Szintén tüzet okozhat a radiátorokon, konvektorokon szárított vékony ruhanemű, valamint a készülékekhez érő nejlonfüggöny.
Az ünnepek idején az adventi koszorúkon, karácsonyfákon elhelyezett gyertyák jelentik a legnagyobb veszélyforrást. Ügyelni kell arra, hogy soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a nyílt lánggal égő gyertyákat, és ha elhagyjuk a helyiséget, mindig oltsuk el a lángot.
Ha mégis meggyullad a koszorú vagy a fenyőfa, poroltóval, ennek hiányában bő vízzel gondoskodjunk az oltásról. Természetesen lámpafüzér, vagy bármilyen más elektromos fogyasztó esetén tilos a víz használata.

Jó tudni:

  • Lakásban csak 60 liter éghető folyadék tárolható fémkannában.
  • A vezetékes gázt szagosítani szokták, hogy jól érezhető legyen az elégés nélkül kiszivárgó vagy kiömlő gáz. Hiba esetén zárjuk el a főcsapot, és azonnal értesítsük a gázszolgáltatót!
  • Gyufával soha ne vizsgáljunk gázszivárgást!
  • A szobai, konyhai függönyök legyenek távol a tűzhelyektől!
  • Mindig vastag, hőszigetelő kesztyűvel dolgozzunk, amikor forró tárgyakat kell megfogni!
  • A kisebb lakástüzek megelőzésére a poroltó a legalkalmasabb, ez a kiskereskedelemben beszerezhető.

MM.