Kimegyunk_vasarnap_az_allatkertbe

Kimegyünk vasárnap az állatkertbe

Valószínűleg a legtöbben a világzene, az etnodzsessz hazai „keresztapjaként” ismerik a Makám együttest, amely azonban az idei Hegyvidéki Napokon gyermekműsorával varázsolja el a legkisebbeket június 15-én 10.00 órától. A Kimegyek holnap az állatkertbe című produkció rangos alapozója lesz a családi vasárnapnak.

A 1984-ben megalakult Makám együttes kompozícióiban, amelyekben az improvizációnak is fontos szerep jut, a kezdettől többféle kulturális hatás vegyül a kortárs zene elemeivel. Az európai hangszerek – oboa, gitár, bőgő – mellett az észak-indiai klasszikus zene reprezentáns ütőhangszere, a tabla, a Bulgáriában honos fúvós és vonós hangszer, a kaval és a gadulka, az afrikai marimba és udu különleges hangzása hamar népszerűvé tette az együttest. A melodikus-tematikus improvizatív és a repetitív, összetett struktúrákat, bartóki hangrendszert alkalmazó kamarazenei vonal kettőssége mellett a magyar népdalok a Makám sokszínű köntösében is hitelesen hangoznak.

Kettős jubileumot ünnepel az idén a Makám: harminc éve alakult, valamint negyven éve született az a dal, amit Petri György Már csak című szonettjére írt, s máig műsoron tartják a Robinzon Kruzóval. A zene mellett a költészet is ennyire fontos szerepet kap az életében? – kérdeztük az együttes alapítóját, Krulik Zoltánt.

– A képzőművészet is sokáig rabul ejtett, de leginkább zongoráztam, ezzel értem el első sikereimet Tatabányán az ablakunk alatt ácsorgó lányok körében. Gimnazistaként a pannonhalmi bazilikában orgonálhattam is. Kifelé jövet Szigeti Kilián atya, akitől engedélyt kaptam a játékra, sokszor kérdezte: ugye, jól hallottam, fiúcska, hogy nem csak szent dallamokat játszott? Mellette festegettem, rajzoltam, verseket írtam. Persze, vertük a gitárt, zongorát a gimnázium alagsorában, a basszeros szájbőgőzött, a dobos papírdobozokból állította össze a szettjét. Huszonnyolc évesen döntöttem, s lettem hivatásos zenész.

Több együttest is megalapított, mire kialakult a mai Makám, amelyben nem kevés muzsikus fordult meg. Lassan forrt ki a stílus? Vagy más oka volt ennek?

– Hűséges típus vagyok, ám egyben kísérletező is. Leginkább zenei-kreatív okokat említenék. Amikor az első formáció elkezdett fáradni, elhívtam Grencsó Istvánt fújni és Borlai Gergőt ütni, a dob mellett volt marimba, udu, gato drum. Gergő tizenhárom éves volt, és már zseniális, eleinte csókolommal köszönt. De a történetet leginkább a lányok írták, befutottak, férjhez mentek, babákat szültek, világgá mentek. Néha vitték a zenészeket is. A mostani formáció eddig a legtartósabb. Kilencedik éve vagyunk együtt.

Nemcsak a „szereplők”, a zenei paletta is sokat változott az évek folyamán. Miért?

– A Makámnak jellemzően két nagy korszaka van, a kísérletezőbb, dzsesszes-repetitív, majd az énekes-dalközpontú, máig tartó szakasz. Az elmúlt három évtized pontosan feleződik hangszeres és vokális korszakra.

Közkedveltek a gyermekműsoraik is. Teljesen másképpen készülnek egy gyereklemez felvételére vagy gyerekeknek szóló koncertre, mint amikor felnőtteknek muzsikálnak?

– Ha írok, nincsenek bennem fékek, gátak, görcsök, írom, ami jön, le is skribálom, sokszor éppen egy újság, vagy mozijegy szélére, ha nincs nálam más rögzítő eszköz. Így évről évre lassan összegyűlnek azok a dalok is, amiket nem csak felnőtteknek szánok. A koncertezés egészen más tészta. Hamar hátat fordítanak a kis lurkók, ha csak nyomod a számokat. Mesélni kell, játszani, elvarázsolni őket.

A Hegyvidéki Napokon mivel lépnek a gyerekek elé? Egyáltalán: ismerik a kerületet, az itteni közönséget?

– A Kimegyek holnap az állatkertbe című interaktív gyermek-családi műsorunkat adjuk elő, amely, ahogy mondani szoktuk, háromtól kilencvenhárom éves korig ajánlott. Komoly rajongótáborunk van errefelé. Feleségem révén erős a kötődésem a környékhez, az egyik zenekartag, Keönch László pedig a kerület lakója.