Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kozmeghallgatast_tartott_a_Hegyvideki_Onkormanyzat

Közmeghallgatást tartott a Hegyvidéki Önkormányzat

A Böszörményi út fejlesztése, az Irhás árok rendezése és az Alkotás utcai mentőállomás ügye is felmerült a Hegyvidéki Önkormányzat idei közmeghallgatásán. Sok egyéb mellett szó esett arról is, hogy ki látja el a társasházak törvényességi felügyeletét, vagy hogy mit lehet tenni akkor, ha egy utcában elszaporodtak a lakásbetörések.

Hogyan áll a Böszörményi út fejlesztésének előkészülete, mi lett az előkerteket érintő társasházi szavazások eredménye? – kérdezte az idei közmeghallgatáson a Hegyvidéki Önkormányzat vezetését az egyik lakó, aki a korábban bemutatott tervek kapcsán problémaként vetette fel, hogy a leszűkölő forgalmi sáv miatt a parkolóhelyet kereső autók akadályozni fogják a forgalmat. Úgy vélte továbbá, hogy nem lesz eléggé kihasznált a megnövelt gyalogosrész, mert a napi ügyeiket intéző járókelőkön kívül mások nem igazán használják a területet.
Pokorni Zoltán polgármester válaszából kiderült, hogy a Királyhágó tér és a Hollósy Simon utca közötti szakasz mindkét oldalán sikerült megegyezni az érintett Böszörményi úti társasházakkal, így ott kerülne sor a járdák egységesítésére, valamint a zöld felületek, azaz a házak előtti előkertek és a fasor sávjának összevonására. Az épülethomlokzatok rendbetételére tervek készülnek, amelyek alapján az együttműködő társasházak támogatást igényelhetnek majd a felújításhoz.
A parkolók és a forgalmi sáv között mindkét oldalon másfél-másfél méter széles biztonsági zóna lenne. A forgalmi sáv szűkítése miatt valóban lassulna a forgalom, ez azonban elősegítené az átmenő forgalom csökkentését. Az átépítéssel szebbé, élhetőbbé válna a Böszörményi út, olyan „kisvárosias főutcává” alakulna, ami sétálásra, pihenésre csábítaná az embereket – fogalmazott a polgármester.
Az Irhás árok lakóinak nevében egy úr köszönetét fejezte ki az évek óta zajló fejlesztésekért, amelyek részeként az idén már az út felső szakasza is megújult. A XI. kerülettel közös szakaszon viszont továbbra sem megoldott a vízelvezetés – tette hozzá. Rimóczi János, a hegyvidéki polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának vezetője válaszában arról beszélt, hogy a csatornázási művekkel együttműködve a jövő év tavaszán rácsos összefolyók építésével kívánják megoldani a csapadékelvezetés problémáját.
A Trencséni utcából egy idős asszony amiatt panaszkodott, hogy nehéz megközelíteni a fogaskerekű Orgonás megállóját. Úgy vélte, hogy az egyik teleknyélen kialakítható lenne egy mindenki által használható gyalogos útvonal. Pokorni Zoltán elmondta, hogy az említett sáv magántulajdonban van, de megvizsgálják a közérdekű célból történő kisajátítás lehetőségét.
Egy Goldmark Károly utcai lakó térfigyelő kamera kiépítését kérte az önkormányzattól, a környékükön ugyanis rendszeressé váltak a betörések, az ő lakásában rövid időn belül kétszer is jártak hívatlan vendégek. Sztanyó István, a XII. kerületi rendőrkapitányság vezetője kiemelte, hogy minden olyan helyszínen, ahol gyakrabban fordulnak elő lakásbetörések, célzott akciókat hajt végre a rendőrség. Az elmúlt egy évben nagy hangsúlyt helyeztek a betörések visszaszorítására, aminek eredményeképpen a Hegyvidéken a korábbihoz képest közel felére csökkent az esetek száma.
A polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat évről évre bővíti a térfigyelő rendszert, az idén – a rendőrség javaslatai alapján – tizenkét helyszínen telepít kamerákat. A hálózatbővítés költséges és időigényes feladat, ezért nem tudnak ígéretet tenni arra, hogy minden utcába eljutnak a Hegyvidéki Rendészethez bekötött eszközök, ám tervezik egy olyan pályázat kiírását, ami támogatást nyújtana a saját területükön kamerarendszert kiépítő társasházaknak.
A Csörsz utcából egy idős úr az eltakarítatlan avar miatt szólalt fel, egy Vas Gereben utcai társasház lakója közös képviseleti problémák megoldásához kért tanácsot, míg egy Alkotás utcai önkormányzati lakás bérlője azért fordult segítségért az illetékesekhez, hogy megfelelő cserelakást biztosítsanak számára, egy beázás miatt ugyanis használhatatlanná vált az otthona.
Pokorni Zoltán elmondta, hogy a Csörsz utcában, az önkormányzathoz tartozó közterületeken haladéktalanul elvégzik a szükséges takarítást, és a Testnevelési Egyetemet is felszólítják, hogy tegye rendbe a hozzá tartozó részeket. A Vas Gereben utcai lakónak azt javasolta, hogy a társasházak törvényességi felügyeletét ellátó jegyzőhöz forduljon tanácsért, hozzátette azonban azt is, hogy érdemes a vitákat házon belül és a közös képviselővel rendezni, a problémák megoldására ugyanis nem a jogi eszközök jelentik a legegyszerűbb megoldást. A nehéz helyzetben lévő Alkotás utcai bérlőnek, mint mondta, igyekeznek segítséget nyújtani, ám ez nem könnyű feladat, tekintve, hogy a jelenleg cserelakásként felajánlható üres ingatlanok mind nagyon rossz állapotban vannak.
Kovács Tamás, a Szent János Kórház mellett működő kertészet vezetője a többi között arról beszélt, hogy biztosítani kellene a Kútvölgyi lejtőről a Kútvölgyi útra történő visszakanyarodás lehetőségét, továbbá érdemes lenne meghosszabbítani a Városmajor utcában a Diós árok felé vezető kanyarodósávot. Megemlítette azt is, hogy az Alkotás utcai mentőállomásnak – amelynek a Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztése miatt kérdésessé vált a jövője – a XII. kerületben kellene maradnia, de nem tartja megfelelő helyszínnek a Szent János Kórház felső végénél lévő területet, mert az csúcsidőszakban a környékbeli torlódások miatt nehezen megközelíthető. A mentőállomás ügyében a Csörsz utcaiakat képviselő Salzmann Edmond is megosztotta véleményét, ő úgy vélte: a lakosság érdeke az, hogy a mentőszolgálat Alkotás utcai bázisa a jelenlegi helyén maradjon.
A polgármester kiemelte, hogy a lehetséges új területet a mentők választották ki arra az esetre, ha költözniük kellene – ám a legfrissebb információk alapján még nem biztos, hogy megszűnik az Alkotás utcai állomás. Az önkormányzat azt javasolja a Testnevelési Egyetemnek, hogy leendő sportkomplexumának mélygarázsa mellett a mentőknek is biztosítson helyet.
A felvetett közlekedési kérdések kapcsán Váczi János alpolgármester elmondta, hogy a szükséges forgalomtechnikai változtatásokat a főváros hajthatja végre, ezért neki továbbítják a javaslatokat. Megjegyezte, hogy a változtatási igények – még ha a főváros egyet is ért velük – csak lassan érnek célba: például annak a már meglévő sávnak a felfestése, amely a Városmajor utcából a Diós árokba való kanyarodást könnyíti meg, a javaslattételtől számítva három év alatt valósult meg.

sz.