Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kornyezetet_vedo_polgarorok1

Környezetet védő polgárőrök

Együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat a Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesülettel, amelynek tagjai már eddig is sokat tettek a Hegyvidék közbiztonságának javítása, illetve a természeti értékek megóvása érdekében. A lelkes csapatot a működéséhez szükséges eszközökkel, felszereléssel igyekszik támogatni a kerület.

„A közösségért tenni akaró, aktív társaság” – így jellemezte a Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesületet (rövid nevén: a Természetvédelmi Polgárőrséget) a kerület alpolgármestere. Kovács Lajos szerint az önkéntesekből álló csapat nagyban hozzájárul a hegyvidékiek biztonságérzetének javításához azzal, hogy tagjai rendszeresen jelen vannak a közterületeken.
Bár nem hatósági személyek, ezért nincs intézkedési jogosultságuk, ugyanakkor hatékonyabbá tudják tenni a hivatásos rendfenntartók munkáját: egyrészt úgy, hogy azonnal jelzik az általuk észlelt problémákat, másrészt pedig maguk is részt vehetnek a járőrözésekben. Így például megvalósítható, hogy ne két közterület-felügyelő, hanem egy közterület-felügyelő és egy polgárőr induljon el járőrözni, ami által lényegében megduplázódhat egy-egy napon a felügyelet közterületi jelenléte. Ugyanígy más szervek járőrszolgálatait is erősíteni tudják a polgárőrök.
Az alpolgármester a csapat környezetvédelmi tevékenységének fontosságáról is szólt. A természetvédelmi polgárőrök ugyanis, túl azon, hogy járőrözéseikkel igyekeznek rendet tartani a zöldterületeken, ismeretterjesztő programokat szerveznek a hegyvidékieknek. Tavaly ősszel például, amikor az önkormányzat komposztálóládákat osztott, az egyesület szakembere előadást tartott a komposztkezelés gyakorlati tudnivalóiról a társasházak képviselőinek. A természetvédők madárvédelemmel kapcsolatos foglalkozásokat is szerveztek már, sőt, nekik köszönhetően épül ki egy madárbarát kerti tanösvény a Tamási Áron iskola körül.
Az önkormányzat azzal támogatja az egyesületet, hogy székhelyet biztosított számára a Jókai Klubban. Emellett a lehetőségekhez mérten eszközökkel, felszerelésekkel próbálja segíteni működését, elsőként feliratozott láthatósági mellényeket ajánlott fel a polgárőröknek.Kornyezetet_vedo_polgarorok2
„Hetente legalább egy alkalommal a Hegyvidéki Közterület-felügyelettel, valamint a kerületi rendőrkapitánysággal közösen járőrözünk, továbbá a természetvédelmi őrszolgálat munkáját is rendszeresen segítjük” – foglalta össze legfontosabb tevékenységeiket Woynárovich András. A Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület elnöke elmesélte, hogy közterület-felügyelők, rendőrök és természetvédelmi őrök nemrég együtt közreműködtek egy akcióban. Azokat az autósokat igyekeztek elcsípni, akik az erdőn keresztül közlekednek Budakeszi és Csillebérc között, komoly kárt téve ezzel a természetben.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmi, illetve közbiztonsági tevékenységükben részt vevő tagok önkéntesként, fizetség nélkül dolgoznak a Hegyvidékért. Csapatukban fiatalok és idősebbek, hölgyek és urak egyaránt megtalálhatók, többségük aktív korú, a munka és a család mellett, szabad idejükben végzik önként vállalt feladatukat. „Akinek tetszik a polgárőri, illetve a természetvédelmi munka, nálunk biztosan talál elfoglaltságot” – biztatta jelentkezésre Woynárovich András mindazokat, akik szívesen csatlakoznának a Természetvédelmi Polgárőrség lelkes közösségéhez.

z.