Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megujult_a_Meszaros_utcai_fogorvosi_rendelo

Megújult a Mészáros utcai fogorvosi rendelő

A Hegyvidéki Önkormányzat a fogorvosokkal együttműködve megújította a Mészáros utcában működő felnőtt fogászatot. Az önkormányzat 8 millió forintos hozzájárulásából kicserélték az ablakokat, felújították a beltéri nyílászárokat, rendbe tették az ügyfelek által használt vizesblokkot, továbbá elvégezték a bojlerek és a kazán cseréjét, a fűtés korszerűsítését, valamint egy kompresszor áthelyezését és szervizelését.
A fogorvosok finanszírozásában megszépültek az orvosi szobák és a közös helyiségek, valamint új műszereket szereztek be. Három megüresedett – ugyancsak felújított – orvosi szobát egészségügyi vállalkozások (fogorvosi rendelés, valamint panorámaröntgen-készítés) céljából bérbe adtak. A rekonstrukció teljes költsége 24 millió forint volt.
„A Hegyvidéki Önkormányzat sokáig a Budavári Önkormányzattal közösen működtette itt a fogorvosi rendelőt. Miután azonban az első kerületiek fogorvosai új helyre költöztek, a hegyvidékiek rendelőjéről is dönteni kellett” – ismertette az előzményeket Pokorni Zoltán polgármester. Elmondta, hogy egy ideig új helyszínt kerestek, ám megfelelő lehetőség híján, a gazdaságossági szempontokat is szem előtt tartva, az orvosokkal egyetértésben végül úgy határoztak, hogy maradnak a sokak által már megszokott I. kerületi, Mészáros utca 10. alatti épületben. A helyiségcsoportot megvásárolták a Budavári Önkormányzattól, majd pedig azt – a tavaly ősszel megkezdett beruházás keretében, az ellátás szüneteltetése nélkül – az orvosokkal közös finanszírozással felújították.
A polgármester kitért arra is, hogy az első emeleten működő fogászat akadálymentesítésére a régi építésű társasházban, sajnos, nem igazán van lehetőség. Ezért megállapodtak a Budavári Önkormányzattal, hogy a hegyvidéki mozgássérültek ellátását az akadálymentesen megközelíthető Roham utcai fogászaton biztosítják.

z.