Osztondijak_a_nemzetisegi_tagozatosoknak1

Ösztöndíjak a nemzetiségi tagozatosoknak

Öt tamásis diák is ösztöndíjban részesült ebben az évben tanulmányi eredményei, valamint a német nemzetiségi közösségben végzett munkája alapján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán Áprili Máté kapott támogatást: a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium 11. évfolyamos, nemzetiségi tagozatra járó tanulója tanulmányaihoz két tanéven át havi hatvanezer forinttal járul hozzá az állam.
„Az iskola nemzetiségi kórusának tagjaként rendszeresen fellépek a budai sváb hagyományokat felelevenítő programokon, míg a családom révén egy igazi sváb falu, Vértestolna közösségi eseményeinek is aktív résztvevője vagyok kiskorom óta” – mondta el lapunknak Áprili Máté, aki az érettségit követően germanisztika vagy szabad bölcsészet szakon tanulna tovább, de gondolkodik azon is, hogy Németországban járjon filmművészetkurzusra. Ösztöndíját elsősorban arra szeretné költeni, hogy középiskolai tanulmányai után külföldre utazhasson.Osztondijak_a_nemzetisegi_tagozatosoknak2Míg a minisztérium immáron hetedik alkalommal hirdette meg országos pályázatát a nemzetiségi képzésben részt vevő középiskolásoknak (köztük a Tamási diákjainak), a Fővárosi Német Önkormányzat a 2017–18-as tanévben először biztosított lehetőséget arra, hogy a hegyvidéki iskolába járó fiatalok is jelentkezhessenek az általa kiírt ösztöndíjpályázatra. A nemzetiségi tagozat tanulói ki is használták ezt a lehetőséget: a 10. évfolyamos Bácskay Tamara és Molnár Illés, a 11.-es Vas Gréta, továbbá a 12.-es Molnár Kinga egy éven át folyósítandó, havi nyolcezer forintos támogatást kapott.
„Az egyik alapító tagja vagyok a nemzetiségi tagozat kórusának, és évek óta szinte az összes sváb hagyományőrző programon részt veszek” – mesélte az érettségi előtt álló Molnár Kinga. Mint mondta, nemzetközi tanulmányok vagy hotelmenedzsment szakon szeretne továbbtanulni, emellett a Tamási nemzetiségi kórusába is szívesen visszajárna „öregdiákként”.
„A nemzetiségi tagozat lelkes diákjai, köztük az ösztöndíjban részesített tanulók nagyban hozzájárulnak a közösségi programok sikeréhez – mondta Meskó Gyula igazgatóhelyettes, a XII. kerületi német nemzetiségi önkormányzat tagja. – A Pünkösdi Búcsútól a Kadarka Kör szüreti fesztiválján át a Sváb Disznótorig, ami az idén január huszadikán lesz Budakeszin, sok rendezvényen fellépnek a gyerekek. Műsoraik mindig örömmel töltik el az idősebbeket, akik szívügyüknek tekintik a hagyományok továbbörökítését.”

sz.