Egyre_tobben_komposztalnak_a_hegyvideken

Egyre többen komposztálnak a Hegyvidéken

Minden eddiginél többen, közel háromszázan igényeltek ingyenesen átvehető komposztálókeretet a Hegyvidéki Önkormányzattól. Még ennél is nagyobb számban mentek el a komposztálás praktikáit bemutató előadásokra, amiken a közkeletű tévhitekről is szó esett.

A komposztálás legfőbb haszna, hogy a konyhai vagy kerti hulladékokat helyben hasznosíthatjuk, azokat nem kell kidobni, elégetni, vagy környezetterhelő módon elszállíttatni. A komposzt kerti használatával javíthatjuk a talajminőséget, ami különösen indokolt a jellemzően agyagos talajú Hegyvidéken – erre hívta fel az érdeklődők figyelmét Eleőd-Faludy Gabriella, a Komposztfórum Magyarország Egyesület elnöke a Hegyvidéki Zöld Iroda által szervezett ismeretterjesztő előadásokon, amiket a sok regisztráció miatt két egymást követő napon, összesen négy alkalommal tartottak meg a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.
Az előadó szerint a háztartásokban keletkező hulladék 20-50%-a komposztálható, azaz ennyivel lehet csökkenteni a szemétmennyiséget. Példaként hozott fel egy Tamási Áron utcai, 45 lakásos társasházat, amelynek a lakóközössége – miután aktívan komposztálni kezdett – négyből két kommunális kukát visszaadott, így egy év alatt közel félmillió forint szemétszállítási díjat tudott megtakarítani.
„Mindent komposztálhatunk, ami nyers és növényi eredetű. A hőkezelt ételek és az állati maradékok felhasználása tehát nem javasolt. Kivételt képez a tojáshéj, a toll, szőr, köröm, valamint a növényevő állatok ürüléke, amit szintén bátran belekeverhetünk a komposztba” – sorolta Eleőd-Faludy Gabriella. Hozzátette, hogy a közvélekedéssel ellentétben a citrusfélék héja is komposztálható, csak érdemes jól lemosni, továbbá a dió- és platánlevél, sőt még a fenyők tűlevelének, vagy felaprított tobozának hozzáadásával is készülhet komposzt, igaz, ezek lassabban bomlanak le, mint más zöldhulladékok.
A komposztálás során elkövetett leggyakoribb hiba, hogy jellemzően egyféle anyagot, például kizárólag füvet, leveleket vagy konyhai hulladékot gyűjtünk együtt. Szintén jellemző probléma, hogy nem biztosítunk elegendő levegőt a lebomláshoz, ami rothadáshoz vezet. Ezt úgy kerülhetjük el, ha időnként átforgatjuk a komposztot, vagy száraz anyagot helyezünk bele. „Keverjük a zöldet a barnával, a nedveset a szárazzal, a kicsit a naggyal!” – ezzel az egyszerű és könnyen megjegyezhető tanáccsal foglalta össze módszertani javaslatait a szakember.
Eleőd-Faludy Gabriella kitért arra is, hogy az ágakat, gallyakat aprítani kell a könnyebb komposztálhatóság érdekében. Ehhez segítséget jelent a Hegyvidéki Önkormányzat ingyenes ágaprítási szolgáltatása, amire ez év őszén november 23-ig lehet jelentkezni a www.komposztmester.hu weboldalon, vagy személyesen a Hegyvidéki Zöld Irodában (XII., Kiss János altábornagy utca 43–45.).
„Tavaly átalakítottuk a komposztálási programunkat, így most már komplexen lehet kezelni az otthonokban keletkezett zöldhulladékot. A program két pillére a komposztálási és az ágaprítási akció, amelyek keretében komposztáló-fakereteket adunk, megfelelő használatukhoz ingyenes előadásokat tartunk, és tíz köbméterig díjmentesen vállaljuk az ágak aprítását” – mondta el lapunknak Rózsa Zoltán, a Hegyvidéki Zöld Iroda vezetője.
Az irodavezető szerint a megújított komposztálási program gyorsan növekvő népszerűségével magyarázható, hogy a 2007 óta évről évre meghirdetett komposztálókeret-akciókra most minden eddiginél többen, 283-an jelentkeztek. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan az idén is előre meghirdetett módon, a készlet erejéig kaptak a jelentkezők komposztálókereteket ingyen, csakhogy amíg az előző alkalmakkor mindenkinek jutott, ezúttal a sok jelentkező miatt közel negyven igénylőnek nem tudtak keretet adni. A szállítónak jelenleg nincs készleten több fakerete, de az ígéretek szerint legkésőbb jövő tavasszal azok is megkapják a komposztálóeszközüket, akik ebben a körben kimaradtak.

d.