Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bathory_Katalin_koszontese

Báthory Katalin köszöntése

Dr. Báthory Katalint 90. születésnapja alkalmából otthonában köszöntötték: Pokorni Zoltán polgármester egy a miniszterelnök által aláírt díszoklevelet, valamint csokoládékkal és teákkal teli ajándékkosarat, Daróczi Krisztina, a Szépkorúakért a Hegyvidéken program szociális szervezője pedig virágcsokrot adott át a Hegyvidék díszpolgárának. „Állítom, Honthy Hannának nem volt ilyen sikere” – leplezte meghatottságát humorral az ünnepelt.
„A Hegyvidéken egyre többen vannak, akik átlépték a kilencvenedik életévüket, imponáló szellemi frissességben – mondta a polgármester. – A kerületben nagyrészt képzettek, tanultak az emberek. Ez feladatot ró ránk, hogy a meglévő erőforrásokat, a gondozási központok, napközi otthonok infrastruktúráját, az emberi, szellemi energiát hogyan tudjuk a legjobban felhasználni. Ebből a felismerésből fakad a Szépkorúakért a Hegyvidéken program: igyekszünk a »fiatal« nyugdíjasokat bevonni egyfajta önkéntes munkába, hogy a náluk idősebbeket segítsék, társaságot nyújtsanak számukra. Ezért hirdettük meg az »Otthon megöregedni« programot is, hogy pusztán fizikai akadályok miatt a szellemileg ép, magukkal rendelkezni tudó emberek ne kényszerüljenek felügyelet alá. Segítséget nyújtunk lakásuk átalakításához úgy, hogy a lehető legtovább tudjanak a saját környezetükben maradni. Édesapám is hasonló korú, mint Kató néni – jegyezte meg Pokorni Zoltán –, nyolcvannyolc esztendős, még autót vezet. Persze, kicsit izgulunk, amikor a volán mögé ül.”
Báthory Katalin mesélt történelmi nevet viselő családja hat generációjának históriájáról, valamint a gyermekkoráról, amit az újabb és újabb államhatárok közé kerülő, kárpátaljai Eszeny községben töltött. Szó esett a kisebbségi kérdésről és a környezetvédelemről is, ez utóbbi a szakterülete volt. A szerteágazó, színes beszélgetést ünnepi tortaevés zárta.

(Balajthy)