Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jatek_es_muzsika_kicsiknek

Játék és muzsika kicsiknek

Visszatérő jó barátja a hegyvidéki gyerekeknek a Kolompos. A vasárnapi programsort megnyitó együttes a régi, kedvenc műsorszámok mellett újdonságokkal is kedveskedik a kicsiknek.

Az 1988-ban alakult Kolompos együttes autentikus magyar népzenét játszik. Gyerekeknek muzsikál, óvodákban, iskolákban, táncházakban ismerteti meg velük a népzene, a néptánc és a népszokások alapjait.
Nagy Zoltán, az együttes vezetője szerint a környékbeliek régi jó ismerőseik: „Sokszor felléptünk már a MOM Kulturális Központban. A felújítás előtt viszonylag sokat, de már azóta is játszottunk a szabadtéri színpadán, így szerencsére jól tudjuk, hogy a tizenkettedik kerületben is örömmel fogad minket a gyerekközönség.”
A több mint negyed százada megalapított együttes a jelenlegi felállásban – Nagy Zoltán, Timár Sándor, Végh Gábor, Szántai Levente, Barna György – tizenöt éve muzsikál együtt. Eleinte főleg táncházi körökben voltak ismertek, majd miután óvodákban, iskolákban is szerepeltek, ezzel párhuzamosan elkezdtek kidolgozni egy nyolcrészes mesés hagyományidéző játékot.
„Ma már elmondhatjuk, hogy a hasonló zenekarokkal ellentétben szélesebb társadalmi réteget szólítunk meg, főleg családokat. Évente legalább húszezer gyerek és a szüleik látják az előadásainkat, vagy hallanak minket táncházakban, koncerteken és 2000 óta évi rendszerességgel kiadott lemezeinken.”
A kezdeti időkben a népzenei együttesek hagyományosnak mondható életét élték: nyáron népzenei táborokban tanultak, muzsikáltak. Az egyik alkalommal egy citeratáborba csöppentek, egyetlen vonószenekarként. A végén a szervezőktől kicsi kolompokat kaptak ajándékba, innen jött a gondolat, hogy legyen a nevük Kolompos.
„A hegyvidéki gyerekek már jól ismerik a repertoárunk nagy részét; ismét hozunk majd moldvai muzsikát, bemutatjuk a Három szabólegényeket, és a legfiatalabbakkal is megismertetjük, milyen is, amikor Virágéknál ég a világ, mert sütik már a rántott békát. Mindig a legkedveltebb muzsikákból és játékokból állítjuk össze műsorunkat, ám igyekszünk aktuálisak is lenni – tavaszi, kora nyári falubéli szokásokkal színesítjük azt. Hitvallásunk, hogy a kicsiknek ebben a korban kell a szívükbe, lelkükbe belopni az érdeklődést, hogy később már tudatosan válasszák az egyéb muzsikák mellett a magyar népzenét is. Aki ismer minket, tudja, hogy műsorunk nagy része közös játék a gyerekekkel, hol együtt énekelünk, hol együtt muzsikálunk. Most is erre lehet számítani, mert nem tudunk és nem is akarunk kibújni a bőrünkből. Így például arra készülünk, hogy velük közösen eljátsszuk a pünkösdi királykisasszony történetét – ez egyébként a legújabb lemezünk címe is.”

A Kolompos előadásán a szülők és a nagyszülők is jól szórakoznak. A hangulatos muzsikák mellett mindenkinek kedves lehet a látvány, ahogyan együtt lendülnek a kezek, szól a „süss ki, napocska”, táncolnak a kiskanászok, a falubeli lányok.
„Úgy érezzük, hogy a Kolompos együttes műsora azoknak a felnőtteknek, akik nem ismerik a magyar népzenét, az első lépcsőfok lehet hagyományaink megismerésének irányába – említette zenésztársaival közös hitvallását az együttes vezetője. – Nekünk az a legnagyobb siker, ha a gyerekek általunk szeretik meg a népzenét, kezdenek el hangszert, vagy éneket tanulni, mennek táncegyüttesekbe táncolni.”
A vasárnapi műsor minden bizonnyal megalapozza a hangulatot a folytatáshoz. „Reméljük, ismét sikerül ízelítőt adnunk abból a páratlan kulturális kincsből, amit elődeink hagytak ránk örökségül.”