A_munkabol_eloket_segiti_a_jovo_evi_koltsegvetes

A munkából élőket segíti a jövő évi költségvetés

„A 2018-as költségvetés a munkából élőkről, a családokról és az ország biztonságáról szól” – emelte ki Fónagy János, a XII. kerület országgyűlési képviselője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a jövő évi büdzsé kapcsán, amelynek általános vitáját május végén kezdte meg a Magyar Országgyűlés.
„Mindennek az alapja a munka, ezért a kormány célja továbbra is a teljes foglalkoztatottság elérése” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy 2010-hez képest 700 ezerrel több ember él munkajövedelemből, döntő többsége piaci feltételek között működő helyeken dolgozik. A munkát terhelő adók újabb csökkentése, mint mondta, lehetővé teszi a bérek további növelését: az idei, 15%-os emelés után 2018-ban további 8%-kal nő a minimálbér, a szakmunkás-minimálbér pedig az idei 25% után jövőre újabb 12%-kal emelkedik, azaz a 2010-es szinthez képest gyakorlatilag megduplázódik.
Fónagy János szólt arról is, hogy már közel egymillió családnak nyújt segítséget az Európában egyedülálló családi adózás. Jövőre a kétgyermekesek családi adókedvezménye havi 35 ezer, évi 420 ezer forintra nő. Otthonteremtésre még több forrás, 226 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A családok gazdálkodását további adócsökkentések segítik, például 5%-ra csökken az éttermi étkezés, az internet és a hal áfája. Az ez évinél nagyobb, 3%-os lesz a nyugdíjemelés, valamint a gazdasági növekedésnek köszönhetően nyugdíjprémium kifizetésével is számol az állam.
Minden eddiginél több, 79 milliárd forint fordítható ingyenes gyermekétkeztetésre, és a rugalmasabb bölcsődei rendszerre is több támogatás jut. Az állam biztosítja 2018-tól az első sikeres nyelvvizsga, az első emelt szintű – most még térítésköteles – idegen nyelvből tett érettségi, továbbá a fiatalok első vezetői engedélyének ingyenes megszerzését.
„Az ország egyik legégetőbb problémája ma az Európát is veszélyeztető ellenőrizetlen migráció, aminek megakadályozása napi feladatot jelent határainknál” – indokolta az államtitkár a közbiztonság erősítésére és a határok védelmére szánt pénzösszegek 25%-os, mintegy 100 milliárd forintos emelését. Az egészségügyre 217 milliárddal, a szociális területre 287 milliárddal, az oktatásra pedig 97 milliárddal többet költhetnek jövőre. Gazdaságfejlesztésre 205, útfelújításokra 30 milliárd forinttal több jut.
„A Hegyvidéket érintően két jelentős fejlesztési kiadás található a költségvetés tervezetében” – említette Fónagy János. Az egyik a Normafa rehabilitációja, amire az évente biztosított 620 millió forinton felül, a Fácános területén található Hild-villa helyreállítása céljából, további 550 millió forintot ad az állam. Emellett 1,5 milliárd forint jut a fogaskerekű járműparkja megújításának érdekében egy új prototípus tervezésére és gyártására.

z.