Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Orszagos_dontot_nyertek_a_Viranyosi_Tudosok

Országos döntőt nyertek a Virányosi Tudósok

Nagyszerűen szerepeltek a Virányos Általános Iskola harmadikos diákjai a Bolyai Matematika Csapatversenyen. A Frey Máté, Frigyes Lőrinc, Huszty Mária Csenge, Mészáros Barnabás összetételű Virányosi Tudósok az iskola történetében először nyerték meg az országos döntőt, amelyben erdélyi csapatok is elindultak.

Magyarország mellett Kovászna, Hargita, Bihar és Kolozs megyében is meghirdették a 2016–2017-es tanévben a 3–8. osztályos tanulóknak szóló Bolyai Matematika Csapatversenyt. Az évfolyamonkénti négyfős csapatoknak először a megyei, illetve körzeti írásbeli fordulón kellett túljutniuk, hogy megmérethessék magukat az írásbeli és szóbeli döntőben.
Ezt az utat járta be a Virányos Általános Iskola négy harmadikos diákja is. Frey Máté, Frigyes Lőrinc, Huszty Mária Csenge és Mészáros Barnabás Virányosi Tudósok néven először megnyerték az ötvenöt csapatot felvonultató közép-budai fordulót, majd az országos döntőben is a legjobbnak bizonyultak. A virányosi gyerekek az utolsó, szóbeli feladat előtt még „csak” a negyedik helyen álltak, a kétpontos hátrányt azonban remek hajrával sikerült ledolgozniuk.
„Minden évben elindulunk a Bolyai Matematika Csapatversenyen, a döntőbe rendszeresen bejutnak a csapataink, győzni viszont egészen mostanáig egyik évfolyam sem tudott – mondta Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes, aki szerint a viadal tulajdonképpen tehetséggondozás, hiszen azok a gyerekek jelentkeznek, akik szeretik és értik is a matematikát. – A felkészülés alatt egy picit jobban lehet terhelni a diákokat, hiszen megvan a külön motiváció, mindnyájan nyerni akarnak.”
A matematikát is oktató igazgató hozzátette, hogy a közös gyakorlás kollektív gondolkodásra tanítja, csapatmunkára ösztönzi a fiatalokat, mindez pedig a helyezéstől függetlenül önmagában is jelentősen hozzájárul a fejlődésükhöz. Olyan képességekkel vértezi fel őket, amiknek később is jó hasznát veszik. Mint Szerdahelyiné kiemelte, a diákok meglehetős szabadságot kaptak, például ők dönthették el, milyen módszert használnak a gyakorlásra.
A felkészítést Velner Annával közösen irányító Bökönyi-Benedek Tünde arról beszélt, hogy mindennap foglalkoztak a gyerekekkel, végigvették a korábbi Bolyai versenyek feladatsorait. „Valamennyien kiváló partnernek bizonyultak, szorgalmasan gyakoroltak, végig segítették egymást, igazi csapatot alkottak. Akkor sem panaszkodtak, ha hétvégére plusz házi feladatot kaptak” – mesélte a virányosi pedagógus, aki azt is megemlítette, hogy az újonnan átadott tetőtéri könyvtárban ideális körülmények között készülhettek.
Mészáros Barnabás szerint is sokat számított, hogy a könyvtárban csend és nyugalom vette körül őket, s kizárólag a tanulásra koncentrálhattak. A csapatkapitány szerint ez biztosan közrejátszott abban, hogy a döntő utolsó, választós feladványát rekordgyorsasággal oldotta meg. Eszébe jutott ugyanis, hogy gyakorlás közben már elvégezték ezt a feladatot.
Frey Máténak a közös munka, Frigyes Lőrincnek a gondolkodtató, Huszty Mária Csengének pedig a műveleti sorrendes kérdések tetszettek a legjobban. Abban pedig megegyeztek, hogy a cím kötelez – ezért jövőre, immár a negyedikesek között, ismét nyerni akarnak.

-os