Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Környezetet védő polgárőrök

Együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat a Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesülettel, amelynek tagjai már eddig is sokat tettek a Hegyvidék közbiztonságának javítása, illetve a természeti értékek megóvása érdekében. A lelkes csapatot a működéséhez szükséges eszközökkel, felszereléssel igyekszik támogatni a kerület.

Hegyvidéki harc a dohányzás ellen

Európai uniós támogatással országos hegyvidéki központ nyílt, ahol segítenek leszokni a dohányzásról. A már működő call centerben szakképzett pszichológusok és orvosok várják az érdeklődők telefonhívását.

A látványos külsejű házi berkenye az év fája

Sok más mellett minden esztendőben egy fát is kiválasztanak, hogy a szokásosnál nagyobb mértékben essen rá a figyelem. A 2013-as év fája a berkenye lett, amelynek példányai a Hegyvidéken is feltűnnek. Mi tagadás, bőven van még mit megtanulnunk erről az értékes, mégis kevéssé ismert fajról.

Husvet_es_az_elfeledett_barany1

Húsvét és az elfeledett bárány

Mire az alábbi ételajánlatok megjelennek, nagy valószínűséggel már mindenki megvette azt a füstölt sonkát, tarját, karajt, amit különféle praktikákkal omlósra főz, és feltálal húsvétra a családnak. Ezúttal tehát inkább a sonkát kísérő ötletekkel rukkolunk elő, de nem a szokásos tormával, retekkel, újhagymával, hanem valami mással. A húsvétvasárnapi, netán -hétfői menübe belecsempésszük a kissé elfeledett húsvéti bárányt – ha ezt választják, nem bánják meg!

Szertarosbol_orokos_technikai_vezeto

Szertárosból örökös technikai vezető

Az SZTK labdarúgó- és asztalitenisz-csapatában játszott, harmincéves korában mégis a birkózással kötelezte el magát – egy életre. Ekkor lett a Vasas birkózószakosztályának szertárosa, majd rövid időn belül intéző és nemzetközi bíró. Harminckét világ- és harmincnyolc Európa-bajnokságon, valamint két olimpián bíráskodott, több mint két évtizeden át a nemzeti válogatott technikai vezetőjeként dolgozott. A Hegyvidéken élő Palócz Rudolffal beszélgettünk.

Focizni_erzesbol

Focizni érzésből

Futnak, passzolnak, lőnek, ha kell, ütköznek is, mindent pontosan úgy csinálnak, ahogy le van írva a futball nagy könyvében. Pedig a hetente egyszer a Hegyvidéken edző Látássérültek Szabadidős Sportegyesület játékosai nem látnak, ám ez sem gátolja meg őket abban, hogy élvezzék a focit.

Gyerekrajzokon a márciusi forradalom

Hegyvidéki iskolásoknak hirdették meg azt a rajzversenyt, amelyen a pályázók megmutathatták, hogyan képzelik el az 1848–49-ben történteket. A színes alkotásokat a Hegyvidék Központ e célra kialakított földszinti galériáján tekinthetik meg a vásárlók, érdeklődők április közepéig.

Lendvai művész bemutatkozása

Ismét lendvai alkotó műveivel ismerkedhet meg a hegyvidéki közönség. Dubravko Baumgartner festő, grafikus, a szlovén város képzőművészeti galériája vezetőjének munkáiból ad ízelítőt a Hegyvidék Galéria.

Husveti_beszelgetes_Zoltan_atyaval1

Húsvéti beszélgetés Zoltán atyával

Nem csak a katolikus egyház kiemelkedő ünnepe a húsvét, ám a keresztény emberek számára a hitük alapját jelenti a feltámadás. A szakralitáson és a vallási liturgián túl ez az ünnep a közösséghez tartozás érzésének örömét is magában hordozza. A húsvét lényegéről a városmajoriak által Zoltán atyaként emlegetett Lambert Zoltán plébánossal beszélgettünk, aki éppen közösségépítő szolgálatáért kapta meg a nemzeti ünnepen a Magyar Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat) kitüntetést.

ELTE-iskolák: elkészült a szenátusi javaslat

A januári, óriási érdeklődéssel kísért szülői fórum után mérsékelt részvétel jellemezte azt a március végi rendezvényt, amelyen az ELTE vezetői tájékoztatták a megszűnő gyakorló gimnázium tanulóinak további sorsát befolyásoló javaslatukról a diákokat és szüleiket. A felek egyetértése mellett elkészült indítványról az egyetem áprilisi szenátusi ülésén várható döntés.

Új ellenőrzési rendszer a köznevelésben

A 2013–14-es nevelési évtől új ellenőrzési, értékelési rendszert vezetnek be a köznevelési intézményekben, így az óvodákban is. A kerületi óvodák vezetőinek értekezletén szó esett a monitoring program részleteiről, várható eredményéről.

Hóvihar és díjeső a forradalom évfordulóján

A hóvihar miatt március 15-én elmaradt a Hegyvidéki Önkormányzat hagyományos Gesztenyés kerti koszorúzási ünnepsége, a MOM Kulturális Központ színháztermében azonban felléptek a kerületi fiatalok. A műsort követően Kovács Lajos alpolgármester mondott ünnepi beszédet, majd a forradalom 165. évfordulójához kapcsolódó kerületi vetélkedő győztesei, valamint a legkiválóbb hegyvidéki diáksportolók vehették át díjaikat.

Bölcsődei felvétel: védik a rászorulókat

Idén az eddig megszokottnál majd egy hónappal korábban, április 1. és 15. között lehet jelentkezni az önkormányzati fenntartású bölcsődékbe. A Krisztinavárosi Bölcsőde nyári bővítése után további huszonnéggyel nő majd a férőhelyek száma, így várhatóan közel száznyolcvan gyermek felvételére nyílik lehetőség. Annak érdekében, hogy egyetlen szociálisan rászorulót se kelljen elutasítani, az önkormányzat szigorúan szabályozza a felvétel rendjét.

Üzenet a világnak

A húszéves Vasas Vanda nyerte a Miss Colours Hungary 2013 kerekes székes szépségversenyt, amelynek ebben az évben is a hegyvidéki Larus Rendezvényközpont adott helyet. A „királynő” a balesete előtt rendőrnek tanult, és mindenekelőtt az akadálymentesítésért szeretne küzdeni.

Összefogás a márciusi ítéletidőben

Hűséges olvasóink tudják jól, hogy a Hegyvidék nem közöl többed kézből származó beszámolókat, név nélküli történeteket. Most mégis kivételt teszünk, és közreadjuk annak a hölgynek a szavait, aki azért hívta fel szerkesztőségünket, hogy elmesélje: a behavazott nemzeti ünnepen a metsző hideg ellenére is megmelengette szívét, amit a szomszédjában lakó fiatalember tett.

Parkolohaz_epulhet_a_Varosmajorban

Parkolóház épülhet a Városmajorban

Lezárták a Városmajor utcai kézbesítőposta melletti ügyfélparkolót, ami miatt kaotikus helyzet alakult ki az egyébként is zsúfolt, autókkal teli környéken. Az intézkedés azonban épp a parkolási gondok megoldása érdekében történt: az irodaház tulajdonosa parkolóházat építene a területen.