Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tabori_muzsika_hangja

Tábori muzsika hangja

Zenés színházi tábort szervez 6–12 éves gyerekeknek a Szabad Tér Színház négy turnusban, június 22-től. A Városmajori Szabadtéri Színpadnál lévő létesítményben a fiatalok Pápai Erika színművész vezetésével ismerkedhetnek meg a színház és a színpad varázslatos világával.
Ehhez A muzsika hangja című musicalt hívják segítségül; néhány éve ez a darab számított a Városmajori Szabadtéri Színpad egyik legnépszerűbb előadásának, és éppen Pápai Erika játszotta benne a főszerepet. A táborozók bepillantást nyerhetnek a darab megszületésének folyamatába, míg a színházi és drámajátékokon az előadókészségüket fejleszthetik. Pápai Erika és több más tapasztalt szakember segítségével gyakorolhatják a színpadi mozgást, beszédet és éneket, emellett a bábozás, a sminkkészítés, a szinkron, a díszlet- és jelmeztervezés műhelytitkai is megnyílnak előttük.
Az egyhetes tábor végén a gyerekek a musical egy részletének bemutatásával adnak számot frissen szerzett tudásukról. Ráadásként a kurzus résztvevői a színház vendégei lesznek a vasárnap délelőtti matiné-előadáson, valamint kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a teljes nyári kínálatból.
A foglalkozásokat 5-10 fős csoportokban tartják, a férőhelyek korlátozott száma miatt érdemes minél előbb jelentkezni. A négy turnus időpontjai: június 22–26., június 29.–július 3., július 6–10., július 13–17.
Jelentkezni lehet a 3-755-922-es telefonszámon vagy a titkarsag@szabadter.hu e-mail címen. Jelentkezési határidő: 2015. május 28. További információk: www.szabadter.hu.

M.