Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Apro_muveszek_nagy_tehetsegek1

Apró művészek, nagy tehetségek

Az ország minden pontjáról jelentkeztek művésznövendékek az I. Országos Vizuális Alkotó Gyakorlat versenyre, amelyet a Budai Rajziskola szervezett. A győztesek a MOM Kulturális Központban vették át díjaikat.

„Azt szeretnénk elérni, hogy a képzőművészeti tevékenység ne egy négy fal közé szorított, A4-es papírlapra zárt világ legyen, hanem olyan közösségi élmény, ami színesebbé varázsolja az iskolák mindennapjait” – fogalmazta meg az I. Országos Vizuális Alkotó Gyakorlat verseny célját Lázár Zsuzsa, a Budai Rajziskola igazgatója, aki elmondása szerint hatalmas megtiszteltetésként élte meg, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma az általa vezetett intézményt bízta meg a program lebonyolításával.
A négy korcsoportban, 7 és 14 éves tanulók között meghirdetett versenyre 26 alapfokú művészeti iskolából összesen 263 diák jelentkezett. Az első fordulóban a pályázóknak olyan installációt kellett készíteniük, ami egy képzeletbeli, művészeti korszakokat bemutató iskolai programra hívja fel a figyelmet. A kicsik szabadjára engedhették a fantáziájukat, semmilyen műfaji vagy technikai megkötésnek nem kellett eleget tenniük. Az izgalmas kihívást követően 68 művésznövendék jutott be a döntőbe, amelyen az elődöntőben választott művészeti korszak jeles eseményét kellett korhű köntösbe öltöztetni.
„A technikai tudás mellett leginkább az egyediséget figyeltük. Fontos, hogy alkotás közben kibontakozhasson a gyerekek fantáziája és temperamentuma – mesélt a kulisszatitkokról Geisbühl Tünde, a zsűri elnöke, aki azt is hozzátette, hogy igen nehéz dolguk volt. – Sokféle műben gyönyörködhettünk, a dekoratívtól az expresszíven keresztül a minimalistáig. Kiváló pályamunkákat láttunk!”
Az eredményhirdetést a versenyhez méltó környezetben, a MOM Kulturális Központ patinás kupolatermében rendezték, ahol egyúttal a helyezettek pályamunkáit is meg lehetett tekinteni. Valamennyi résztvevő díszes oklevelet kapott, a nyertesek pedig – a tárgyjutalmak mellett – Formanek Zsuzsanna üvegtervező külön erre az alkalomra készített díját vehették át.Apro_muveszek_nagy_tehetsegek2A kiállított munkák közül az egyik legérdekesebb Varga Barnabásé volt, aki a reneszánsz és a modern világ stílusjegyeit ötvözte: „Nem akarok egyértelmű dolgokat készíteni. A rajzomon szerepel egy szó. R betűvel kezdődik, és fesztivállal végződik. A néző dönti el, hogy rockfesztivált vagy reneszánsz fesztivált rejt a felirat, amit a Dávid-szobor feje kitakar – mondta a győri Apor Vilmos Római Katolikus Általános Iskola növendéke, aki második helyezést ért el a III. korcsoportban, és távlati terveibe is beavatott minket – A verseny megerősített abban, hogy komolyabban foglalkozzak a művészettel. Ha felnövök, művész vagy tervező leszek.”

B. M.