Atadtak_az_egeszsegugyi_dijakat

Átadták az egészségügyi díjakat

Hagyomány a Hegyvidéken, hogy a Semmelweis-napot megelőzően a helyi önkormányzat köszönti az egészségügyi alapellátásban dolgozókat. Az idén a Normafa Gondozási Központban tartott ünnepségen átadták a két legmagasabb XII. kerületi egészségügyi kitüntetést, a Hegyvidék Egészségügyi Ellátásáért Díjat és a Polgármesteri Elismerő Oklevelet, valamint a most első alkalommal adományozott „Címzetes főorvos” okleveleket.

Az orvosok, ápolók, asszisztensek, védőnők, gyógytornászok születésünk pillanatától mellettünk vannak, az egész életünket végigkísérik – erről a sokszor embert próbáló feladatról beszélt az idei Semmelweis-naphoz kapcsolódó hagyományos hegyvidéki ünnepségen Fonti Krisztina alpolgármester. Mint fogalmazott, az állandó készenlét rengeteg odafigyelést, áldozatot követel, amihez a helyi önkormányzat a többi között a munkahelyi körülmények és az intézményi feltételek folyamatos javításával, az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésével igyekszik hozzájárulni.
Ennek része a háziorvosi rendelők felújítása, ami tavaly kezdődött meg, és első eredménye a most tavasszal átadott, négy praxissal működő gyermekrendelő a Böszörményi út 20.-ban, ahol már egy felnőtteket ellátó háziorvosi rendelő is várja a betegeket. A visszajelzések is megerősítik, hogy valóban modern és vonzó környezetet sikerült kialakítani. A beruházások 2019 nyaráig folytatódnak, ezekről a végleges ütemezést követően a szakma véleményét is kikérik.
Hamarosan a kormányzat elé kerül a hegyvidéki szakrendelő kialakításának terve, a megállapodás aláírása után a SOTE Kútvölgyi Kórház járóbeteg-tömbjében jöhet létre a közeljövőben az egészségügyi intézmény. Folyamatban van a központi háziorvosi ügyelet új telephelyének kialakítása a Városmajor utca 33. alatt, ami tovább javíthatja az ellátás színvonalát.
Újdonság az idei évben elindított „Hegyvidéki baba vagyok” program. A kisgyermeket nevelő családnak a területi védőnő az első újszülött-látogatás alkalmával egy babacsomagot visz, amely a gondozás kezdeti időszakában nyújt segítséget a szülőknek. Az infrastrukturális fejlesztések mellett folyamatosan zajlik az immár tizennyolc alprogramot magában foglaló Egészséges Hegyvidék program, amely egyszerre szolgálja az egészségmegőrzést és a prevenciót az óvodásoktól a szépkorúakig minden korosztály számára.
Mindez azonban kevés lenne az egészségügyben dolgozók magas színvonalú munkája nélkül, amit sokszor csak akkor értékelünk igazán, ha mi vagy családtagjaink betegek leszünk. Mert ahogyan Schopenhauer írta, „az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi” – zárta szavait Fonti Krisztina, aki ezután Menyhárt Éva önkormányzati képviselővel és a polgármesteri hivatal népjóléti irodáját vezető Müller Csabával közösen önkormányzati elismeréseket adott át.
Hegyvidék Egészségügyi Ellátásáért Díjat kapott dr. Dolowschiák Annamária házi gyermekorvos, aki 1993 óta dolgozik a Rácz Aladár úti gyermekrendelőben. Egyik alapítója a Házi Gyermekorvosok Egyesületének, vezetőségi tagja a Magyar Orvosi Kamara házi gyermekorvosi szekciójának, a gyermek-egészségügyi alapellátás képviselője és fővárosi szakfelügyelő főorvos volt az Országos Alapellátási Intézetben. Jelenleg a Magyar Gyermekorvos Társaság vezetőségi tagja.
Polgármesteri Elismerő Oklevelet kapott a 2004 óta a hegyvidéki egészségügyi alapellátásban – dr. Tulipánt Katalin háziorvos munkatársaként – dolgozó Bányász Tiborné házi ápoló, valamint Járai Zsoltné asszisztens, aki 1976 óta végzi munkáját a hegyvidéki házi gyermekorvosi ellátásban. Nyugállományba vonulásuk alkalmából külön köszöntötték Mocsári Márta és Móga Sándorné területi védőnőket, míg az ünnepség zárásaként átadták a most először adományozott „Címzetes főorvos” cím használatáról szóló okleveleket. A szaktárca által létrehozott elismerést azok a háziorvosok és fogorvosok kapják, akik több mint húsz évet töltöttek el az alapellátásban. A Hegyvidéken az idén harmincan szereztek jogot a megtisztelő cím viselésére.

MM.