A_latvanyos_kulseju_hazi_berkenye_az_ev_faja1

A látványos külsejű házi berkenye az év fája

Sok más mellett minden esztendőben egy fát is kiválasztanak, hogy a szokásosnál nagyobb mértékben essen rá a figyelem. A 2013-as év fája a berkenye lett, amelynek példányai a Hegyvidéken is feltűnnek. Mi tagadás, bőven van még mit megtanulnunk erről az értékes, mégis kevéssé ismert fajról.

Az Országos Erdészeti Egyesület már tizennyolc éve minden esztendőben kiválaszt egy hazai fajt, amelyet az év fája címmel illet. Ilyenkor kifejezetten a kevésbé ismert növények csoportjából válogatnak, hiszen ezek megismerésére nagy szükség van – illetve a 2013-as „szerencsés nyertes”, a házi berkenye esetében az újra megismerésére…
A berkenye ugyanis már évezredek óta él a Kárpát-medencében, és feltűnés nélkül történelmünk részévé vált. A tihanyi apátság alapítólevelében is szerepel, igaz, csak mint tereptárgy, de ebből arra következtethetünk, hogy a „brokinát” akkor jobban ismerték, mint manapság.
Kedveltségének alapja a termése volt, amelyet eleink előszeretettel fogyasztottak. A ritkás tölgyesekben magányosan növekvő fákat a kertekbe is ültették. A piros bogyók éretlen állapotukban csersavasak: aki kóstolta már, biztosan érti, hogy a népnyelv a bereknő és bereknye mellett miért nevezi a növényt fojtókának, vagy fojtóskának is!
Tudományos neve (Sorbus domesticus) szintén erre a tulajdonságára utalhat, hiszen a „sorb” szótő magyarul fanyart jelent. Más értelmezés szerint inkább a termés kásás (szorbetszerű) állaga játszott szerepet a nemzetségnév kialakításában.
A házi berkenye lassan fejlődő fa, amely erdőben akár 20-25 méter magas is lehet. Szabadon álló egyedei ritkán nagyobbak 15 méternél. Koronája időskorára oválissá szélesedik. Levelei páratlanul szárnyaltak, világoszöldek.
Első ránézésre nehéz megkülönböztetni a rokon fajoktól, de más erdei fáink között könnyen felismerhető a levelei alapján. Virágai májusban, a levelek fejlődésével egy időben jelennek meg. A magból kikelő facsemetének húsz évre van szüksége az első virágzásig, azaz a házi berkenyére legalább annyira igaz, mint a dióra, hogy a gyerekének, vagy az unokájának ülteti a kertész.
A fehér virágzat bódító illatot áraszt, ami tömegével vonzza a megporzó rovarokat. Nyár végére, őszre fejlődnek ki az apró körtére emlékeztető termések, amelyek lassan érnek be. Éretten pirosak, a madarak kedvelt táplálékai. A fa lombja az első hűvös napokon látványosan pirosra, narancssárgára színeződik, majd lehull, de a vastag lombréteg nem rothad el télen, hanem szinte érintetlen marad a következő tavaszig.A_latvanyos_kulseju_hazi_berkenye_az_ev_faja2
A lassú növekedés következtében fája kifejezetten kemény, akár kétszáz évig is elél. Mivel nem igényes a talajával szemben, és ellenálló fa, városban is jól fejlődik. Fasorokban, parkokban lehet találkozni példányaival. A rózsafélékhez fűződő rokonságát alátámasztva csinos növény, ezért a kertészetekben is könnyen rátalálhatunk. Ha elfogadjuk lassú fejlődését, a kert értékes részévé válhat, amely minden évszakban látványos.
A házi berkenye egy évtizede védett Magyarországon. A besorolása szerint ennek a valaha elterjedt haszonnövénynek a természetes állománya ma veszélyeztetettséghez közeli állapotba került. Ha az év fája által keltett hírverés sikeresnek bizonyul, akár meg is fordulhat ez a szomorú trend, hiszen egyes európai országokban a házi berkenyét ismét felfedezték, termesztik, és gyümölcse egyre lelkesebb rajongótábort szerez magának.
Nálunk a korlátozottan elérhető gyümölcsből leginkább pálinkát főznek, ami az első lépés is lehet a népszerűség felé. Mi mindenestre drukkolunk neki! Talán idén a tavaszi-nyári erdőket járva többször ismerjük majd fel a házi berkenye fehér virágait, érő terméseit, tetszetős lombját. A_latvanyos_kulseju_hazi_berkenye_az_ev_faja3

(Barta)