Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Pilleko-program_ovodasoknak

Pillekő-program óvodásoknak

Pillekőnek hívják azt az Antal Csaba formatervező által kifejlesztett építőanyagot, amelynek alapja újrahasznosított PET-palackokból készül, bevonatát pedig kézzel tapasztott ásványi keverék adja, ami rövid idő alatt betonkeménységűvé szilárdul. A különleges anyagból a gyerekek is izgalmas dolgokat tudnak készíteni, a Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodája ezért a hulladék-újrahasznosítás népszerűsítése érdekében elindította a Pillekő-programot a XII. kerületi óvodákban.

A felmérések szerint Magyarországon évente több mint másfél milliárd PET-palack kerül forgalomba, ami körülbelül 60 ezer tonna műanyaghulladékkal jár együtt. Ebből mintegy 14 ezer tonnát hasznosítanak újra, ami az éves kibocsátás alig negyede. A többi a kijelölt hulladéklerakókba vagy égetőművekbe kerül, rosszabb esetben pedig illegális lerakóhelyeken és az utak mentén eldobálva csúfítja környezetünket, akár évszázadokig: ha nem szedik össze, ott is marad 450-500 évig, ennyi ugyanis a PET-palackok lebomlási ideje.
„Szeretnénk megváltoztatni a hulladékról való gondolkodást – mondta el Kovács Lajos, az önkormányzat környezetvédelmi ügyekért felelős alpolgármestere abból az alkalomból, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodája elindította a Pillekő-programot a XII. kerületi óvodákban. – Az új program kreatív eszközökkel segíti annak megértését, miért fontos a hulladékok újrahasznosítása. Más hozadékai is vannak a kezdeményezésnek: a gyerekek átélik a közösségi alkotómunka örömeit, továbbá olyan látványos kerti eszközökkel tudják gazdagítani intézményüket, amiknek a létrehozásában aktívan közreműködtek, így teljes mértékben a magukénak érzik azokat.”
A Pillekő-program foglalkozásainak ezekben a hetekben négy óvoda biztosít teret, a többi önkormányzati fenntartású intézményben az ősszel kezdődhet meg az alkotómunka. Az első óvodák egyike volt a Mesevár, ahol – hűen az intézmény elnevezéséhez – a csoportok kis várkastélyt építettek, majd befestették azt pöttyökkel, csillagokkal és más egyéb mintákkal, a szivárvány minden színében.
„Azért kell védeni a környezetet, hogy legyenek fák, mert ha nincsenek fák, nincs levegő, és akkor emberek sincsenek” – foglalta össze lényegre törően a környezetvédelem fontosságáról alkotott véleményét az egyik kislány, aki csoporttársaival együtt könyékig festékes kézzel, átszellemülten merült el az óvoda udvarán pillekőből formált vár pingálásában. A többiek egyetértően bólogattak, majd elmesélték, hogy az óvodai foglalkozásokon már korábban is beszélgettek a hulladékok újrafelhasználásáról, és volt, amikor kisebb játékokat, mesefigurákat készítettek otthonról hozott PET-palackokból.
„A projekt teljes mértékben kapcsolódik a pedagógiai programunkhoz, amely az egészséges életmód alakítása mellett nagy hangsúlyt helyez a környezeti nevelésre. »Zöld Óvodaként« valljuk, hogy kisgyermekkorban szükséges megalapoznunk azokat az érzelmeket, szokásokat, magatartásformákat, amik a későbbiekben alapjai lehetnek a környezettudatos viselkedésnek” – beszélt pedagógiai céljaikról Bátyai Éva, a Hegyvidéki Mesevár Óvoda vezetője.
A mostani közös munkát több mint egy hónapos felkészülés előzte meg. Először a gyerekek és a szülők megismerkedtek a Pillekő-programmal, azt követően pedig elkezdték gyűjteni a PET-palackokat. A legnagyobb élményt az óvodások számára természetesen maga az alkotás jelentette, amiben valamennyi csoport részt vett. „Mindenki örömét lelte abban, hogy az összegyűjtött palackokból felépült a vár, amelyet aztán együtt festettünk, díszítettünk az udvaron” – mesélte Bátyai Éva, aki már a folytatást tervezi: ősszel egy sárkánnyal egészítenék ki a színes várkastélyt.
„Formatervezőként korábban sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne kreatív módon újrahasznosítani a nagy mennyiségben termelődő hulladékot, a PET-palackot. Öt év munkája volt, hogy kifejlesszem azt az ásványi kőzet alapú, a tapasztást követően betonkeménységűvé szilárduló bevonatot, ami a formákba bálázott pillepalackokkal kombinálva széles körű felhasználási lehetőséget nyújt építőanyagként” – mondta el Antal Csaba, a pillekő feltalálója.
A tervező 2006 óta rendszeresen épít köztéri bútorokat, valamint különféle színes, organikus térelemeket óvodásokkal, iskolásokkal és felnőtt önkéntesekkel közösen. Az elmúlt tizenegy évben országszerte több mint kilencszáz mű készült el pillekőből a helyi közösségek – közel tízezer gyerek és felnőtt – bevonásával, megközelítőleg százezer PET-palack újrafelhasználásával.
Közösségi munkával létrehozott pillekövek néhány éve már a Hegyvidéken is láthatók – az öt esztendővel ezelőtti Gesztenyenapon a MOM Kulturális Központ kertjében épültek színes ülőalkalmatosságok. „A közösségi művészetben hiszek, mindig másokkal együtt alkotok” – emelte ki munkája kapcsán a tervező, aki arról is beszélt, hogy a most induló Pillekő-program az első, amiben egy kerület összes óvodája részt vesz.

z.